Doriannek nem sikerült a rejtélyes táncosnő nyomára akadnia. Az előkerült papírok alapján esélytelen megtalálnia. Mivel valótlan adatok vannak feltüntetve rajtuk. Csalódottan, egyedül ücsörgött a munkahelyén:
– Feleslegesen jöttem be... Egy centivel se jutottam előrébb.
– Ne keseredj el... – lépett elé a kollégája, akivel reggel telefonon beszélgetett:
– Sajnálatos amiért nem bukkantunk rá arra a nőre...
– Miért hajtogatod ezt folyton? – Nézett fel Dorian türelmét vesztve.
– Rosszul lettél... nem emlékszel? Úgy vittünk téged haza. Otthon elveztünk rajtad egy gyors drogtesztet, ami pozitív lett. Ennek következményeképp tartottuk ott a drograzziát. Nagy a valószínűsége, hogy az a nő itatta meg veled... Lehet tudja, hogy zsaru vagy...
***
Elinor aznap bejutott a házba. A szüleit érdemes volt megvárnia. Egész nap egy szót se szóltak hozzá. Úgy járt-kelt Elinor a házban, mint egy kísértet. A fiatal nő jókedve még így se múlt el. Boldog volt, hogy végre a saját szobájában, a saját ágyán aludhatott.
Reggel rutinosan, precízen szedte össze cuccait. Talált az újságban és az interneten egy-két álláslehetőséget. Az egyikre még a mai napon megbeszélt egy találkozót. Úgy indult el otthonról, hogy a szüleitől el se köszönt.
***
– Elinor, te vagy az?
– Jason Ward, maradjon ott, ahol van, adja meg magát!
A férfi széles mosollyal az arcán, hangosan elküldte őket melegebb éghajlatra. Még ekkor se vettel fel a nyúlcipőt, inkább fegyverrel válaszolt, s lelőtte az egyik rendőrt. Elinor gyorsan a földre feküdt. Csak remélni tudna, hogy a feje felett elsuhanó lövedékek nem találják el. Hunyorogva, reszketve nézte végig az eseményeket. Alig telt bele egy percbe, Jason már a járdán feküdt, mozdulatlanul. Dorian mire kiért a társával, addigra már két élettelen test szúrt szemet neki és a kollégáinak.
– Kérem, jöjjön velünk. Ha lehet, ne ájuljon el – fogta meg a nő remegő kezét. Felismerte, de jelét nem mutatta ki a kollégái előtt, hogy ismeri. Elinor-t csak egy orvosi vizsgálat, és pár kérdés erejéig fogták vissza. Ezek elvégzése után engedték csak el. Addig végig kellett néznie, hogy a hatóságok miként jár el egy ilyen eset után.
– Ezt nem hiszem el... – sóhajtotta. Haza se mert menni. Ha megtudja a családja, hogy nincs munkahelye, többé nem látja viszont a szobáját és a cuccait. Egyedül, letörten járta a várost, munkát keresve. A nap vége felé semmi előrehaladás nem történt. Megint csak egy szórakozóhely akadt a horogra, ahol táncosokat kerestek, persze feketén:
– Ez is megteszi. Jobb a semminél – mormogta, s bement a meghallgatásra, felkészületlenül.
– Szia, épp téged kereslek.
A nő megismerte a férfit a hangjáról.
– Szép jó estét, micsoda véletlen...
– Ahogy mondod. Nyugodtan tegezhetsz, hisz már találkoztunk. Sajnálom, amiért nem mutatkoztam be. A nevem Dorian Reed. Örvendek.
– Ne sajnálkozz, nekem is eszembe juthatott volna... Nagyon zavarban voltam. Nem szokásom egy idegen férfi ágyában aludni. Főleg egy „olyan” esemény után. Én Elinor Carell vagyok, és szintén örvendek.
– Mondtam, hogy meg foglak csókolni.
– Emlékszem... – pirult el a nő.
– Most hova mész?
– Haza – vágta rá Elinor. A férfi udvariasan hazakísérte:
– Mintha vonzanád a bajt. Vagy csak én látlak ilyennek?
A nő nem fűzött hozzá semmit, mint aki megsüketült. Nem állt szándékában azonnal kiteregetni a lapjait.
– Köszönöm, de mégis hogy érted, hogy vonzom a bajt?
– Majd visszatérünk erre a randin. Oké?
– A randin? Mikor? – pislogott értetlenül a nő.
– Holnap este nyolckor érted jövök. Szia!
– Vajon Ronett tudja, hogy ma meghalt a bátyja? Mi lehet most vele? – ült le az ágyára szomorúan.
***
– Az a férfi másodjára is egy helyen tartózkodott Elinor-al. Kapcsolatban álltak egymással? Ezt ki kell derítenem. A randin azért mégsem foglalkozhatok ezzel. Mégis milyen lenne szakmai kérdésekkel előállni? Szegénykém, még a végén megint elájul. Szeretném végre jól érezni magam, egy szép nővel. Majd legközelebb elbeszélgetek vele erről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése