Hahó!
Bocsi, de épp megint hozom a formám. Mire készülök? Most dobtam
ki az ablakon egy csinos holmit. Miért? Pillanat, mindjárt
megtudjátok. Lassan kisompolygok a folyosóra, és szólok a kedvenc
testőrömnek, Haroldnak:
–
Szép jó napot, hogy
van?
A
középkorú férfi semmit se gyanított:
–
Szép jó napot önnek
is, hercegnő. Köszönöm a kérdést, jól vagyok, mert minden
rendben van. Segíthetek?
Próbáltam
visszafogni magam, csak hogy el ne röhögjem magam:
–
Történt egy kis
baleset. Megtenné, hogy kimenne az ablakom alá, és felhozna nekem
valamit? Biztos szemet fog szúrni önnek, élénk színe van...
Harold
komoran válaszolt:
–
Természetesen, máris
megyek.
Amint
megfordult, én rögvest visszamentem a szobámba s becsuktam magam
mögött az ajtót:
–
Imádom szívatni!
Alig
élveztem ki e vidám pillanatot, rögvest valaki kopogtatott a
szobám ajtaján.
Kinyitottam,
a látvány nem lepett meg:
–
Szia, mama…
Mirella
mama szépen lassan elsétált az ablakhoz:
–
A fotósok már megint
lelkesen fényképeznek odakint. Tudsz valamiről?
Ártatlanul
ráztam a fejem:
–
Én, az égvilágon
semmit…
Ciki
vagy sem, a testőr pont ekkor tért vissza a kezében azzal a
bizonyos holmival.
–
Lizbeth hercegnő, itt
a tangája.
Nagymama
szemei majd kiestek a helyükről, amint megpillantotta a fehérneműt:
–
Most már mindent
értek. Na, adja ide nekem azt a bugyit, mivel az nem egy férfi
kezébe való…
Majd
a nagymamám egyenesen az én tenyerembe nyomta:
–
Tessék, máskor ne az
ablakban szárítsd.
Lehajtottam
a fejem:
–
De hát, nem is az
enyém. Én ilyet soha nem hordanék…
Mama
rám mordult:
–
Tudom, de jelenleg és
még egy jó darabig, nem fog rámenni a nővéred fenekére. Hagyd
Loren szekrényében. Majd bele fogy.
Mirella
mama nagyon jó fej. Ő az egyetlen, aki tök lazán fogja fel a
hülyeségeimet. Na meg persze ez a gyökér testőr.
Azonban
nekem van a kastélyban egy szerelmem. Nagyon helyes, szuperül
csókol, és egy szép napon, feleségül megyek hozzá. A neve
Eduard, és testőrként tevékenykedik nálunk. Szerencsémre ő
volt a következő, aki kopogott. Ahogy kinyitottam az ajtót s
megláttam, nem tudtam ellenállni a kísértésnek:
–
Szia Ed, mizujs? –
kacsintottam rá.
Eduard csóválta a fejét:
– Ennyire unatkozol?
Láss csodát, itt vagyok.
Elpirultam, annyira
zavarba ejtő a mosolya:
– Édes vagy –
simultam hozzá, akár egy kiscica.
Szenvedélyesen
átölelt, s megcsókolt:
–
Sokáig már nem
titkolózhatunk – mondta majd feltette a következő kérdést:
–
Nem gyanakodnak? Nem
is faggatnak, miért nem mész férjhez?
Belegondolva,
Ednek igaza van. Számomra ő az igazi, de még egyszer se hozta fel,
hogy feleségül venne engem. Csupán én álmodozom már jó ideje
az esküvőről:
–
Fogalmam sincs, mit
gondolnak. De egy biztos, kezd elegük lenni belőlem.
Eduard
megköszörülte a torkát:
–
Ne haragudj, hogy ezt
mondom. Szerintem részükről érthető – Majd a lényegre tért:
–
Mikor álljunk eléjük?
Én felkészültem rá.
Milyen
lovagias! Igen, ő az igazi számomra. A megérzéseim azt súgják,
a kettőnk kapcsolata egyáltalán nem lehetetlen a jövőre nézve.
Hisz egy énekesnő a testőréhez ment feleségül. Azóta is
boldogok, azt hiszem...
Eduard
kezdett aggódni a hallgatásom miatt:
–
Nos, kedves Pokoli
hercegnőm? Mikor óhajtja bevallani velem a kapcsolatát?
Elmosolyodtam,
s határozottam így feleltem:
–
Természetesen, amint
úgy érzem, itt van az ideje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése