Lizbeth 1. rész: Mostantól minden más lesz Írta: *Kyra*

Hahó! Az esküvőm óta bő két hónap telt el. Ez idő alatt Erharddal sok közös élménnyel gazdagodtunk. Mirella mama visszavonult. Lemondott a trónról és Alberthoz költözött. A nővérem ez idő alatt már elég jól belerázódott az anyai szerepbe. Én úgy érzem, még ráérek ezen gondolkodni. Vagy mégse? Számomra szokatlan, hogy Karion mostohája lettem... pedig korban az öcsém lehetne. A szerelem vak. Szokták mondani... A kor nem számít, csak az, hogy boldogok legyünk.

Karácsony előtt Erhardnak fontos dolga akadt. Úgy volt, hogy együtt megyünk. A férjem egész este próbált rábeszélni, hogy maradjak itthon és segítsek a karácsonyi készülődésben.
Hajnalban már kelni kellett, de én szokatlanul rosszul ébredtem.
- Olyan bágyadtnak tűnsz - simogatta meg a sápadt arcomat a férjem - Szerintem maradj itthon, majd én lebonyolítom a dolgokat.
Annyira vacakul voltam, hogy ellenkezni se volt kedvem.

Szemmel követtem minden mozdulatát. Ahogy felöltözik és felemeli az utazótáskáját a padlóról. Búcsúzóul még leült az ágy szélére, hogy csókot leheljen az ajkamra:
- Hívd fel a nagymamádat, hogy ne legyél egyedül. Légy jó, kedvesem. Amint megérkeztem rád csörgök.
Erhard elment, én pedig vissza aludtam. Nem tudom pontosan mennyi időre, de arra kristálytisztán emlékszem, hogy mire ébredtem...

Az első kalandom a mosdó volt. Sokáig időztem bent. Már arra is gondoltam, hogy segítségért kiáltsak. Fogalmam sincs mitől lehettem ennyire rosszul. Az este biztos nem ehettem romlott ételt. Ciki, de amikor már egyre rosszabbul voltam, elfeküdtem a hideg kövön. Gyűjtenem kellett egy kis erőt, hogy eljussak a telefonomig. Segítséget kellett kérnem. Megfordult a fejemben a terhesség lehetősége is. Mivel a személyzet túl pletykás, ezért nem volt jó ötlet beavatni őket.

Lassan elcsoszogtam a telefonig és az ágyban fekve felhívtam Mirella mamát:
- Szia! Kérlek, segíts. Nem vagyok jól.
- Szia! Erhard hol van?
- Ő már elment. Egyedül vagyok itthon a személyzettel.
- Értem. Sietek, gyermekem.
Amíg vártam rá olyan érzésem volt, mintha megállt volna az idő. Egyre biztosabbá vált számomra, hogy ez nem egy szokványos rosszullét.

***

Mirella mama az érkezésekor, szó szerint berontott a hálószobába:
- Tessék, végezd el a tesztet!
Meglepődtem a felkészültségén és a határozottságán. A legjobban annak örültem, hogy végre velem van. Bármi lesz, tudom, hogy ő segíteni fog.
- Azt hiszem pozitív... - mutattam meg neki a tesztet remegő kézzel, miután végeztem. Majd kérdően tekintettem rá - Most mi a teendő?
- A teszt tévedhet, de tested nem. Készülj, mert meg kell vizsgálnia téged egy orvosnak. Ő többet fog tudni az állapotodról.

***

Kiderült a teszt nem tévedett. A pici két hetes lehetett. Az esküvő után számtalanszor gondoltam az anyaságra. Arra, hogy milyen jó lenne, ha Erhardnak és nekem közös gyermekünk születne. De nem egy éven belül terveztem.
- Fel kellene hívnunk Erhardot és elmondani neki – hoztam fel a témát, ezzel megtörve a csendet.
- Szerintem négyszemközt kellene elmondanod neki, hogy lásd a reakcióját.
- Igazad van. Még nem vásároltam neki ajándékot... a baba érkezésének lehet, jobban örülne.
- Na, látod gyermekem.
- Mi legyen Karion herceggel? - kérdeztem aggódva, s lassan felelevenedtek bennem a régi emlékek.

- Neki elmondhatod. Ő nem fogja elrontani a meglepetést. Az apja biztos azt akarná, hogy amíg távol van, addig a fia vigyázzon rád. Segíthetne neked a karácsonyi előkészületekben.
- Ez jó ötlet! - lelkesedtem.
- Apropó. Édesanyáddal én fogok beszélni.
- Értem... - tettem hozzá halkan - Nem hinném, hogy velünk karácsonyozna apával. Amióta az eszemet tudom, alig volt olyan alkalom, amikor a teljes család együtt karácsonyozott.
- Lizbeth, az idei karácsonyunk különleges lesz. Ezt megígérem.
Nem tudom mi járt a nagymamám fejében, de minden reményemet hozzá fűztem. Azt kívántam, bárcsak így lenne...

2. rész: Újra szemtől szemben