Aznap
sokat barangoltam egyedül. Gondoltam, ha már itt fogok élni,
illene tudnom, hol mi van. Karion nem tartózkodott itthon. Erhard
pedig szinte ki se mozdult a szobájából.
Este
egyedül feküdtem az ágyon, szerencsére lett társaságom. Egy
szobalány:
–
Jó
estét! Megzavartalak?
–
Jó
estét! Egyáltalán nem. Örülök a társaságnak – lelkesedtem.
Végre valaki, akivel kicsit beszélgethetek.
–
Ennek
örülök. Másrészt meg se lepődök. Az urak nagyon elfoglaltak. A
herceg többet foglalkozhatna veled – osztotta meg velem a
véleményét, majd észbe kapott:
–
Bocsánat,
hogy ilyen merész kijelentéseim vannak.
–
Nem
gond. Az esküvő után bőven lesz időnk együtt lenni.
–
Az
igaz. Sok boldogságot kívánok nektek előre is.
–
Köszönöm.
A
szobalány magamra hagyott. Betakaróztam, s leoltottam a villanyt.
Már aludtam, amikor a szoba ajtaja kinyílt. Annak nyikorgása
ébresztett fel, de jelét lusta voltam adni, hogy ébren vagyok.
Ketten jöttek be rajta. Egy férfi és egy nő:
–
Itt
alszik. Mi legyen vele?
–
Majd
én gondoskodom róla, köszönöm.
A
férfi hangját, mintha már hallottam volna korábban. Lehet,
rosszul emlékszem. Mindenesetre továbbra is úgy tettem, mint aki
alszik. A szobalánynak feltételezett nő távozott. A férfi még
elidőzött a szobában egy kicsit. Nagyon ijesztő volt.
Reggel
meg szerettem volna osztani valakivel a fura élményemet, de Karion
még mindig nem jött haza. Erhardot pedig nem találtam. Reggel
elmentem a szobájához, bátorságom azonban nem volt bekopogni
hozzá. Nagymama elküldte a holmijaimat. Még fürdő ruhákat is.
Szinte a fél napomat úszással és napozással töltöttem. Nagyon
szép nyári nap volt. Bolond, aki nem él a lehetősséggel, s nem
mártózik meg a medencében.
Vacsora
után, pedig felhívtam a nagymamámat.
–
Gratulálok,
Lizbeth! Mondd csak, az a fiú nem túl fiatal hozzád? Idősebb
férfi nem akadhatott volna a horogra?
Hangjában
ott volt az aggodalom. Én játszottam tovább a szerepem:
–
Szia,
mama! Karion és én nagyon jól megvagyunk. Ne aggódj. A
korkülönbség szerintem lényegtelen. Az a fontos, hogy boldogok
legyünk.
Mirella
mama hangja, a vonal másik végén, már nyugodtabb volt:
–
Jól
van gyermekem. Néha azért fel foglak hívni. Élvezd addig is a
nyarat.
Elbúcsúztunk
egymástól, s letettem a kagylót.
Vettem
egy mély levegőt, s már csak azon elmélkedtem, hogyan tovább. Az
egyik szobalány azt mondta, Karion holnap haza jön. Erhard pedig
még mindig nem mozdult ki a szobájából. Kezdtem aggódni érte.
Láttam rajta, mennyire megtört. Lehet, nem kellett volna
rákérdeznem a felesége halálára. Bűntudatom lett miatta.
Egy
nagy mély levegő vétele után, bekopogtam hozzá:
–
Erhard,
odabent vagy?
Percekig
semmit, majd lépteket hallottam. Erhard nyitott nekem ajtót:
–
Szia
Lizbeth, miben segíthetek?
–
Ne
haragudj rám, ha felkavartalak érzelmileg. Két napja nem láttalak,
aggódom érted.
Erhard
sápadt volt, még a mosoly az arcán se segített rajta, hogy jobb
színben lássam:
–
Aggódsz
értem? Kedves tőled. Sokat fáj a fejem, és ilyenkor az alvás a
sötét szobában jót tesz.
Meglepő
volt, amit mondott nekem. Nem értettem, mi a jó ebben. Eddig olyan
energikusnak láttam. A mosolyát pedig még egy mosogató szivaccsal
se lehetett volna lemosni az arcáról.
–
Most
nincs olyan meleg, és a medence vize is kellemes. Lehet, a friss
levegő jót tenne.
Erhard
megsimogatta a hajam, s később pedig az arcomat is:
–
Köszönöm
a törődést. Még egy kicsit visszadőlök az ágyba. Megértem, ha
unatkozol. Később találkozunk.
Lassan
becsukta az ajtót az orrom előtt.
Nem
tehettem mást, magamnak kell elszórakoztatnom magam. A másik, hogy
fogalmam sincs, hogyan kezeljem azt a gyanús dolgot. Azon az estén
nagyon féltem. Valakinek el kell mondanom. Amint megálltam a szobám
ajtaja előtt, valamit hallottam odabent. Egy férfi és egy nő
beszélgetett a szobámban. Igen, ugyanazokat a hangokat hallottam,
amiket azon az estén:
–
Hol
van az a lány?
–
Valahol
itt a kastélyban. Ne aggódjon, egyedül van. Mindkét herceg
elfoglalt. Sokáig észre se fogják venni.
Csak
álltam az ajtó előtt, merengve. Mit nem fognak észre venni? Bár
tudnám, mit csinál odabent az a kettő.
Gyorsan
elosontam onnét, nem akartam szemet szúrni nekik, ha kijönnek.
Hirtelen fel se tűnt, a nagy igyekezetben melyik szobába bújtam
el. Csak a virágok illata hívta fel rá a figyelmem:
–
Ennél
jobb szobát nem is választhattam volna. Olyan nyomasztó itt a
levegő.
A
nő és a férfi lépteit hallottam, amint kijönnek, és elsétálnak
e szoba előtt. Nem mertem kijönni. Mi van, ha engem keresnek?
Egy
kicsit még időztem a szobában. Ami számomra érdekes, és
felfoghatatlan, hogy nem láttam egy képet sem Karion anyukájáról.
Sem pedig festményt.
Visszamerészkedtem
a szobámba. Már épp be akartam bújni az ágyamba, amikor éreztem,
valaki áll mögöttem. Végül elsötétedett minden. Legutóbb
Danielnél tapasztaltam ilyet. Azt hittem, az volt az utolsó, amikor
ilyesmi megtörténhet velem. Tévedtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése