Az
estét Karion herceggel
töltöttem. Meglepően máshogy viselkedett, mint korábban. Úgy
érzem, így velünk már minden rendben lesz. Örültem Erhard
herceg boldogságának. Bár azért kicsit féltékeny voltam Sibilla
hercegnőre. Ha jobban belegondolok, Erhard és én köztem, nagy a
korkülönbség. Másrészt, lehet, a szőkék a gyengéi.
–
Ne haragudj, ha megzavarlak, de ideje
lenne aludnunk. Holnap vendégeim lesznek. Szeretném, ha te is jelen
lennél.
Nem
kérettem magam, bebújtam mellé az ágyba. Jó volt mellette
feküdni. El se hiszem, milyen gyorsan elfelejtettem, miket vágott
hozzám az elmúlt napokban. Komolyan, mintha kicserélték volna. Én
voltam rá ilyen hatással, vagy az apja? Mindegy, a lényeg, hogy
hatásos volt.
Reggel
minden megújult. Le se lehetett tagadni, hogy a
kastély hamarosan vendégeket fogad. A személyzet serényen végezte
a dolgát. Én pedig azon tűnődtem, milyen ruhát vegyek fel a
vendégek fogadására. Természetesen a kedvencemet választottam.
Karion,
amint meglátott, végigmért. Éreztem, tetszett neki, amit lát.
Erhard is megtisztelt a jelenlétével. Kézcsókkal köszöntött:
-
Jó
reggelt, kedves Lizbeth!
Milyen elbűvölő vagy ma is!
Aggódtam,
lesz-e ennek valami következménye. Karion arca meg se rezzent.
Végre, talán végleg vége a viszályuknak. Remélem kibékültek.
–
Gyere, bemutatlak a barátaimnak. –
Megfogta a kezem, s együtt elindultunk feléjük.
Szemmel
láthatóan a barátai mind tizenévesek voltak. Talán egy
érettebbet láttam köztük. Mindegyik külön egyéniség. Ők is
hercegek. Mirella mama valószínűleg rájuk utalt. Én Karion
mellett most boldog vagyok. Bízom
abban,
hogy a
jövőben is így lesz.
– Fogadjunk,
nem házasodtok össze!
–
Már megint kezded? – gúnyolódott
Karion.
–
Linas,
legalább ne a menyasszony előtt – szólt egy másik, aki a rokona
lehetett.
Pár pillanat
múlva pedig megcsodált:
– Milyen
szerencsés vagy, barátom. Ilyen szépség ritka ebben a
nagyvilágban.
Karion
büszkén kihúzta magát:
– Tudtam,
hogy irigykedni fogtok. De ne fogadjatok, felesleges. Úgyis
elveszítenétek a fogadást. Lizbeth és én jól megvagyunk. Rövid
időn belül egymásra
találtunk.
–
Mázlista! – ismerte
el Linas. Szemeiben láttam, mennyire bízik abban, hogy igaza lesz.
Nem
értem, miért kell így viselkedni. Vendégségben vannak. A
bátyja hozzá képest egy úriember:
– Leontin
herceg vagyok. A barátaimnak csak Leo. Az öcsém mániákusan
fogadásokat köt. Ne vedd komolyan.
– Örvendek,
én Lizbeth hercegnő vagyok.
Gyorsan telt
az idő Karion barátaival. Olykor aggódóan körbenéztem, s sehol
se láttam Erhard herceget.
Elszakadtam a
társaságtól. A vőlegényemet nem zavarta, talán észre se vette
a távozásom. A szobámban átöltöztem valami kényelmesebbe.
Amint végeztem, elindultam Erhard szobája felé. Bekopogtam.
Úgy öt perc
is eltelhetett, mire ajtót nyitott. Nyomban megcsapott a tömény
dohány illata, ami a szobájából áradt:
– Szia
Lizbeth, mi újság?
Még
köszönni se voltam képes. Annyira nyomasztott a látvány. Bár
azért tetszett a vonzó hiányosság. Ott állt előttem
félmeztelenül. Képzelődöm? De mintha alkoholt is éreztem volna.
– Jól
vagy? Netán unatkozol? – faggatott, majd jobban kitárta az ajtót.
– Látom, van valami. Gyere, bújj beljebb. Hátha idebent megered
a nyelved.
Igen, igazam
volt. Ahogy elmentem mellette, ismét éreztem valamit rajta. Mely
biztos nem parfüm, ahogy arcszesz sem. Bent a szobájában teli és
üres üvegek szúrtak szemet. Alkalma se akadt rá, hogy eldugja
őket előlem. Egyre jobban aggódtam az egészségéért.
Leültem,
ő pedig közvetlen
mellettem
telepedett le:
–
Bocsánat, tudom, egy roncs vagyok.
Annyira szánalmasnak érzem magam emiatt. Már rég össze kellett
volna szednem magam. Örülök, hogy itt vagy. Boldoggá tesz a
jelenléted. Bárcsak sűrűbben éreztettem volna veled.
–
Éreztem. Érzem. Minden átjött.
–
Sok a gyerek odakint?
Érettebb társaságra vágytál? – mosolyodott el, mint aki
pozitív választ vár.
Majd ismét
megbánó tekintettel nézett maga elé:
– Kint
lenne a helyem, tudom. Hisz én is házigazda vagyok.
Kicsit
elmosolyodtam, próbáltam jó kedvre deríteni:
– Valami
olyasmi. Igen, neked is odakint lenne a helyed. Hiányoztál. Sőt,
aggódtam is érted – néztem körbe ismét, s még hozzátettem:
– Nem
bántam meg, hogy meglátogattalak. Most már látom, és mindent
értek.
Erhard
elszégyellte magát:
– Már
most rendet tennék. Azonban képtelen vagyok elmozdulni mellőled.
Jó most így. Rég volt mellettem egy ilyen jó nő, mint te.
Kissé
zavarba jöttem, majd eszembe jutott a másik nő:
– Nem
értelek. Hol van Sibilla hercegnő? Őt nem hívtátok meg?
– Ő
neki más elfoglaltsága van. De bizonyára, nem tágítana mellőlem.
Úgy ahogy én most mellőled. El is felejtettem, milyen a társasági
élet. Túl sokat vagyok idebent.
– Úgy
érzem, Karion megváltozott. Sikerült kibékülnötök?
Erhard rázta
a fejét:
– Nem
beszéltünk. Nem szoktunk. Én már belefáradtam az állandó
kezdeményezésbe. – Rám nézett, mélyen a szemembe. Láttam
a tekintetében: boldog, de mégis aggódik. Talán, irigyli is a
fiát:
–
Örülök, hogy már nem szurkálódik.
Ahogy annak is, ha úgy véled, megváltozott. Jól érzed magad
mellette? Minden rendben?
–
Azóta igen. Veled minden rendben
lesz?
Erhard
hallgatott. Egy szó se jött ki a torkán, mintha megnémult volna.
Próbáltam elterelni a témát:
– Nem
tapasztaltál...
Kezdtem bele
egy kérdésbe, miközben végre válaszolni méltatott:
– Köszönöm,
megmaradok. A jelenléted jót tesz. Erőre kapok tőle. Ha nem vagy
mellettem, az olyan, mintha pusztulásra ítéltek volna. Ahhoz, hogy
valaki élni tudjon, látnia kell valami szépet. Az adja a reményt,
ebben a komor, érzelem nélküli világban. Nem könnyű ez az élet.
Hamar kicsúszhat a talaj a lábunk alól. Minden egyes határozott
lépést, minden egyes szót, mely
elhagyja a szánkat. Azt ezerszer és még ezerszer át kell
gondolnunk. Mert visszaüthet.
Erhardot
hallgatva, döbbentem rá, milyen élet is a miénk. Mielőtt
idejöttem, úgy viselkedtem, mint egy gyerek. Ezért bélyegeztek
meg. Itt van esélyem bizonyítani. A megérzéseim pedig azt súgják,
itt, mellettük, képes vagyok más lenni. Értékes szeretnék
lenni az emberek szemében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése