Történetemben,
egy legendás nő életét mesélem el. Létezése, történelmünk
egyik legnagyobb háborújával köthető össze. Zora az első olyan
nő, aki népével elsőként vett részt a háborúban, s elesett. A
halála után, még száz évig harcolt tovább, mivel a szellemek
egy fontos feladattal bízták meg...
Tűzország,
hosszú éveken át folytatott hódító háborúkat. Rengeteg nép,
klánjaival pusztult el, és vesztek feledésbe lakóival. A
mértéktelen pusztítás kihatott a szellemekre is. Akik közös
erővel vágtak vissza, egy nő testében.
Tűzország
öreg királya, egyik útja során, magával vitte fiait. A hercegek
távolabb, egy fiatal nőt fedeztek fel, aki a vízen állt. Az öreg
király így szólt hozzájuk:
– Ez
a nő Zora. Nagyon régóta él köztünk. Testét a szellemek
tartják életben, erejét pedig a szellemek erejéből nyeri. Ősi
ellensége népünknek. Soha ne engedjetek csábításának, mert
akkor az országunk elbukik.
A
két herceg hiába hasonlított egymásra, tűz és jég voltak
egymás mellett. Izay a komolyságával és bölcsességével tűnt
ki. Izay hallgatott apja szavaira. Arion pedig mit sem foglalkozott
vele. Attól a pillanattól kezdve, az lett a célja, hogy megtalálja
és elfogja a nőt.
***
Amint
a két herceg már elég idős lett a háborúzáshoz, egy-egy sereg
élén vágtak bele a hódításba. Közös táborozásukkor, az
egyik katona zajt hallott az erdő felől. A két herceg, kísérők
nélkül indultak el, az erdőben pedig rá találtak Zorára. A nő
annyi év során, semmit sem öregedet. A két herceg, hosszasan,
földbegyökerezett lábakkal álltak előtte. Míg Arion egyszer
csak elindult a nő felé.
– Arion,
nem bölcs döntés. Atyánk azt mondta, messziről kerüljük el -
szólt utána Izay, de öccse csendre intette:
– Hallgass, bátyám.
Arion
meg se állt a nő előtt:
– Te
volnál Zora?
Zora
nem zavartatta magát:
– Igen,
én volnék. Benned kit tisztelhetek?
– A
nevem Arion. A bátyám pedig Izay. A Tűzországának hercegei
vagyunk – mutatkozott be, s hátra tekintett bátyjára. Izay
féltette az öcsét, szólni már nem mert neki többet.
A
nő tekintete a kedvesből, fenyegetővé vált:
– A
tűzé?
Arion
rá bólintott. Egyáltalán nem félt a nőtől, pedig a híre
sokakban félelmet keltett. Ő nem hitt a szóbeszédnek, a saját
szemével akarta látni mire képes a nő.
Izay
türelmetlenül várta öccsét. A nő szikrázó tekintetét, már
fenyegetésnek vélte:
– Mennünk
kellene.
Arion
intett neki, miközben a nőről képtelen volt levenni szemeit. Zora
öltözetének színeit, egy néphez nem lehetett kötni. A zöld
szín, Zöldország színe. A barna pedig rejtély. A hercegek arra
gondoltak, félvér lehet. De vajon melyik nép színe a barna? A nő
hasonlóan figyelte a herceg minden mozdulatát, minden arc
rezzenését. Arion bátorsága, felkeltette érdeklődését.
Érezte, ő más mint az apja. Veszélyesebb.
***
Ettől
a naptól, Zora követte a két herceget a világ minden részére.
Olykor egymaga szállt szembe a Tűz Hadsereggel. Akárhányszor
közbe lépett, csupán a két herceg hagyta el sértetlenül a
csatateret. Zora mindig megkegyelmezett nekik, nem akarta megölni
őket, de azt se, hogy az ellenség még jobban felbőszüljön.
Arion már nem akarta foglyul ejteni a nőt. Más tervet eszelt ki.
***
Voltak
olyan éjszakák, amikor Izay unottan pislantott öccsére, aki a nőt
fűzögette. Arion és Zora megszerették egymást.
– Ha
feleségül veszem, lehet, nem fog beleavatkozni a hódításainkba -
lelkesedett bátyjának útközben, Arion herceg.
– Igen,
persze – legyintett Izay.
***
Arion
hazatérésekor, apja elé állt. A király felháborodott ifjabbik
fia, ostoba kijelentésén. Arion hercegnek le kellett mondania
szerelméről, a trónöröklés érdekében. A herceget alig egy év
múlva megkoronázták, s feleségül kellett vennie egy számára
idegen, nem tetsző nőt. A nászukból nem született trónörökös,
csupán egy leány gyermek.
Arion
csak akkor tudhatta biztosra pozícióját, ha fiú utóddal
ajándékozza meg asszonya. Szerencséjére, bátyja sose nősült
meg. Két évvel később megszületett Darek herceg.
Arion,
az öreg király halála után, öt évvel, száműztette feleségét
az országból. Így Arion király, nőtlenné vált. A gyermekeinek
anyára volt szükségük. A király e szerepet, szerelmének szánta.
Zorát azonban a katonái, hosszú évekig nem találták. Mint ha a
föld nyerte volna el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése