Reggel a vérvétel úgy zajlott, mint a lányok világában: A napi rutinjukból kimaradt a reggeli. Arion ördögi mosollyal várta őket. Miután a lányok megváltak pár csepp vérüktől, végre teletömhették a pocakjukat. Ez időben Arion útra kelt. Mindenki izgatottan várta milyen eredménnyel tér vissza.
A lányok közül Aura izgult a legjobban.
- Nyugi, bármi lesz, otthon mindent elfognak mondani nekünk. - Nyugtatta meg Seila.
- De mi van akkor, ha nem engednek haza?
- Megtaláljuk a módját, hogy haza menjünk!
Messzebb megpillantották a sellőket:
- Nézd Azura, itt vannak az új barátaink! - mutatott feléjük Seila. Azura rögvest integetni kezdett nekik. Telma és Lora arcára széles mosoly derült. Nyomban odasiettek hozzájuk:
- Szép napot! Nem unatkoztok?
- Nem. - Rázták a fejüket.
- Gyertek, csináljuk valami szórakoztatót!
- Lora, de nekünk beszélnünk kellene...
- Kéla megérdemli, hogy megvárassák. Menjünk!
- Igazad van. Ha valami történik, ő soha nem siet segíteni...
Lora a séta során érezte, hogy a lányok nagyon letörtek:
- Mi a baj?
- Lora, kérlek, hagyd őket... Nem emlékszel mit mesélt nekünk Perla?
A lányok tekintete Telmára terelődött, aki így folytatta:
- Nem idevalósiak és ez a nap nagyon fontos nekik.
- Tényleg, a vizsgálat... bocsánat, nem akartam tapintatlan lenni...
- Nincs semmi baj. Örülünk, hogy újra találkoztunk. - Mukkant meg végre Azura.
- Segíthetünk valamiben? - Kérdezte megbánóan Lora.
- Nekünk bőven elég, ha nem látjuk Kéla pofáját...
Seila kijelentésén mindannyian jót nevettek. Majd arra lettek figyelmesek, hogy a kertben látják Kélát és testőrét, Perlát.
- Történt valami? - Pislogott Azura. Seila gyengéden megérintette a vállát:
- Lehet, Arion visszatért...
- Tényleg, miért nem akartátok megérinteni a fát?
Telma szúrósan pillantott rá a másik sellőre:
- Biztos megvolt rá az okuk...
Nem sokkal megjelent Denton is. Seilának jók voltak a megérzései. Tényleg Arion tért vissza. Majd egy szőke tündenő ment oda hozzájuk:
- A nevem Tirza. Üdvözöllek benneteket! Kéla úrnő hívat benneteket.
A lányok egy pillanatra összenéztek és nagyot nyeltek. Lassú léptekkel követték a szőke tündenőt.
Kéla nem lepte meg őket, ahogy rájuk tekintett. Változatlanul olyan volt, mint maga az ördög. Szarvak nélkül. Már az arckifejezése mindent elárult:
- Nyugodtan megspórolhattátok volna... hisz közénk tartoztok. Szemtanúk is alátámaszthatják, hogy ti is tündék vagyok.
- Ez nem lehet igaz... - motyogott halkan Seila.
- Most mi lesz? - tekintett felé félőn Azura.
- Kint megbeszéljük... - Válaszolta a barátnő.
A vizsgálat eredménye hallatán még jobban lógatták az orrukat. Perla ajándékot hozott nekik. Ezzel próbálta őket jobb kedvre deríteni:
- Tessék, hoztam nektek egy-egy különleges nyakláncot. Ezeket a kristályokat csak a mi világunkban bányásszák.
A két lány közül Azurának csillantak meg a szemei:
- Gyönyörűek! Értékesek?
Perla néhány percre leült közéjük:
- Csak a tündéknek. Ezekről a kristályokról sok legenda kering. Ha van kedvetek, szívesen mesélek róluk. De sajnos most vissza kell mennem Kélához.
- Semmi gond, megértjük.
Perla felált és feléjük tekintett:
- Kéla beleegyezett, hogy Lora és Telma gondjaira bízzunk benneteket.
- Ez mit jelent? - kérdezte Seila.
- Annyit, hogy mától nem a kastélyban fogtok aludni.
Amint Perla már messzebb járt, Seila folytatta mérgelődést:
- Mit képzel magáról? Biztos élvezi, hogy másokkal gonoszkodhat!
- Nyugodj meg. Loráék se kedvelik... Én kedvelem őket. Biztos jobb lesz velük.
- Annak én is örülök, hogy nem fogom Kéla öntelt pofáját látni... De Perla és a többiek hiányozni fognak.
- Igen, ők nekem is. Főleg...
- Főleg kicsoda? - Kapta fel a fejét Seila. Azura elpirult:
- Denton.
Rövid időn belül Lora ment oda hozzájuk:
- Telma később fog csatlakozni hozzánk. Addig csak én leszek veletek. Amúgy... - nézett végig a lányokon – Az este is ugyanebben a ruhában voltatok. Nem akartok átöltözni?
Azura elszégyellte magát:
- Csak az a ruhánk van, amiben jöttünk...
- Abban nem kellene mutatkoznotok... Szóval, arra utalsz, hogy ezen kívül nincs más amit felvehetnétek?
- Igen...
- Ez a Kéla... Na, majd én gondoskodom rólatok. Kövessetek!
***
A sellők otthona jóval messzebb volt, mint hitték. Szinte az egész erdőn keresztül mentek, mire megérkeztek egy magas, köves épülethez. Lehet, a tornyát korábban többször is megpillantották.
- Tudom, furcsa. De ez az épület akkor hasznos számunkra, amikor nem viselünk uszonyt. Látjátok milyen közel van a tenger?
A lányok nem értették miért van szüksége sellőnek lábakra, meg egy szárazföldi otthonra.
- Kérlek, ne nézzetek rám így. Én és Telma közösen döntöttünk így – majd feltekintett az égre – ...hogy repül az idő. Menjetek be, tisztálkodjatok meg. Én addig körbenézek a szekrényben. - Hessegette be őket.
Lora a nap másik felében is vezette őket. Seila és Azura folyton csodálkozva egymásra tekintettek, mint akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi folyik körülöttük:
- Most, hogy kiderült az igazság... innentől így kellene itt élnünk? Állandó felügyelet alatt?
- Még mindig jobb, mint a börtönben...
A lányok elhallgattak, s úgy követték tovább Telmát az erdőben. Messzebb hangokra lettek figyelmesek:
- Csak nem edzenek? - Csillantak meg Seila szemei.
- Eltaláltad! Arion és Beldor a szolgálat után mindig ide jönnek. - Pillantott feléjük lelkesen Lora.
Azura zavarba jött amikor meglátta őket:
- Már megint alig van rajtuk ruha... Az érkezésemkor is pont így fogadtak...
Seila felnevetett:
- Mázlista! Ha engem így fogadtak volna, lehet megadtam volna magam!
Lora jót nevetett a lányok megjegyzésein:
- Jól megleszünk mi! Érzem! - majd elmondta mit gondol - Bizonyára azért voltak alul öltözve, mert az edzésüket meg kellett szakítaniuk. Tudjátok Kéla milyen... ennyire már biztos jól ismeritek.
- Megértem. De akkor tényleg zavarba ejtőek voltak... - csavargatta a hajtincsét a vörös hajú lány.
Amint férfiak észrevették őket, Denton rögvest kezet nyújtott a barátjának, hogy felsegítse őt a fűről. Arion nem sietett köszönteni őket. Még mindig haragudott rájuk, amiért el kellett végeznie vizsgálatot.
- Üdvözlöm a szép hölgyeket! Csak nem edzeni jöttek?
Seila már majdnem kinyitotta a száját, amikor Azura megszorította a kezét:
- Sziasztok! Csak nézni jöttünk.
A barátnő arca csalódottá vált. Lora megnyugtatásképp magához ölelte:
- Üdv! Sajnos a hölgyek nincsenek úgy öltözve. Talán majd legközelebb.
- Telma nincs veletek? - Kérdezte meglepetten Arion.
- Nincs... Nem tudom mit akar tőle Kéla, de most már kezdek aggódni.
- Ő nem olyan gonosz, mint amilyennek mutatja magát. Nagy a nyomás rajta amióta a vezetőnk lett.
- Sok éve már vannak... Belerázódhatott volna már a szerepbe.
A lányok csendben hallgatóztak. Eszükbe se jutott megzavarni őket. Elkényelmesedtek a füvön és az érdekes beszélgetés így folytatódott:
- Mindenkinek jobb lenne a ha királynő visszatérne. De a honlétéről még midig nem tudunk semmit. - Hajtotta le a fejét szomorúan Denton.
- Kéla már egyre ritkábban küld át minket az emberek világába. De az erdőnél tovább ezzel a testtel egyikünk se mer tovább menni.
- Mi van a Tündérek fájával? - Hangzott el messzebb a kérdés. Hirtelen mindenki a hang felé tekintett. Telma állt mosolyogva egy fának támaszkodva:
- Nos? - Kérdezett ismét, majd csatlakozott a baráti körhöz.
Arion duzzogva mesélte el neki a történteket:
- Nem tudom mi van ezzel a fával... Az öregek szerint teljesíti a tündék kívánságait. Mi hiába kértük, hogy változtasson minket emberré... nem tette!
Denton megköszörülte a torkát és átvette a szót:
- Nem tudjuk miért nem teljesíti a kívánságainkat. Nem kérünk olyat, ami nem a népünk érdekeit szolgálná.
- Úgy értitek a Tündérek fája megtagadja a tündék kéréseit? Nem segít nektek? - Csodálkozott Telma. Lora rövid gondolkodás után így kérdezett:
- Mióta viselkedik így a fa?
- Kéla szerint azóta nem segít nekünk, amióta a királynő emberré változott és az emberek világába ment. Lehet, a Tündérek fája nem akarja, hogy megtaláljuk?
Denton szavain a lányok nagyon meglepődtek. A többiek Denton kérdésére keresték a választ. Telma nem sokat elmélkedett rajta:
- Lehet, megakarja védeni. Talán úgy érzi, a királynőtök ott van a legnagyobb biztonságban.
- Az is aggasztó, hogy a sötét tündék egyre merészebbek... senki se tudja miért törnek be hozzánk. Alig visznek el valamit. - Motyogta Arion.
- Mit akart tőled Kéla? - Kíváncsiskodott Telma. Lora suttogva válaszolt:
- Sajnálom, de jobb lenne négyszemközt megbeszéljünk.
- Értem. Bocsánat, erre nem gondoltam – szégyellte el magát és beszélgetést kezdeményezett – Még mindig nem értem, hogy miért nem akartátok megérinteni a fát. Ez olyan dolog, amiről tudnotok kell. Egyszer szembe kell néznetek azzal, amik vagytok. Ezt nem lehet megtagadni, sem letagadni.
- Telma, legyél egy kicsit megértőbb. Nem tudhatjuk mit éreznek most... - szólt rá Lora. Seila a sarkára állt és megosztotta velük:
- Azura és én úgy nőttünk fel, hogy erről nem tudtunk. Fogalmunk sincs mit kellene tennünk. Talán az lenne a legjobb, ha hazamennénk és beszélnénk a szüleinkkel. Végtére ők megtudják magyarázni nekünk, hogy miért nem itt élnek.
Lora érezte, hogy valami ilyesmi történhetett a lányokkal:
- Tudtok a háborúról? Akkoriban sok tünde ment át a gyermekeikkel az emberek világába. Féltek itt maradni.
Seila és Azura így már jobban átlátták a dolgot. Sajnálták a szüleiket, de egy kicsit még morcosok voltak rájuk.
- Engedelmetekkel, mi most folytatjuk az edzést. Ma korán lefekszünk, mert holnap fontos feladatunk lesz. - Egyenesedett fel Denton. Arion is így tett, majd távolabb sétáltak.
Seila megfordult és az edzést figyelte:
- Denton olyan másnak tűnik...
- Igen, ő neki nincs olyan szép vékony alkata, mint a tiszta vérűeknek. - Bólintott rá Lora. Seila erre egyáltalán nem gondolt:
- Denton félig ember?
- Bizony.
- Érdekes... Én azt hittem, hogy nincs köze az emberekhez. - Kapcsolódott be Azura. Lora mesélni kezdett róla:
- A szüleit a háborúban vesztette el. Ő az egyetlen aki tiszta szívből hiszi, hogy a tündék jelenlegi helyzetére a királynő visszatérése lehet a megoldás. Kéla csupán egy helytartó... de néha teljesen úgy viselkedik mintha ő lenne a királynő.
- Tényleg jó lenne ha visszatérne – sóhajtotta Telma és megértette Lora kezét – Indulnunk kellene. Ma még meg kell mártóznunk a tengerben.
- Igazad van, túl régóta vagyunk idekint a szárazföldön.
***
A nap már lassan nyugodni kélt. Lora és Telma sietve a tengerpart felé vették az irányt. Seila úgy érzete, most jött el az ő idejük. Még ki se nyitotta a száját, amikor meghallották Telmát kiáltani feléjük:
- Nyugodtan menjetek be, mindjárt jövünk!
- Szerettél volna mondani valamit? - Érdeklődött Azura. Seile megfogta a kezét és magával húzta a köves épület mögé, hogy a sellők ne lássák őket:
- Azu, haza kell mennünk.
- De hogyan? Hallottad te is, hogy a Tündérek fája mégse teljesít minden kívánságot.
- Meg kell próbálnunk. Menjünk el a fához és ha szerencsénk van, újra találkozunk Belizárral, mint a legutóbb.
- Egy próbát megér. Menjünk!
Már húsz perce bolyongtak az erdőben, amikor Azura kételkedni kezdett:
- Seila, szerintem ez mégse volt jó ötlet. Már sötétedik és egyre nehezebb tájékozódni az erődben.
- Nyugi, jó irányba tartunk. - Nyugtatta barátnőjét Seila. Azura megbotlott. Seila felé fordult és megfogta a kezét. Úgy mentek tovább. Távolabb valaki meghallotta őket és nyomukba eredt. Olyan halkan suhant végig a fák között, mint egy kísértet. Amint a lombok között a hold fénye megvilágította a sötét bőrét és öltözetét, azonnal visszahúzódott.
- Megállj! - Kiállott valaki. A lányok nyomban nem léptek tovább. Jobbra-balra tekintettek, keresték azt a nőt aki megálljt parancsolt nekik. Azura szorosan Selila mögé bújt:
- Egy sötét tünde?
- Kétlem, mintha már hallottam volna ezt a hangot.
Az éj leple alatt egy sötét női alak rajzolódott ki. A lányok döbbenten mondták ki a nevét, amint hold fénye megvilágította őt:
- Tirza!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése