2017. november 26., vasárnap

Zombie Hunters - The Outcast Four 3. rész: Háztűznézőben Írta: *Kyra* (+12)


Aurél atya nem panaszkodhatott. Debóra rejtekhelye olyan volt, mint egy Kánaán: tele tartós élelemmel és fegyverrel. Azonban a pap valamit nem értet: Az a vékony, törékeny nő, hogy az istenbe tudta ilyen messzire elcipelni ezt a mennyiséget?


– Jó reggelt! – Zavarta meg az elmélkedésben, egy kellemes női hang. A pap számára nem volt ismeretlen:
– Jó reggelt Debóra! Kerülj beljebb!
A dámpírnő rögvest felkapott egy zacskót s elkezdte majszolni annak tartalmát.
– Bocsánat, ha megzavarlak... de lehet egy újabb személyes jellegű kérdésem?
– Persze, bökd csak ki nyugodtan...
– Mióta laktok itt?


Debóra visszafogottan körbenézett:
– Nagyon régóta...
– Másokat is megmentettél?
– Amióta itt vagyunk, te vagy az első élő ember, akivel találkoztam...
– Sajnos nekem sincsenek jó híreim...


A reggeli után ott folytatták, ahol abbahagyták:
– Sikerült a nagybácsiddal kibékülnötök?
– Napokig nem láttuk egymást. Gondolhatod, hogy mennyire aggódott értem...
– Szóval, szent a béke. Ennek nagyon örülök. Beszélnünk kellene a továbbiakról... – tért rögvest a lényegre, s így folytatta – A zombik egyre nagyobb távot tesznek meg. Mivel ez a város kihalt és ember szagú, így sose lehet tudni meddig lesz nyugtunk nélkülük. Valamit ki kell találnunk közösen. Össze kell fognunk. – Hangsúlyozta.


Debóra igazat adott a papnak, de nagyon aggódott miatta.
– Kérlek, mutass be a nagybácsidnak. Fontos lenne. – Kérte Aurél atya. A sápatag nő lassan feltápászkodott. Megfogadta bármi történjék, nem fogja hagyni, hogy a vámpír és a pap kinyírják egymást.


Már majdnem Debóra otthonához értek, amikor Aurél atya egy újabb személyes kérdést tett felé:
– Mit gondolsz? Mondjam el most mennyire elbűvöltél vagy tartogassam későbbre?
– Természetesen későbbre... Előbb túl kell élned vele a találkozást... De ne aggódj, majd én megvédelek tőle.
– Nagyon félthet téged. Gondolom egy pappal se kivételez...
– Azokkal főleg nem... – motyogta a sápatag nő. Aurél atya még így is tisztán értette a célzást. Debóra egyre gyanúsabbá vált számára. A „kedves” rokona hallásból pedig még inkább. Debóra percekig elidőzött kint a küszöbön:
– Legyünk csendesek odabent, mert a nagybácsim még alszik.
– Rendben – bólintott mögötte megértően a pap, miközben az ezüst keresztjét matatta.


A nő megmutatta lent a szobáját. Aurél atya elcsodálkozott. Meglepően egy barátságos környezetben találta magát:
– Jól látom? Az ott Violet? – vette kézbe a kisasztalról a lila nyuszi plüssfigurát.
– Ismered? Az a kedvenc sorozatom!
– Én is nagyon szeretem. Mert egy jópofa, tanulságos rajzfilm sorozat. Hittan órán sokat beszélgettünk róla a gyerekekkel.


Ezekben a percekben, a mellettük lévő sötét kis szobában, bent a koporsóban, felvillantak a vámpír szemek. Valton megérezte Aurél atya jelenlétét. Mivel dulakodásra, harcra utaló jeleket nem érzékelt, ezért folytatta az alvást. Majd este szemügyre veszi a vacsoráját.


Debóra és a pap nagyon jól érezték magukat. Egyre több témát merítettek ki. Ahogy teltek az órák, a dámpírnő szobája úgy telt meg üres zacskókkal és konzervekkel. Aurél atya már egyre biztosabb volt abban, hogy egy vámpír van a környezetében. Amikor Debóra mesélt, akkor azon merengett vajon milyen szerepe lehet a nőnek a vámpír mellett. Bár az is megfordult a fejében, hogy Debórát a vére miatt tartja életben. Szerinte, ha a nő rábukkan egy emberre, akkor ide hozza a vámpírnak...


– Hamarosan felébred – érezte meg az idő múlását Debóra.
– Nagyon kimerítő éjjel őrködni a zombik miatt. Gondolom te pedig éjszaka pihensz.
– Igen... – válaszolt szerényen a nő. Az atya még véletlenül se tartotta hitelesnek a nő válaszát.


Lassan kijöttek a szobából. Debóra ment elől. Még be se tették a lábukat a konyhába, amikor a mellettük lévő szoba nyikorgó ajtaja kitárult. Aurél atya a keresztjét szorongatta.
– Jó estét Valton bácsi! Vendéget hoztam.
– Valton? – Ismerte fel a pap.
A vámpírnak be sem kellett bemutatni a vendéget:
– Légy üdvözölve szerény hajlékunkban Aurél atya.


Debóra percekig szólni se mert. Csendesen fülelt és figyelte a két férfit.
– Régen láttalak vámpír... Már kezdtem aggódni, hogy felfaltak a zombik...
– Hát még én érted... Nagyon sajnáltam volna... – viszonozta az élcelődést.
– Bevallom nem rád számítottam...
A vámpír elnevette magát:
– Én már akkor tudtam, hogy téged hozott vacsorának a lány, amikor betetted a városba a lábad. Látom a szép nők még mindig a gyengéid... még ha az egy dámpír is – biccentett Debóra felé.
– Dámpír a hölgy? – nézett mereven Debórára majd vissza a vámpírra: – Vacsora? Az én véremből biztos nem laksz...lakotok jól... Javaslom, rendezzük le odakint.


– Örömmel! – Lelkesedett Valton. Debóra közéjük állt:
– Elég legyen ebből!
A két férfi hirtelen lecsillapodott.
– Mi a baj gyermekem? Meséltem neked a papokról...
– Képzelem miket... – kulcsolta össze a két karját a pap.
– Ne öljétek meg egymás... – kérte a nő. Valton ismét végig mérte a papot:
– Miért ne? Nagyon régóta ellenségei vagyunk egymásnak.
Debóra nem tágított.


A vámpír már nagyon unta a nő makacsságát:
– Mondd, gyermekem, mit szeretnél?
– Szövetséget.
Aurél atyát egy pillanatra meglepte a dámpírnő kérése. Ennek köszönhetően látott némi egérutat magának:
– Jó ötlet, főleg most, hogy a zombik erre felé terjeszkednek.
– A zombik? – nézett a papra döbbenten, majd vissza Debórára. A tekintete pedig haragossá vált:
– Ha azt kérem tőled, hogy ne csavarogj, akkor kérlek hallgass rám! A szagoddal ide vonzod őket!


– Jönnek azok a szagok ellenére is... Úgy szaporodnak, mintha osztódnának... – Köszörülte meg a torkát a pap. Valton dönteni kényszerült:
– A vámpírok és a papok között sose lesz béke...
– Ez így igaz. De most a túlélés érdekében én elásom a csatabárdot... Ha te is...
– Legyen... De egy fedél alatt nem tűrlek meg!
– Köszönöm, Debóra rejtekhelye is megfelel.
A dámpírnő örült, hogy elérte a célját. Remélte a két férfi idővel megszokja egymást.


Az elkövetkezendő napokban Valton egyre nehezebben viselte, hogy Debóra a pappal tölti az idejét. Úgy vélte, ha kipakol róla, talán eléri azt, hogy tisztestávolságot tartson tőle. A terve azonban kudarcba fulladt...


Debóra még inkább ragaszkodott Aurél atya társaságához:
– Valton szerint te egy nagyon hülye pap vagy. Gáznak tartja amikor ahhoz az ezüst kereszthez beszélsz...
– Imádkozom. De ezt ő jól tudja... Régóta él, sok pappal harcolt előttem. Remélem, te nem így vélekedsz rólam.
– Persze, hogy nem. Én téged nagyon bírlak. Veled legalább tudok beszélgetni, sétálni... Korábban fényes nappal itt nekem egyáltalán nem volt társaságom – emlékezett vissza – Örülök, hogy itt vagy velünk.
– Én is. Még kicsit szokatlan egy vámpír és egy gyönyörű dámpírnő társasága. Sajnos tisztában vagyok azzal, hogy ez csak átmeneti állapot...
– Az igaz, hogy te egy csajozós pap vagy?
– Bevallom, szeretem a nők társaságát. Sokszor érzem úgy, hogy itt lenne már ideje annak, hogy megállapodjak. Ha nem jöttek volna ezek az agyzabálók...
– Értelek...
– Azóta is azt hajtogatom, hogy amint vége lesz ennek én lemondok a papi hivatásról és úgy élem az életem, mint a hétköznapi emberek.
– Te már sose leszel hétköznapi. Tudsz rólunk, ismered a mások számára az ismeretlent... Talán életed végéig védelmezni fogod az embereket.
– Kevesebb terhet szeretnék...
Ez a beszélgetés is elnyúlt a nap végéig. A pap úriemberhez méltóan kísérte a dámpírnőt.


Valton belefáradt a harcba s kitárta az ajtót előttük:
– Gyertek be, hűvös van.
Debóra és Aurél atya alig hittek a fülüknek. A pap épp hogy elhaladt a vámpír mellett, amikor a szikrázó tekintetével rámordult:
–...de nem a lány szobájában fogsz aludni, hanem a koporsóm mellett.
– Köszönöm, nagyon megtisztelő. De a véremet változatlanul nem adom...
– Nyugodj meg, van itt a városban bőven élelem forrás... Nem vagyok rád kényszerülve.
– Hála az égnek...


Két nappal később az egyik éjszaka folyamán, együtt járták körbe a várost. Valton mindjárt kihasználta az alkalmat, hogy csillapítsa a vérszomját. Épp, hogy belemélyesztette egy vaddisznó torkába a fogait, amikor fenyegető érzete támadt. Valami nyugtalanította...


Debóra alig várta, hogy kora reggel bebújhasson az ágyába. Azonban olyan látványban volt része, amiben eddig még soha. Rögvest kirohant a szobájából és egyenesen belebotlott Aurél atyába:
– Egy meztelen srác van az ágyamban! – Mutatott a nő a szobája felé:
– Nem kértem egy szóval se, hogy bánd meg a bűneidet...
– Egy fenét gyónok... ne szórakozz velem... de tényleg ott van!
– Biztos hogy meztelen?
– Igen!
– Biztos, hogy nem te hoztad haza?
– Biztos... de mégis mikor tettem volna? Mindvégig veletek voltam...
– Ez igaz... – Simított végig a borostás arcán.


A pap bement szemügyre venni az idegent s be kellett látnia, a dámpírnőnek tényleg igaza van:
– Ez tényleg meztelen... Ébreszd fel és rúgd ki a házból.
– Eszemben sincs a közelébe menni... – Ellenkezett a dámpírnő.
– Mond mi lesz veled a nászéjszakán, ha már most így parázol egy fütyköstől? Mire nevelt téged ez a vámpír? Te jó ég...
– Te se vagy különb! Pap létedre marha jó tanácsokat tudsz adni!
– Köszönöm... – köszörülte meg a torkát büszkén: – Majd én intézkedem... este Valtonnal pedig eldöntjük mi legyen vele...



2 megjegyzés:

  1. Lesz még folytatása ? ^^ nekem nagyon tetszik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Igen, lesz folytatása csak az ünnepek miatt hanyagoljuk a horror sorozatot.

      Törlés