- Azu, mi van veled?
- Semmi különös, csak elgondolkoztam. Apropó, nem láttad Perlát?
Seila visszapillantott a tünde férfiakra:
- Nekem azt mondták, hogy küldetésen van.
- De annak már hány napja?
- Igazad van. Kezdek én is aggódni érte...
- Biztos, hogy ne szóljunk nekik?
- Nyugi, ne aggódj már ennyire! Szerinted szórakozásból veszek részt az edzéseken?
Amint a vörös hajú lány megnyugodott, tovább haladtak az erdőben. Belizár lassú léptekkel és fülig érő mosollyal ballagott mögöttük.
- Seila, azt hiszem... fura érzetem támadt. - Suttogta a barátnőjének.
- Nekem is...
- Belizár! Mondd, te mióta követsz minket?
- Nem titok. Amióta beléptetek az erdőbe. Mi újság?
- Egy barátunkat keressük. Perlát.
Seila a barátnőjére meresztette a tekintetét:
- Szerinted tudja, hogy kicsoda Perla?
Belizár nevetve válaszolt:
- A vörös hajú tündenő. Már volt szerencsém hozzá... Amúgy egy ideje már nem láttam.
- Esetleg tudsz valamit az „eltűnésekről”? Nekünk azt mondták, hogy a sötét tündék rabolják el őket.
- Ez hazugság... Jobb lenne, ha ebből kimaradnátok és végre hazamennétek.
- Sajnos az jelenleg nem lehetséges... - Sóhajtotta Azura.
- Láttam, hogy az a szőke tündenő visszakísért benneteket a kastélyba.
- Igen, így történt. Kéla nem akar elengedni minket.
Seila átvette a szót:
- Egy hónapig maradunk és segítünk nekik megkeresni az eltűnt tündéket. Ebben állapodtunk meg. Kéla a szavát adta, hogy utána hazaenged minket. - mosolyodott el a lány – Szerintem te jól tudod, hogy mi folyik itt. Bökd ki szépen!
Belizár szótlanul fel-alá járkált. A lányok egy darabig türelmesen vártak.
- Szerinted min gondolkodik? - Kérdezte halkan Seila.
- Ha ennyire gondolkodik, akkor valami szörnyű dologról lehet szó...
- A helyzet az, hogy nem elrabolták őket... hanem elmenekültek.
- Miért? Mi elől? - Faggatta Seila. A sötét tünde lassan közeledett felé, s a mutatóujját gyengéden a lány ajkára helyezte, hogy elcsitítsa:
- Tudjátok, hogy kerültetek ebbe a világba?
Azura válaszolt a barátnője helyett is:
- Azért mert a teszt szerint tündérek vagyunk. De mi ebben kételkedünk. Azért akartunk hazaszökni, hogy megtudjuk a szüleinktől az igazat. Pechünkre Tirza ránk talált...
- Az a tündenő is megéri a pénzét... Sajnálom, hogy így alakult. Most menjetek vissza és valahogy bírjátok ki azt az időt.
A lányok elbúcsúztak Belizártól, aki hamar eltűnt a szemük előtt.
- Most mi lesz? Visszamegyünk? - pillantott Seilára, Azura.
- Menjünk. Szóljunk a többieknek. Együtt többre jutunk.
***
- Már nagyon aggódtunk értetek! Történt valami?
A lányok a fejüket rázták, s követték a tünde férfit. Ahogy haladtak, mindenütt őket figyelték.
- Lemaradtunk valamiről? - érdeklődött Seila. Denton a kapunál egy pillanatra megállt és felé fordult:
- A sötét tündék már megint belopóztak a kastélyba. Sajnos, most sem sikerült elcsípnünk őket. De érkezett hozzánk valaki... - csitult el hirtelen a férfi.
- Fogadni merek, hogy már megint megakartatok szökni! - Kiáltott feléjük Tirza.
Seila majdnem elnevette magát:
- Ez a nő utál minket... - majd arra lett figyelmes, hogy Denton le se veszi a tekintetét róla - Erre most mit mondhattam volna?
Azura némán tekintett rá. Seila a vállát vonogatta:
- Most mi van?
Tirza közelebb lépett hozzájuk:
- Nem az utálat szól belőlem. Csupán arról van szó, hogy nem bízom meg bennetek. De most, hogy ezt tisztáztuk... kérlek, kövessetek. Majd Kélának elmondjátok merre jártatok.
- Kéla éppen egy vendéggel beszélget. Biztos, hogy zavarni kellene?
Tirza nem zavartatta magát, csak haladt tovább:
- Hallottam a vendégről. Kéla azt szeretné, ha mindnyájan ott lennénk és meghallgatnánk.
- Értelek...
A kertben sok tünde tartózkodott, talpig felfegyverkezve. A lányok mindvégig érezték, ahogy le se veszik a gyanakvó tekintetüket róluk.
- Örülök, hogy eljöttetek! Gyertek közelebb – kezdett bele – Bemutatom nektek Zeldont, egy régi ismerősömet, aki az erdőben él. Azért jött ma el hozzánk, hogy elmondja miket látott és tapasztalt az utóbbi hetekben.
Közben sietve betoppant Arion és Beldor. A többiekkel együtt, fél körívben elhelyezkedtek és kíváncsian várták, miről fog beszámolni nekik a vendég.
- Üdvözöllek benneteket! Én az ország északi részén élek, a határnál. Az én feladatom az, hogy megfigyeljem a mozgásukat – egy pillanatra elcsendesedett és arra lett figyelmes, hogy két ifjú hölgy is jelen van – Önök emberek?
Azura és Seila nyomban tudták, hogy róluk van szó. Zeldon mögött Kéla kikukucskált:
- Nem ez a valódi kinézetük. A makacsságuk miatt néznek ki úgy, mint az emberek. Valójában ők is tündérek.
Az idősebb tünde meglepődve hallgatta végig. Denton megköszörülte a torkát:
- Kérem, térjen a lényegre.
- Ami azt illeti, úgy érzem valami szokatlan dolog történik. Remélem az információim a segítségükre lesz. Kéla úrnő arra volt kíváncsi, láttam-e átkelni a határon tündéket. A válaszom: nem, egyszer sem. Csak sötét tündéket.
Kéla megfigyelte, miképp reagálnak az öreg tünde beszámolójára. Mindenkin azt a reakciót látta, amit várt. Kivéve Dentont és a lányokat.
Denton zsebre vágott kezekkel kérdezett:
- Biztos benne? Mióta figyeli őket?
- A születésem óta a határon élek. A szüleim feladata is volt, hogy figyeljék a sötét tündék mozgását. Talán kételkedik bennem?
A tünde férfi nem válaszolt a kérdésre. Azura feltekintett rá, s látta a férfin, hogy valamin nagyon elgondolkozik. Zeldon még ennyit fűzött hozzá:
- Csak sötét tündék jönnek és mennek. Egyszer se volt náluk túsz. De láttam zavart sötét tündéket is, akik olyanok voltak, mintha valami elől menekülnének.
- Ezt valahogy én sem tudom elhinni... - Suttogta Seila mellett Beldor.
- Most mi lesz? - Hangzott el a kérdés Tirzától. Kéla tehetetlenül ült:
- Perláról semmi hírünk... Már régen visszakellet volna térnie a küldetéséről... - hirtelen rá jött, hogy neki kell kitalálnia valamit, még akkor is ha fogalma sincs mitévő legyen - Az lesz, hogy megerősítsük a kastély védelmét. Továbbá több megfigyelő csatlakozik Zeldonhoz. Ki kell derítenünk, hogy hogyan viszik ki őket az országból!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése