Napok teltek el a randavú óta. Elektrának nagyon sok kérdése volt. Anita halálát is nagy rejtély fedi, hogy vajon ki ölhette meg. Biztos volt abban, hogy nem Shadow volt. Ezért úgy határozott, megint felkeresi Vérebet.
Véreb az ajtóban köszöntette:
- Már vártalak. 
- Szép estét neked is... Nem csak ilyesztő, de még udvariatlan is vagy...
- Sajnálom, ilyen a természetem. Igyekszem a jövőben jobb benyomást kelteni. Fáradj beljebb, érezd otthon magad.
- Köszönöm.



A vörös hajú dámpírnő csodálkozott. Véreb korábban sose volt vele ennyire kedves. Bent a vörös szobában helyet foglaltak. Elektra rögvest felhozta a témát:
- Alister gróf vendégül látott.
- Sajnos a fülembe jutott a hír. Bántott téged?
- Nem, illetve nem volt rá alkalma. Shadow vigyázott rám.
Véreb kissé meglepődött:
- Shadow... Benne sem kellene megbíznod.
Elektra felháborodott:
- Mi a bajod a barátaimmal? Ha én és Anita annyira fontosak vagyunk, akkor miért nem te magad jöttél el értünk? Ne ítélkezz, nem ismered őket! Kato és Shadow legalább vigyáznak rám. Te csak a szádat jártatod.



A félvér szavai nem voltak hatással a vámpírra. Elektra némám ücsörgött mellette. Felkapta a fejét, amikor Véreb újra szólt hozzá:
- Shadow, Alister gróf szolgálatában áll. Nem tudom tudsz-e róla, de ő áll Anita halála hátterében.
- Meg akart öletni engem is, igaz?
- Pontosan. Shadow kémkedett utánatok, az ő utasítására. Miután a nyomodra akadt, még két fejvadász csatlakozott hozzá. 
Elektra sóhajtott. Nem akarta elhinni, amit Véreb mond:
- Ő sose tenne ilyet. Tudom...



Véreb nem akarta győzködni, ezért inkább bölcsen hallgatott. Elektra nem hagyta ennyiben:
- Mesélj nekem a családomról. A kastélyról.
- Ian Mcwild, az édesapád, tisztavérű vámpír volt. Egy nemes, aki saját birtokkal rendelkezett.
A dámpírnő hangosan elmélkedett:
- Egy vámpír gróf...
A vámpír visszaemlékezett azokra az időkre és hosszas mesélésbe kezdett:
- Jó barátom volt. Sokat időztünk együtt. Hellsinget régen Helsingborgnak hívták. A tisztogatás során, láthattad, valaha kikötőváros volt. Akkor is, ahogy minden este, kikötött egy hajó s sokan tértek be a városba. Régen, az egyik ilyen estén láttuk meg őket: Anitát és Amandát. A fajtánk nem kedvelik a boszorkányokat. Akinek van esze, messziről elkerüli őket. Mi azonban, még nagyon fiatalok voltunk. Hajtott minket a kíváncsiság. Amanda cseppet sem volt félénk, nyitott volt és egyenes. Anita próbálta lebeszélni arról, hogy ne fogadja el a meghívásunkat. Ő azonban mégis csatlakozott asztalunkhoz. Bár ne tette volna...



Amint vámpír elcsendesett, Elektra így kérdezett:
- Miért, mi történt?
Véreb folytatta:
- Attól perctől fogva már minden eldőlt. Amanada kellemesen csalódott bennünk, vámpírokban. Maradni akart még egy ideig a városban. Anita nem tudta lebeszélni róla. Az édesanyád gyönyörű, nagyon kedves nő volt. Könnyű volt őt megszeretni. Én magam is rabul estem szépségének. Nem csak édesapád. A találkozásunk után jön képbe Alister.
Elektra hangot adott a véleményének:
- A nő faló...
Véreb rábólintott:
- Ahogy mondod. Amint meglátta, rögvest magának akarta. A városban hamar híre ment: jött egy boszorkány, aki három nemes vámpírt is elcsábított. Anita utált minket és árkényekként követte testvérét. Amanda apádat választotta. Én elfogadtam a döntését. Alister azonban nem. Tombolt, amikor hozzá ment apádhoz. Bosszút forralt amint megtudta, hogy megfogantál. Alister az a fajta vámpír, aki nem képes elfogadni a vereséget. Ami nem lehet az övé, az nem lehet másé sem. Ezért kívánta a te halálodat is. Szerintem, nagyon is meglepte, hogy Amandának lánya született. Régen mi hárman jó barátok voltunk. Amint megjelent ő, ellenségek lettünk. Őrület, mivé tesz minket a szerelem. Hisz mi alapjába véve is szörnyek vagyunk az emberek szemében.



Elektra elégedetten felállt:
- Köszönöm. Csak ennyit szerettem volna.
- Wanda, tudom, hogy hozzám küldött. Ne hidd el, amit akkor mondott. A te tudásoddal nincs gond. Csak a fejeddel. 
Elektra meglepődött, amikor a vámpír az igazi nevén szólította meg:
- Nem értelek.
Véreb felegyenesett a kényelmes vérvörös heverőről s a nő elé állt:
- Már akkor látni akart. Ami akkor ott történt, csupán színjáték volt. Ismerem a bátyámat, Alistert. Kérlek, higgy nekem. Shadow pedig nem az a becsületes, hős lovag, aminek mutatja magát.



Elektra sietősen távozott. Amint kilépett az ajtón, rögvest rá eszmélt, nem kérdezett rá a kastély honlétére. De most már mindegy, majd legközelebb...

*** 



Alister gróf magához hívatta egyik fejvadászát, Shadow-ot.
A gróf felbőszülten kiabált vele: 
- Utálom, amikor beleavatkoznak a dolgaimba! Ha jót akarsz magadnak, hagyd rám a dolgokat! 
- Nem kérek bocsánatot a tettemért, ha arra vár nagyuram... 
- Nem is kértem... De amit mondtam, megmondtam. Legközelebb nem forduljon elő! 
Shadow nem fűzött hozzá semmit. Távozott. Gondolataiban rossz gondolatok botorkáltak.



Luciana a folyosón tartózkodott, amikor megpillantotta a jóképű vámpír kollégáját:
- Mi a baj Shadow?
- Nem érdekes, amúgy se tartozik rád...
Luciana odament hozzá:
- Tudom, hogy tetszik neked az a vörös hajú félvér nő. Nekem a barátja nyerte el tetszésemet. Megértelek, ha haragszol a grófra... 



Shadow egy pillanatra megállt s Lucianára tekintett:
- Meglep a kijelentésed. Bár igaz volna..
- Pedig igaz. Elhiheted.
- Te is épp olyan vagy, mint a másik két szajha. Mind Alister gróf ágyasai vagytok. Mit tudtok ti a szerelemről? A hűségről?
- Én sose voltam a gróf szeretője. Bántóak a szavaid...





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése