2019. január 8., kedd

Fairy Tale - Karácsonyi rejtély Írta: T&M



A tündérkaland óta hónapok teltek el. Ez idő alatt a lányok a középiskolában megkezdték az utolsó tanévüket: szorgalmasan tanulnak, készülődnek az érettségi vizsgákra.

Hétfő reggel Seila kipattant az ágyból és felhívta a barátnőjét, Azurát. A kis vörös hajú lány álmos hangon szólt bele a telefonba:
- Seila? Hát persze, hogy te vagy az... Ki más ébresztene fel...
- Te nem vagy izgatott?
- Miért lennék? Amióta apa újra megnősült, egyszer se jött be hozzánk a házba, hogy beszélgessen velem és anyával. 
Seila elszomorodott:
- Igen, tudom... De azóta minden évben együtt ünnepelünk. Ezt ne felejtsd el...
- Értelek. De a karácsony ezt is eszembe juttatja. Nem csak a szép és kellemes emlékeket - tekintett ki az ablakon egy autó hangjára - Ha nem haragszol, most leteszem. Hamarosan találkozunk. Szia!



A vörös hajú lány gyorsan átöltözött és lerobogott az édesanyjához:
- Jól láttam, apa volt az?
- Igen, kincsem. De már el is ment... sajnálom, nem tudtam itt marasztalni.
- Semmibaj...
- Nem nézed meg, hogy mit hozott? 
Azura az ajándékra pillantott:
- Majd megnézem... Berakom a fa alá... - lógatta az orrát. 
A lány elhelyezte a feldíszített fa alá az ajándékát, s ugyanazzal a letörtséggel visszament a szobájába. 



Az édesanyja a zsebébe nyúlt a telefonjáért és felhívta a barátnőjét, Seila édesanyját:
- Szia, Hélia! Képzeld, idén is ugyanaz a nóta... Most is eljött, a kezembe nyomta Azura ajándékát és elment... Nem könyörögtem neki. Csak egyszer kértem, hogy maradjon és várja meg a lányát.
- Szomorúan hallom... Ne idegeskedj. Seila és én éppen a konyhában sütünk. 
- Rosszkor hívtalak?
- Nem, dehogy.



- Azura visszament a szobájába. - Utalt, majd hirtelen témát váltott - Mondd, beszéltél vele?
- Kérlek, várj egy pillanatot... - emelte el a fülétől a telefont, s Seilára pillantott – Itt hagyhatlak egy percre? Épp Gildával beszélgetek.
- Igen.
Hélia leült a nappaliban és folytatta a beszélgetést a barátnőjével:
- Azóta nem. Annyi kérdésem lenne hozzá... most jut eszembe, Seila szobájában találtam egy cipős dobozt az ágya alatt. „Olyan” ruha volt benne.
- „Olyant” én is találtam Azuránál... és van egy kristályos nyaklánca is. Mit gondolsz erről?
- Egyértelmű, hogy az eltűnésük hátterében a régi otthonunkhoz van köze. Semmi kétségem afelől, hogy ott jártak a lányaink. Csoda, hogy épségben visszatértek.
- Lehet, nem véletlenül nem lép veled kapcsolatba.
- Én is ezt gondolom. Most le kell tennem. Hamarosan látjuk egymást. 



Azura szobájából egy árva hang se hallatszott ki. Az édesanyja egyedül tevékenykedett a konyhában. Amikor kiporciózta a süteményeket, eszébe jutott a lánya, Azura. Rögvest kivett a dobozból néhányat és egy tányérra helyezte őket. 
A vörös hajú lány, az ágyán ücsörgött és a szemközti polcon sorakozó, régi családi fotókat bambulta. 
- Azura, nincs kedved megkóstolni a sütiket? Tegnap olyan sokat dolgoztunk velük. Szerintem megérdemeljük. - hallatszott az ajtó felől az édesanyja hangja.



A vörös hajú lány odaballagott a fiókjához és kiemelt egy-két ruhadarabot:
- Köszönöm, anya. De most ehhez nincs hangulatom. 
Az édesanyja próbálta győzködni:
- Nagyon finom lett! Szerintem ezt nem kellene kihagynod!
Azura csenden hallgatta őt, s ez idő alatt gyorsan átöltözött. Majd kitárta az ajtót:
- Szerinted így jó leszek?
Gilda nem szomorodott el, amiért nem tudta felvidítani a lányát. De a ruhaösszeállítás tetszett neki:
- Nagyon csinos vagy! Ezt a pulcsit nem tavaly kaptad karácsonyra?
- Igen, akkor kaptam. Gondoltam itt az ideje, hogy felvegyem – mért végig magán, s visszatekintett az édesanyjára – Te milyen ruhát veszel fel? Ki fogod sminkelni magad?
- Olyasmire gondoltam, ami csinos... Ha tudnád milyen régen nem sminkeltem ki magam. 
- A szobádban nagyon sok pipere cucc van. Egyezzünk meg abban, hogy ma én is és te is ki leszel sminkelve. Hélia néni és Seila mindig olyan csodálatosak! Lepjük meg őket!
- Rendben, meggyőztél!

***



Azura és az édesanyja a bejárati ajtó előtt felöltözve beszélték meg a részleteket:
- Az ajándékokat már tegnap átvittem. A torta és az ajándék ott van – pillantott be a konyhába – Én úgy hiszem készen vagyok. 
- Én is. Szerintem indulhatunk!
Gilda nem moccant, csak a szemeivel követte a lányát, aki az ajtó felé vette az irányt:
- Annyira sajnálom, hogy reggel nem tudtam itt tartani az édesapádat. Nagyon szomorú vagy miatta?
- Ne aggódj, hamar elmúlik. Nem haragszom rá. Az ő dolga...
- Azura, a bonbon a konyhában maradt - juttatta a lánya eszébe, s elindult a konyha felé - Én a tortát viszem. 

***



A szomszédban, Hélia nyitott nekik ajtót:
- Sziasztok! Gyertek be gyorsan, nehogy megfagyjatok!
Amint a vendégekről lekerültek a jó meleg kabátok, Hélia alig jutott szóhoz:
- De gyönyörűek vagytok!
- Anya, mi ez lárma? - sompolygott oda hozzájuk, Seila.
- Nézd, hogy kicsípték magukat! - mutatott ámuldozva a vendégekre az édesanyja. Seila közelebbről is szemügyre vette őket:
- Ma tényleg olyan máshogy festetek...
- Javaslom, váltsunk témát és helyszínt! Irány a nappali! - Lelkesedett Hélia.



Seila és Azura egymás mellett haladtak:
- Szerintem nálunk a családban anya a tünde. Apa valamiért kerüli őt és engem. Talán azért, mert anyára hasonlítok...
- Anyukád nagyon menő. A hajszíne, a frizurája... miatta festettem be az enyémet. Már kicsi koromban is olyan fura és egyedi szerettem volna lenni, mint ő.
- Emlékszem, anyukád azt hitte elrontottad a színezést... - nevette el magát Azura – De amikor ránézet a hajfesték dobozára, majdnem elájult.
- ...hát, a barátomnak se jött be a hirtelen átváltozásom.
- Seila, a volt pasid egy Fuckboy... kár ezen rágódnod.
Már a karácsonyfához értek, amikor az anyukák kíváncsian pislogtak rájuk:
- Mi a téma? Mi is szeretnénk nevetni rajta. - Kérdezte tőlük kíváncsian Hélia.
- Csak a pasik... - sóhajtotta Seila és leült a barátnője mellé.



Hélia és Gilda tekintete találkozott:
- Szerintem hanyagoljuk ma este a pasi témát... - Tanácsolta Hélia, miután emlékezetében felelevenítette a múltat.  
- Így igaz. Ez egy csajos karácsony!
- Ahogy a tavalyi, az azelőtti... és még sorolhatnám – dünnyögött Seila.
A lányok közül egyik se volt valami beszédes. De az anyukák annál inkább. Ment a szokásos sütés-főzés elméletben. Majd Hélia beavatta Gildát, hogy mely kozmetikumok a kedvencei, amiket érdemes lenne kipróbálnia. 
Eközben a lányok befejezték a hallgatózást és folytatták a félbehagyott beszélgetést:
- Ma anya bejött hozzám a szobámba. A kristályos nyaklánc ott volt a szekrényemen. Szerintem észrevette. 
- Nálunk anya, nap mint nap a szobámban mászkál. Néhány dolgot elmozdít a helyéről. A nyakláncomat már biztos ő is felfedezte, de csodálom, hogy nem hozta szóba.
- Lányok, itt az idő, hogy kibontsuk az ajándékokat! - Szakította félbe a beszélgetésüket Hélia.



Seila és Azura felkeltek a kényelmes heverőről. Azura a fa elé ült, Seila összegyűjtötte a fa alól az ajándékokat:
- Nézd, ez a kettőnk ajándéka – mutatta meg a barátnőjének. Azura a kezébe vette és kibontotta:
- Seila, ezt nem fogod elhinni...
A barátnő éppen egy kisebb ajándékot tartott a kezében amikor belepillantott. Majd az arcáról mosoly hirtelen leolvadt:
- Ezek a mi... - hajolt közelebb és kivette Azura kezéből. Mögöttük Hélia a Gilda elcsendesedtek. Seila kipakolta a dobozt, s amikor már az mobiltelefonja is előkerült, gyorsan visszapakolta a cuccokat.
- Mi az? - Érdeklődött az édesanyja.
- Csak az osztálytársaink megvicceltek minket... - rögtönzött a lány.



Hélia hirtelen a fejéhez kapott:
- Majdnem elfelejtettem! Vágjuk fel a tortát! - pattant fel, s mellette Gilda is így tett:
- Segítek!
Az anyukák kisurrantak a konyhába. Gilda elővett egy kést és felvágta a tortát:
- Te is láttad azt, amit én?
- Igen. Majd kiszúrta a szemem, Seila elveszettnek hitt telefonja. 
- Azokban a ruhákban mentek el... és nem a sajátjukban jöttek haza...
Hélia hirtelen megfordult:
- Egy pillanat, hozok még tányért.



Hélia az fiókhoz érve észrevett valakit:
- Nézd.
Gilda csatlakozott hozzá, s megállt Hélia mögött:
- Mit keres ő itt? Gondolod, hogy ő hozta vissza a lányok dolgait?
- Tudtommal más nem igázik ide-oda a két világ között. Ő az egyetlen aki tudja hol talál meg.
- Beszélned kellene vele... - javasolta Gilda. Hélia feszülten összekulcsolta a karjait:
- Igen, így van... de most nem alkalmas. Amint vége lesz a téli szünetnek elbeszélgetek vele. Nem akarom, hogy a lányaink is belekeveredjenek.



Seila és Azura újra belenéztek az ajándékba:
- Most mi lesz? - pislogott a barátnőjére Azura.
- Úgy teszünk, mintha mi sem történt volna.
- Nekem nincs ötletem, hogy kerültek vissza hozzánk a dolgaink. Neked?
- Halvány lila gőzöm sincs... de nagyon kínos volt. 
- Emlékszel mit mondtak a tündérek fájáról?
- Igen... De valaki mégis elhozta az otthagyott dolgainkat...

Belizár órákon át szemlélte a házat, s annak fényeit. Amint a hold megjelent az égen, mosollyal az orra alatt visszatért a tündérek világába.