- Seila! Merre vagy?
Néhány óra elteltével érezte, sikerült eltévednie. Úgy határozott lepihen egy kicsit.
A ombre hajú lány, a barátnőjével sétált. A szája pedig be se állt:
- Ez a nap valami elképesztő volt! Hogy lehet ennyi házifeladatot adni? Holnap pedig három dolgozatot is írunk!
Seila szótlanul haladt előtte. A vörös hajúnak sokáig fel se tűnt, csak miután arra lett figyelmes, hogy Seilának hullanak könnyei.
- Sajnálom Seila... én próbáltam...
- Tudom, Azura. Köszönöm, hogy megpróbáltad. - Törölgette a könnyeit.
A barátnő már nem jártatta tovább a száját. Hazakísérte a barátnőjét. A küszöbön pedig két-két puszival búcsúztak el egymástól:
- Tudod mi az orvosság a szerelmibánatra?
- Táblacsoki, csoki fagyi... - sorolta - Nyugi, van otthon bőven. Holnap jobban leszek.
- Igen... de arról nem volt szó, hogy ma haza se mész. Az anyukád pedig zokogva felhív. – Kuporodott össze. Érezte a bőrén, hogy kezd egyre hűvösebb lenni.
Jobban felelevenítette a mai nap eseményeit: ...amikor az összetört szívű Seila úgy tűnt, rendben van. A sok csoki szemmel láthatóan tényleg csodát. A kicsi sebzett szíve valamelyest rendbe jött. Azura ekkor megnyugodva látta, hogy visszaköltözött belé az a melegség, melyet félő volt, hogy nem lát egy ideig. Seila egész nap mosolygott, mesélt. Igaz, az aki megbántotta egyszer se került szóba. De talán akkor így volt a legjobb...
Alig tették ki a lábukat az iskolából, máris egy csókolózó párt pillantottak meg az utca másik oldalán. Azura elsápadva hagyta félbe a mondanivalóját. Félve fordította a fejét Seila felé. Mellette a lány már nem mosolygott. Ha a szíve a sok sírástól és az édességtől valamelyest összeforrt, ez a jelenet épp elég volt ahhoz, hogy legbelül újra szilánkokra törjön.
Seila gondolkodás nélkül, egyik pillanatról a másikra futásnak eredt. A szemeiből pedig folytak a könnyek. Azura és a többiek akkor látták őt utoljára...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése