2016. december 25., vasárnap

Infernal Princess: 10. rész: Lehull a lepel


Miután már nem volt több mondanivalónk egymásnak, úgy gondoltuk, ideje csatlakozni a vendégekhez. Erhardot nem zavarta a jelenlétem. Nem messze tőlem, a szekrényében kutakodott. Nem akartam még jobban zavarba jönni tőle, ezért az ajtó felé indultam. Épp hogy a kezem a kilincshez ért, amikor meghallottam az elrablóm és a szobalány hangját. Hátrálni kezdtem.



Erhard erre felfigyelt:
Mi az? – kérdezte, én pedig felé néztem, s láttam, már csak egy szál boxerben ácsorog, és aggódva néz rám. Ha eddig féltem, azt hirtelen el is felejtettem, miért. Az arcom, talán már az egész fejem elvörösödhetett a látványtól. Hogy lehet egy férfi ennyire vonzó?
Jól vagy? – kérdezett ismét, s közeledett felém. Én elfordítottam a fejem, sőt, még a kezemmel a szemeimet is eltakartam:
Kérlek, öltözz fel!
Erhard magára nézett, s lehajtotta a fejét:
Igazad van. Bocsánat – fordult vissza a szekrényéhez:
Az imént mitől rémültél meg? Hallottál valamit?
Nem mondhattam el neki. Hazudni pedig nem akartam. Inkább hallgattam.



Erhard nem olyan ruhában jelent meg előttem, mint amire számítottam:
Gyere velem.
Így akarsz Karionékhoz menni?
Erhard gyengéden megragadta a kezem, s magával húzott. Ahogy haladtunk, láttam a szemeiben: keres valamit. 



A folyosó végéhez érve, szirénákra és villogásokra lettünk figyelmesek.
Tűz lehet a kastélyban – tekintett ki az egyik ablakon:
Akkor mi a rövidebb úton megyünk – tette hozzá, s elvezetett egy szobába. 


Odabent a falat nézegette. Olykor meg is kopogtatta. Alig telt bele pár percbe, s kinyílt egy titkos szoba ajtaja. Erhard bement, s ott szembesült a ténnyel:
Azt hiszem, rossz szobába jöttünk be.
Kint lépteket hallottunk. 



Erhard becsukta mögöttünk a titkos szoba ajtaját:
Bocsánat, most sötétben és szűkösen leszünk – mondta halkan.
Hallottuk, ahogy nyílik az ajtó, s belépnek:
A hercegnő még mindig sehol!
Pedig Karion herceggel látták – mondta egy női hang. A férfi folytatta:
Biztos bujkál valahol.
Abban a sötét lyukban fura volt Erhard herceggel. Nem láttam semmit. De olyan érzésem volt, mintha engem nézne:
Téged keresnek – suttogta. Halkan csak ennyit mondtam neki:
Ők voltak.


A szobalány és a férfi, még mindig társalgott egymással:
Lehet, Erhard szobájában van. Ott még nem jártunk.
Miért menne oda? Karion herceget szereti. Egyáltalán nem logikus – vélekedett a szobalány, s részletekbe bonyolódott:
Erhard csak kedvességből figyelmes hozzá. Mivel Sibilla hercegnőnek udvarol.
Végül is, logikus – ismerte el a férfi. A nő érdeklődött:
Akkor hol keressük?
Mindjárt szólok a többieknek. Az lesz a legjobb, ha Karion herceggel együtt tűntetjük el.
A lépteket hallva, sietve távoztak a szobából. 



Erhard lépett ki elsőként:
Én ezt nem értem. A nő biztos az egyik szobalány. A férfi hangja pedig nem ismerős. Abban biztos vagyok, hogy nem testőr. Ismerem őket. Menjünk.
Rossz előérzetem volt. Korainak éreztem a távozást. 


Amint kitettük a lábunk, a férfi észre vett minket:
Végül is, nekem volt igazam. – Majd felénk rohant. Erhard megragadott:
Futás!
Nem értem, mi késztette rá, de örültem a döntésének. A férfi utolért, s erősen megragadta a karom. Egy jobbossal védekeztem, s tovább futottam.



Erhard végre megtalálta a szobát:
Ez lesz az.
Befutottunk. Erhard pedig belülről bezárta az ajtót:
Szép ütés volt. Kitől tanultad? – kérdezte lihegve. Annyi idő után most jutott eszembe Eduard:
Egy testőrtől.
Erhard elismerően bólintott:
Szóval, te is szeretsz a testőrökkel barátkozni. Én is sokat tanultam tőlük – mondta, majd szemügyre vette az öklömet:
Csak óvatosan az ütésekkel. Az a jobbik eset, ha csak horzsolássokkal úszod meg. Javaslom, inkább rúgj, mint üss.
Hirtelen döntés volt.



Majd Erhard kiment a teraszra:
Ez szándékos gyújtogatás lehetett. Ha igaz, amit ez a kettő mondott, akkor sem te, sem pedig fiam nem vagytok biztonságban. A gyújtogatást, bizonyára figyelem elterelésnek szánták – figyelte az oltást. Lassan kimerészkedtem hozzá. Szomorú volt látni a lángokat és a pusztítását. Erhard rám nézett, s le se vette a tekintetét rólam:
Az a férfi és a szobalány volt?
Igen.
Tudom, félsz. Nyugodtan mondd el. Én és a fiam meg tudjuk védeni magunkat.


Majd Erhard kiment a teraszra:
Ez szándékos gyújtogatás lehetett. Ha igaz, amit ez a kettő mondott, akkor sem te, sem pedig fiam nem vagytok biztonságban. A gyújtogatást, bizonyára figyelem elterelésnek szánták – figyelte az oltást. Lassan kimerészkedtem hozzá. Szomorú volt látni a lángokat és a pusztítását. Erhard rám nézett, s le se vette a tekintetét rólam:
Az a férfi és a szobalány volt?
Igen.
Tudom, félsz. Nyugodtan mondd el. Én és a fiam meg tudjuk védeni magunkat.



Erhard megsimogatta az arcom:
Most itt kell, hogy hagyjalak. Testőröket fogok küldeni hozzád. Amíg ők nem érkeznek meg, addig maradj itt. – Bement a szobába, s kinyitott egy rejtett ajtót:
Gyerekkoromban imádtam bujkálni. A szüleim pedig halálra aggódták magukat. Nem voltam jó gyerek – nevetett. 


Odamentem hozzá:
Én se voltam az. Most mi lesz?
Erhard a szemembe nézett:
Te itt maradsz, és állandó őrizetet kapsz. Én elmegyek, beszélek apámmal és a fiammal. Ki fogjuk deríteni, ki, vagy épp kik állnak e mögött. Tégy úgy, mintha minden rendben lenne. Élvezd a nyarat, érezd jól magad. Még beszélünk – hajolt közelebb hozzám. 



Azt hittem, meg akar csókolni. Bevallom, vágytam rá. Adott egy puszit, azonban féltem, hogy a szemeim elárulnak:
Tudom, és tiszteletben tartom, hogy a fiamhoz tartozol. Nem fogok kikezdeni veled – lépett hátra, s látta, még mindig ugyanúgy nézek rá.



Ekkor jött rá:
Ne légy gyerekes. Azt hittem, te ennél érettebb vagy. Ne haragudj, dolgom van. Így is túl sokat időztem itt veled – hajtotta be az ajtót előttem ridegen.
Erhard – szólítottam a nevén. 



A nyelvem hegyén egy vallomás várakozott, de valami más előzte meg:
Köszönöm.
A férfi, aki után úgy dobogott a szívem, hűvösen távozott. Amint az ajtót maga mögött becsukta, engem onnantól fogott el a félelem és a magány. Egyedül maradtam.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése