2016. december 26., hétfő

Infernal Princess: 11. rész: Harc a koronáért


Még aznap este eljött értem két testőr. A tüzet eloltották, később nyomozást indítottak az ügyben, mivel megállapították: fennáll a szándékos gyújtogatás gyanúja. Állandóan vigyáztak rám. Kariont és Erhardot napokig nem láttam. Úgy tettem, ahogy azt Erhard mondta. Élveztem a nyarat, mintha semmi se történt volna azon az estén. 


Az öklömön a kicsi sebek már kezdtek begyógyulni:
Remélem, annak a szemétnek, hagytam nyomot az arcán – nézegettem, s folytattam a pihenést. Hiányzott Harold és a nagymamám. Épp rájuk gondoltam, amikor odajött hozzám az egyik testőr:
Hercegnő, telefonon keresik.


Elmentem az asztalhoz, s felvettem a telefonkagylót. A nagymamám volt:
Szia Lizbeth! Hallottam a tűzről és a felfordulásról. Mondd, ugye jól vagy?
Szia nagymama! Igen, jól vagyok. Vigyáznak rám a fiúk – mosolyogtam rájuk, s folytattam a mesélést:
Erhardot és a vőlegényemet az elmúlt napokban nem is láttam. Kicsit unatkozom. Loren hogy van?
A nővéred jól van. Már nagyon várja a baba érkezését. De érted jobban aggódom gyermekem. Olyan messze vagy tőlünk.
Már megfordult a fejemben, hogy haza menjek – hajtottam le a fejem, s eszembe jutott Erhard elutasítása.
Ne szomorkodj, Karion hamarosan visszatér hozzád. A nővéreddel egy ideje nézegetjük a menyasszonyi ruhákat. Javaslom, nézz fel te is az internetre, és nézegesd őket. Gondolj valami szépre.
Rendben, köszönöm.


Egy kicsit beszélgettem még a nővéremmel is, s tőle is elbúcsúztam. Visszamentem a medencéhez, a testőrök gyűrűjébe. Annyira kedvetlen voltam. Meg se fordult a fejemben habos, hófehér ruhákat nézegetni. Még az esküvőtől is elment a kedvem. 


Délután Erhard apja fogadott. Leültem, s meghallgattam a mondani valóját:
Lizbeth, amit most mondok, az hatással lehet a jövődre. A kastély nem biztonságos. Örülök, hogy engedelmeskedsz Erhard kérésének. Szeretném a továbbiakban is kérni türelmedet. A fiam, Erhard, úgy döntött, mégis igényt tart a koronára. Ezért párbajozni fog a fiával. Ha győz, akkor ő veszi át helyem. Nem kötelező hozzá menned az unokámhoz, ha királynő szeretnél lenni.


Értem – bólintottam, s eszembe jutott valami:
Erhard nincs valami jó bőrben. Bírni fogja a terhet, ha király lesz?
A király bizakodott, s leült mellém:
Biztosan, hisz ott van neki Sibilla hercegnő. Akit bizonyára feleségül fog venni.
Éreztem, a hír hallatán, kezdek elsápadni. Próbáltam tartani magam, hogy egy könnyet se ejtsek. Most éreztem igazán, mennyire fontos nekem Erhard. Nagyon megszerettem. 


Jól vagy, gyermekem? Nem kell aggódni, a párbaj nem életre-halálra fog menni. Persze, azt nem ígérhetem, hogy nem fogják megsebezni egymást. Ha nem bírod a vér látványát, nem muszáj jelen lenned. Én a teraszon fogom nézni őket.
Hol lesz a párbaj?
A kertben. Ha van kedved, csatlakozhatsz hozzám. Pontos időpontot még nem tudok mondani. De értesíteni foglak.


Megköszöntem a királynak az információkat, s visszamentem a szobámhoz. Ahogy haladtam, meglepetésemre Erhard jött felém:
Szép jó napot Lizbeth! – Majd elment mellettem. Se egy mosoly, se egy kézcsók. Utána köszöntem, s percekig csak őt néztem.


Nekem nem is köszönsz? – kérdezte mögöttem Karion, s erősen megölelt.
Szia! Minden rendben? – kérdeztem. Karion nem repesett az örömtől. De ő legalább törődött velem:
Majd mesélek a temetőben. Gyere, öltözz fel rendesen. Meglátogatjuk édesanyám sírját.


Karion a hosszú séta során, csendesen haladt mellettem. Arra lettem figyelmes, hogy megáll, és nem mozdul. A tekintete még szomorúbbá vált, mint korábban. Bizonyára az apja miatt. Amiért megnehezíti a dolgát. Türelmesen néztem rá, s ekkor végre megtisztelt a tekintetével:
Holnap párbajozok apámmal.
Már holnap? – kérdeztem döbbenten. Karion folytatta:
Igen, minél hamarabb túl akarunk esni rajta. Lizbeth, ha veszítenék, akkor is velem maradnál?


Váratlanul ért a kérdés. Magam se tudtam már, mit akarok. A szívem Erhardhoz húz. Kariont pedig nem akartam megbántani. Főleg úgy, hogy holnap nagy napja lesz.
Nem tűnsz valami magabiztosnak.
Tessék? – kérdeztem vissza. Karion sóhajtott:
Tetszik neked az apám. Így már érthető...
Egy szóval se mondtam ilyesmit – próbáltam javítani a helyzeten. Nem akartam, hogy emiatt ne tudjon tiszta fejjel gondolkodni a párbaj közben, és ez az ő, vagy Erhard komolyabb sérüléséhez vezessen.


De nem is válaszoltál a kérdésemre – fogta meg a kezem, s elmentünk a sírokhoz.
Eléggé lehangoló látványban volt részünk. Egy síron se láttunk koszorút, vagy legalább egy szál virágot. Messzebb megakadt a szemünk az egyiken:
Úgy látom, apám megelőzött minket.


Megható az egy szál virág a síron. Mely bizonyára arra utalt, hiába Sibilla hercegnő az új szerelme, a régit sose felejti el. Tudna engem így szeretni egy férfi, ahogy őt Erhard?
Ígérd meg Lizbeth, ha veszítek, mellettem maradsz. Ha mégse így döntenél, én nem fogok haragudni rád. Csak csalódott leszek. Apámra pedig hiába vársz – kezdte el mondani, amibe én belevágtam:
Tudok róla, hogy Sibilla hercegnőt szereti. Bárhogy is alakul holnap a párbaj kimenetele, ő mindenképp meg fog nősülni.
Karion még egyszer felém nézett, s azon a napon többet már nem szólt hozzám. 


Elérkezett a nagy nap. Mire felébredtem, Karion már nem feküdt mellettem. Odakint két férfihang szólalkozott össze. Hálóingben lopakodtam az ajtóhoz, hogy jobban halljam:
Mit képzelsz te magadról? Hogy mertél kikezdeni vele?
Nincs semmi köztünk. Ezt elhiheted. Ő hozzád tartozik, és én ezt tiszteletben tartom. Vele is közöltem.
Sóhajtottam, s szépen lassan hátráltam az ajtótól:
Remélem, nem fogják megölni egymást. Tisztáznom kell az érzéseimet, vagy hazudnom nekik. Mert ennek így nem lesz jó vége.


Keresgélni kezdtem valami ruhadarabot, amit gyorsan magamra ölthetek. Amint kiértem, már nem láttam, nem is hallottam a hangjukat. Elfutottam a király szobájához, hátha oda tartanak a párbaj megkezdése előtt. Sajnos, tévedtem. A királyt egyedül találtam:
Szép jó reggelt gyermekem! Az urak már készen állnak megvívni egymással. Velem tartasz?
Nem tehettem mást, könyörögtem:
Kérem, ne hagyja, hogy összecsapjanak. Nem olyan régen vitatkoztak. Félek, kárt tesznek egymásban. Karion herceg eléggé indulatos. Féltem Erhardot.
Értem. De már nem tehetek semmit. Már odalent vannak. Szabad tudnom, min vitatkoztak? Úgy tudom, már lezárták a múltat.
Elfordítottam a fejem, s halkan így feleltem:
Miattam. Az én hibámból. 


A király elindult az erkély felé. Még ki se értünk, de már hallottuk az első összecsapást, ahogy a pengék többször is egymáshoz értek.
Bármit is tervezel, nem hagyom!
Kiáltotta Karion, s megvágta az apját. 


Elfordultam. Erhard hangját is felismertem:
Nem értem, miért kiabálsz. Talán félsz?
Dehogy félek! – hangzott el lentről, Kariontól. A király helyet foglalt. Nem zavarta a fia és az unokája szópárbaja. Aggódó tekintettel felé néztem:
Biztos, hogy hagyni kellene?


A király intett nekem, hogy menjek hozzá közelebb. Engedelmeskedtem, akár egy jó gyerek.
Melyikért aggódsz jobban? Melyik rabolta el a szíved?
Bölcsen, és meggondoltan válaszoltam:
Mindkettő fontos nekem. Nem akarom, hogy kárt tegyenek egymásban miattam.


Nem sokkal később egy másik férfi is felkiáltott:
Éljen Erhard király!
Tessék? Máris vége? – fordultam meg. A testőrök körbevettek egy férfit, még pedig azt, amelyiket megütöttem.
Igen gyermekem, vége. Erhard győzött.
Karion felkelt a földről, s próbálta leporolni magát. De belátta, jobban jár, ha átöltözik, és ellátatja a vérző sebeit. Erhard büszkén állt, s a kezét nyújtotta a fia felé:
Minden elismerésem. Majdnem győztél.
Köszönöm, apa. Gratulálok.


Nem értettem, mi folyik köztük. Karion legutóbb még el akarta vágni az apja torkát. A király ekkor világosított fel:
Egy párbajra volt szükség, hogy előcsalogassuk őket. Úgy érzem, evvel a probléma megoldódott. Most már nem kell tartanunk semmitől – állt fel, s velem együtt nézte, ahogy sorban bilincselik meg odalent az embereket. Beleértve a szobalányt is. 


Végül a király még hozzá tette:
– Sajnálom, amiért ilyesminek tettünk ki téged. Jobbnak láttuk, ha nem avatunk be. Nyugodj meg kérlek, most már minden rendben van. Ami a párbajt illeti, tényleg Erhard veszi át a helyem. 




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése