2017. augusztus 18., péntek

Black Tears - Two World: 4. rész: Két tűz között Írta: *Kyra*


Doriannek nem sikerült a rejtélyes táncosnő nyomára akadnia. Az előkerült papírok alapján esélytelen megtalálnia. Mivel valótlan adatok vannak feltüntetve rajtuk. Csalódottan, egyedül ücsörgött a munkahelyén:
– Feleslegesen jöttem be... Egy centivel se jutottam előrébb.
– Ne keseredj el... – lépett elé a kollégája, akivel reggel telefonon beszélgetett:
– Sajnálatos amiért nem bukkantunk rá arra a nőre...
– Miért hajtogatod ezt folyton? – Nézett fel Dorian türelmét vesztve.
– Rosszul lettél... nem emlékszel? Úgy vittünk téged haza. Otthon elveztünk rajtad egy gyors drogtesztet, ami pozitív lett. Ennek következményeképp tartottuk ott a drograzziát. Nagy a valószínűsége, hogy az a nő itatta meg veled... Lehet tudja, hogy zsaru vagy...

***


Elinor aznap bejutott a házba. A szüleit érdemes volt megvárnia. Egész nap egy szót se szóltak hozzá. Úgy járt-kelt Elinor a házban, mint egy kísértet. A fiatal nő jókedve még így se múlt el. Boldog volt, hogy végre a saját szobájában, a saját ágyán aludhatott.
Reggel rutinosan, precízen szedte össze cuccait. Talált az újságban és az interneten egy-két álláslehetőséget. Az egyikre még a mai napon megbeszélt egy találkozót. Úgy indult el otthonról, hogy a szüleitől el se köszönt.

***


Ezekben a percekben, Dorian a munkahelyén, már szolgálatra készen állt. Bejelentés érkezett hozzájuk: ez alapján egy férfit készült elkapni a kollégáival. Még pedig egyet azok közül, akik meglógtak a legutóbbi drograzzia idején.


Elinor a városban járt. Alig pár lépésnyire állt tőle a volt kolléganőjének a bátyja. Próbált észrevétlenül elosonni onnét, nehogy felismerje őt a férfi.
– Elinor, te vagy az?


A nő nem mozdult. Messzebb egy rendőrautót pillantott meg. A férfi felfigyelt a hangjára, szemmel láthatóan meg se fordult a fejében a menekülés lehetősége. Amint a jármű hirtelen megállt a járdánál, a két rendőr fegyvert rántott:
– Jason Ward, maradjon ott, ahol van, adja meg magát!
A férfi széles mosollyal az arcán, hangosan elküldte őket melegebb éghajlatra. Még ekkor se vettel fel a nyúlcipőt, inkább fegyverrel válaszolt, s lelőtte az egyik rendőrt. Elinor gyorsan a földre feküdt. Csak remélni tudna, hogy a feje felett elsuhanó lövedékek nem találják el. Hunyorogva, reszketve nézte végig az eseményeket. Alig telt bele egy percbe, Jason már a járdán feküdt, mozdulatlanul. Dorian mire kiért a társával, addigra már két élettelen test szúrt szemet neki és a kollégáinak.


A nőt meglátva kicsit még tétovázott, majd felsegítette:
– Kérem, jöjjön velünk. Ha lehet, ne ájuljon el – fogta meg a nő remegő kezét. Felismerte, de jelét nem mutatta ki a kollégái előtt, hogy ismeri. Elinor-t csak egy orvosi vizsgálat, és pár kérdés erejéig fogták vissza. Ezek elvégzése után engedték csak el. Addig végig kellett néznie, hogy a hatóságok miként jár el egy ilyen eset után.


Sajnos elkésett az állásinterjúról. Nem volt már értelme folytatnia az útját. Elinor mérgesen toporzékolt:
– Ezt nem hiszem el... – sóhajtotta. Haza se mert menni. Ha megtudja a családja, hogy nincs munkahelye, többé nem látja viszont a szobáját és a cuccait. Egyedül, letörten járta a várost, munkát keresve. A nap vége felé semmi előrehaladás nem történt. Megint csak egy szórakozóhely akadt a horogra, ahol táncosokat kerestek, persze feketén:
– Ez is megteszi. Jobb a semminél – mormogta, s bement a meghallgatásra, felkészületlenül.


Alig fél óra elteltével már lelkesen indult haza. Az utca végénél valaki megszólította:
– Szia, épp téged kereslek.
A nő megismerte a férfit a hangjáról.
– Szép jó estét, micsoda véletlen...
– Ahogy mondod. Nyugodtan tegezhetsz, hisz már találkoztunk. Sajnálom,  amiért nem mutatkoztam be. A nevem Dorian Reed. Örvendek.
– Ne sajnálkozz, nekem is eszembe juthatott volna... Nagyon zavarban voltam. Nem szokásom egy idegen férfi ágyában aludni. Főleg egy „olyan” esemény után. Én Elinor Carell vagyok, és szintén örvendek.


Dorian élt a lehetőséggel. Megcsókolta a nőt. Elinor a meglepetéstől nem tudott mit tenni. De ha őszinte akart lenni magával, tetszett neki. Régóta vágyott erre. A csók után Dorian így szólt:
– Mondtam, hogy meg foglak csókolni.
– Emlékszem... – pirult el a nő.
– Most hova mész?
– Haza – vágta rá Elinor. A férfi udvariasan hazakísérte:
– Mintha vonzanád a bajt. Vagy csak én látlak ilyennek?
A nő nem fűzött hozzá semmit, mint aki megsüketült. Nem állt szándékában azonnal kiteregetni a lapjait.


A ház előtt a férfi felé fordult:
– Köszönöm, de mégis hogy érted, hogy vonzom a bajt?
– Majd visszatérünk erre a randin. Oké?
– A randin? Mikor? – pislogott értetlenül a nő.
– Holnap este nyolckor érted jövök. Szia!


Elinor-t egy újabb meglepetés érte: a szülei ezen a napon se zárták ki. Lelkesen fel-alá mászkált a szobájában, el se akarta hinni, hogy másnap randizni fog. Sokáig azon törte magát milyen ruhát vegyen fel az estére. Rögvest a barátnőjére gondolt, akitől sajnos nem tudott tanácsot kérni:
– Vajon Ronett tudja, hogy ma meghalt a bátyja? Mi lehet most vele? – ült le az ágyára szomorúan.

***


Dorian elégedetten kényelmesedett el az otthonában, a kedvenc fotelében. Mindent eltervezett a randi napjára. Gondolatban, egy-két dolog nem hagyta őt nyugodni:
– Az a férfi másodjára is egy helyen tartózkodott Elinor-al. Kapcsolatban álltak egymással? Ezt ki kell derítenem. A randin azért mégsem foglalkozhatok ezzel. Mégis milyen lenne szakmai kérdésekkel előállni? Szegénykém, még a végén megint elájul. Szeretném végre jól érezni magam, egy szép nővel. Majd legközelebb elbeszélgetek vele erről.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése