Mindenki jól ismeri a Mikulást. Gondolom nem kell részletesen leírnom, hogy néz ki. Bár a külső, amit ismerünk, úgy csak évente egyszer mutatkozik. Karácsonykor járja a világot: megajándékozza a jókat és valami egész mással jutalmazza a rosszakat.
Az év többi napjában éjjel és nappal keményen dolgozik, hogy azon az egyetlen éjszakán legyen mivel útnak indulnia.
Volt neki egy fia... Ki tudja kire ütött az a gyerek. Az iskolából rendszeresen lógott. Tanulni nem szeretet, aminek persze meg is lett az eredménye.
– Mi lesz így belőled édes fiam? – Hangzott el ebben a házban oly sokszor a Mikulás aggódó kérdése.
A fiú amint felnőtt, egyik napról a másikra összecsomagolt és elköltözött. A Mikuláson az idő alig fog. De szegény nem lehet állandóan toppon. A fiú nagyon ritkán látogatta meg. A szokásához híven küldte az üzeneteket az okostelefonjáról. Az édesapja nem reagált rá. Mi történt?
Közeleg a karácsony. Az apja még mindig nem írt neki. Gondolta néhány hónap után most meglátogatja.
Amint belépett az ajtón, szokatlan dolgokat tapasztalt: a kandallóban a tűz alig égett. Az édesapja nem jött elé, hogy köszöntse őt. A konyha asztal pedig nincs megterítve az ebédre. Sőt, főzve sincs...
Körbejárta belül a házat, szobáról-szobára. Majd az édesapját az ágyban találta, lázasan:
– Apám, hamarosan útra kell kelned.
A Mikulás arcára széles mosoly derült. Amint elmúlt a köhögése, így szólt fiához:
– Attól tartok fiam ez most a te feladatod lesz. Sajnos én így nem mutatkozhatok.
– De hát mi lesz a gyerekkel? Nagyon szeretnek és várnak.
– Ideje, hogy végre megismerjenek téged.
– Ha ennyire ragaszkodsz hozzá... Félek, csalódást fogok okozni nekik.
A Mikulás fia a hosszú út előtt: megfőzött, behozott a házba néhány vödörnyi aprított fát. Amint úgy vélte kellően gondoskodott az édesapjáról, felhúzta a ruháját ami lógott rajta. Próbált azon igazgatni. A tükör előtt, elkészülve még habozott az indulással:
– Ha érdeklődnek felőled, akkor mit mondjak?
– A világ másik oldalán vagyok és kérlek, add át nekik az üdvözletemet.
– Rendben.
***
Elindult az első küldetésére a fiú. Házról-házra járt... Minden úgy alakult, ahogy azt eltervezte. Már utolsó házhoz ért, ahol a lakók még ébren voltak. Perceken át gondolkodott, hogyan csempéssze be az ajándékokat. Végül erőt vett magán és bekopogott:
– Ho-ho-hóóó! Boldog karácsonyt mindeninek! – Köszöntötte őket.
Az egyik csinos nő odabillegett hozzá és alaposan végigmérte:
– Szia! Már azt hittük sose érsz ide!
– Sok helyen jártam... most jutottam csak el...
– Aha! Kerülj beljebb és vesd le ezt a hacukát!
– De én Mikulás fia vagyok...
– Én meg Mária Magdolna! – tette csípőre a kezeit – Táncolj nekünk szép fiú! Nem a meséért fizetünk!
Otthon a Mikulás az üveggömbjén át figyelte a fiát. Életében először akkor járta át a szívét büszkeség, amikor a fia megszületett. Sok esztendő után, végre ismét büszke lehet rá. Bár a gyerek nem tökéletes, de ettől függetlenül a rá szabott küldetést sikerrel teljesítette...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése