Infernal Princess: 10. rész: Lehull a lepel

Miután már nem volt több mondanivalónk egymásnak, úgy gondoltuk, ideje csatlakozni a vendégekhez. Erhardot nem zavarta a jelenlétem. Nem messze tőlem, a szekrényében kutakodott. Nem akartam még jobban zavarba jönni tőle, ezért az ajtó felé indultam. Épp hogy a kezem a kilincshez ért, amikor meghallottam az elrablóm és a szobalány hangját. Hátrálni kezdtem.

Erhard erre felfigyelt:

– Mi az? – kérdezte, én pedig felé néztem, s láttam, már csak egy szál boxerben ácsorog, és aggódva néz rám. Ha eddig féltem, azt hirtelen el is felejtettem, miért. Az arcom, talán már az egész fejem elvörösödhetett a látványtól. Hogy lehet egy férfi ennyire vonzó?

– Jól vagy? – kérdezett ismét, s közeledett felém. Én elfordítottam a fejem, sőt, még a kezemmel a szemeimet is eltakartam:

– Kérlek, öltözz fel!

Erhard magára nézett, s lehajtotta a fejét:

– Igazad van. Bocsánat – fordult vissza a szekrényéhez:

– Az imént mitől rémültél meg? Hallottál valamit?

Nem mondhattam el neki. Hazudni pedig nem akartam. Inkább hallgattam.

Erhard nem olyan ruhában jelent meg előttem, mint amire számítottam:

– Gyere velem.

– Így akarsz Karionékhoz menni?

Erhard gyengéden megragadta a kezem, s magával húzott. Ahogy haladtunk, láttam a szemeiben: keres valamit. 

A folyosó végéhez érve, szirénákra és villogásokra lettünk figyelmesek.

– Tűz lehet a kastélyban – tekintett ki az egyik ablakon:

– Akkor mi a rövidebb úton megyünk – tette hozzá, s elvezetett egy szobába. 

Odabent a falat nézegette. Olykor meg is kopogtatta. Alig telt bele pár percbe, s kinyílt egy titkos szoba ajtaja. Erhard bement, s ott szembesült a ténnyel:

– Azt hiszem, rossz szobába jöttünk be.

Kint lépteket hallottunk. 

Erhard becsukta mögöttünk a titkos szoba ajtaját:

– Bocsánat, most sötétben és szűkösen leszünk – mondta halkan.

Hallottuk, ahogy nyílik az ajtó, s belépnek:

– A hercegnő még mindig sehol!

– Pedig Karion herceggel látták – mondta egy női hang. A férfi folytatta:

– Biztos bujkál valahol.

Abban a sötét lyukban fura volt Erhard herceggel. Nem láttam semmit. De olyan érzésem volt, mintha engem nézne:

– Téged keresnek – suttogta. Halkan csak ennyit mondtam neki:

– Ők voltak.

A szobalány és a férfi, még mindig társalgott egymással:

– Lehet, Erhard szobájában van. Ott még nem jártunk.

– Miért menne oda? Karion herceget szereti. Egyáltalán nem logikus – vélekedett a szobalány, s részletekbe bonyolódott:

– Erhard csak kedvességből figyelmes hozzá. Mivel Sibilla hercegnőnek udvarol.

– Végül is, logikus – ismerte el a férfi. A nő érdeklődött:

– Akkor hol keressük?

– Mindjárt szólok a többieknek. Az lesz a legjobb, ha Karion herceggel együtt tűntetjük el.

A lépteket hallva, sietve távoztak a szobából. 

Erhard lépett ki elsőként:

– Én ezt nem értem. A nő biztos az egyik szobalány. A férfi hangja pedig nem ismerős. Abban biztos vagyok, hogy nem testőr. Ismerem őket. Menjünk.

Rossz előérzetem volt. Korainak éreztem a távozást. 

Amint kitettük a lábunk, a férfi észre vett minket:

– Végül is, nekem volt igazam. – Majd felénk rohant. Erhard megragadott:

– Futás!

Nem értem, mi késztette rá, de örültem a döntésének. A férfi utolért, s erősen megragadta a karom. Egy jobbossal védekeztem, s tovább futottam.

Erhard végre megtalálta a szobát:

– Ez lesz az.

Befutottunk. Erhard pedig belülről bezárta az ajtót:

– Szép ütés volt. Kitől tanultad? – kérdezte lihegve. Annyi idő után most jutott eszembe Eduard:

– Egy testőrtől.

Erhard elismerően bólintott:

– Szóval, te is szeretsz a testőrökkel barátkozni. Én is sokat tanultam tőlük – mondta, majd szemügyre vette az öklömet:

– Csak óvatosan az ütésekkel. Az a jobbik eset, ha csak horzsolássokkal úszod meg. Javaslom, inkább rúgj, mint üss.

– Hirtelen döntés volt.

Majd Erhard kiment a teraszra:

– Ez szándékos gyújtogatás lehetett. Ha igaz, amit ez a kettő mondott, akkor sem te, sem pedig fiam nem vagytok biztonságban. A gyújtogatást, bizonyára figyelem elterelésnek szánták – figyelte az oltást. Lassan kimerészkedtem hozzá. Szomorú volt látni a lángokat és a pusztítását. Erhard rám nézett, s le se vette a tekintetét rólam:

– Az a férfi és a szobalány volt?

– Igen.

– Tudom, félsz. Nyugodtan mondd el. Én és a fiam meg tudjuk védeni magunkat.

Majd Erhard kiment a teraszra:

– Ez szándékos gyújtogatás lehetett. Ha igaz, amit ez a kettő mondott, akkor sem te, sem pedig fiam nem vagytok biztonságban. A gyújtogatást, bizonyára figyelem elterelésnek szánták – figyelte az oltást. Lassan kimerészkedtem hozzá. Szomorú volt látni a lángokat és a pusztítását. Erhard rám nézett, s le se vette a tekintetét rólam:

– Az a férfi és a szobalány volt?

– Igen.

– Tudom, félsz. Nyugodtan mondd el. Én és a fiam meg tudjuk védeni magunkat.

Erhard megsimogatta az arcom:

– Most itt kell, hogy hagyjalak. Testőröket fogok küldeni hozzád. Amíg ők nem érkeznek meg, addig maradj itt. – Bement a szobába, s kinyitott egy rejtett ajtót:

– Gyerekkoromban imádtam bujkálni. A szüleim pedig halálra aggódták magukat. Nem voltam jó gyerek – nevetett. 

Odamentem hozzá:

– Én se voltam az. Most mi lesz?

Erhard a szemembe nézett:

– Te itt maradsz, és állandó őrizetet kapsz. Én elmegyek, beszélek apámmal és a fiammal. Ki fogjuk deríteni, ki, vagy épp kik állnak e mögött. Tégy úgy, mintha minden rendben lenne. Élvezd a nyarat, érezd jól magad. Még beszélünk – hajolt közelebb hozzám. 

Azt hittem, meg akar csókolni. Bevallom, vágytam rá. Adott egy puszit, azonban féltem, hogy a szemeim elárulnak:

– Tudom, és tiszteletben tartom, hogy a fiamhoz tartozol. Nem fogok kikezdeni veled – lépett hátra, s látta, még mindig ugyanúgy nézek rá.

Ekkor jött rá:

– Ne légy gyerekes. Azt hittem, te ennél érettebb vagy. Ne haragudj, dolgom van. Így is túl sokat időztem itt veled – hajtotta be az ajtót előttem ridegen.

– Erhard – szólítottam a nevén. 

A nyelvem hegyén egy vallomás várakozott, de valami más előzte meg:

– Köszönöm.

A férfi, aki után úgy dobogott a szívem, hűvösen távozott. Amint az ajtót maga mögött becsukta, engem onnantól fogott el a félelem és a magány. Egyedül maradtam.

11. rész: Harc a koronáért