Imayra
nehezen ébredt. A reggelijét kitudja, mennyi ideje hozták be
szobájába.
Leyra
odakint türelmesen várta:
– Már
azt hittem fel se kelsz.
Imayra
elszégyellte magát:
– Sajnálom,
elég sokáig fent voltam.
– Karel
herceg mindenről beszámolt.
Imayra
felkapta a fejét:
– Mi
mindenről?
– Gyere,
útközben elmondom.
Ahogy
haladtak, mindenhol szorgoskodó tündéket láttak. Maga a lakosság,
szemmel láthatóan életvidámnak és barátságosnak tűnt.
Leyra
végre belekezdett a mondanivalójába:
– Karel
szerint, a királynak sikerült elnyerted a tetszését. Azt
beszélik, te lehetsz a népünk ütőkártyája.
Imayra
nem értette mire utal:
– Hogy
érted?
– Te
nem vagy tünde. Más népnek leánya vagy. Afféle istennő.
Imayra
rázta a fejét:
– Népünk
sose tartotta magát isteneknek. Az emberek aggatták ránk.
Gondolom, valami babonából...
Leyra
elismerte:
– Igen,
az emberek tényleg babonásak, kitalálnak minden félét, az igaz.
De a tényekről ne feledkezzünk meg.
Imayra
ezen estén a királlyal, kettesben vacsorázott. Mintha ő
ragaszkodott volna hozzá.
– Milyen
volt a napod? Sikerült döntened? – kérdezte a király.
– Karel
herceg és Leyra, levittek a határhoz. Még mindig sötétség
borítja be a tájat.
– Az
ellenség kiszorítása után is olyan volt, mintha átok ülne
rajta.
Imayra
szomorúan hallgatta, majd így szólt:
– Egy
nap hazatérek, és újra a fény fog uralkodni.
– Háborút
akarsz? Tudod egyáltalán, milyen erők lakoznak ott, ismét?
A
beszélgetésüket Leyra is hallgatta. Szólni szándékozott a
jelenlétéről, de a téma kimenetelét nem akarta megszakítani.
Imayra
így válaszolt:
– Akkor
egy újabb háború elkerülhetetlen. Az a kérdés, ők lépnek
előbb, vagy akiket kiszúrtak maguknak?
Selrond
legyintett:
– Ilyen
messzire nem mennének.
– Legutóbb
a néped itta meg a levét.
– Visszavertük
őket, tanultak belőle.
– Így
már tudják, több követőre van szükségük. Már csak idő
kérdése. A kisebb támadásokat, nem csak fosztogatás célból
indították. Ez fenyegetés.
– Kóstolgatnak
minket, mint mindig és a témát itt le is zárom – mondta Selrond
higgadtan.
Imayra
felállt:
– Anyám
se vette komolyan a fenyegetéseket, hiába figyelmeztettem. Azokat a
falvakat már akkor is, ahogy mondtad, kóstolgatták. Mire
szabadulásomkor feleszméltem, a népemből már csak én maradtam
életben.
A
király szótlanul, szemeivel követte a távozó nőt. Nem vette
komolyan a figyelmeztetést.
Ahogy
haladt, arra lett figyelmes, Leyra követi őt:
– Kérlek,
ne siess annyira!
– Most
nincs kedvem beszélgetni, ne haragudj.
Leyra
nem hagyta magát lerázni:
– Megértelek.
Szeretném ha tudnád, igazad van. Én is így látom.
Imayra
és Leyra azon estén sokat beszélgettek. Jó barátnők lettek. Sok
időt töltöttek együtt, szinte mindenben egyetértettek. Leyra
hasonlított Haldor lányára, Eylinre. Mindketten bátor, szókimondó
tünde nők.
Selrond
király egy nap Leyrával beszélgetett. Észre se vette, hogy Imayra
is jelen van.
– Látom,
hogy nézel a fiamra. Te és ő úgy sose lehettek együtt. Karel
három hercegnő közül választhat magának feleséget. Nekem ilyen
lehetőség nem adatott.
– A
herceg és én gyerekkorunk óta barátok vagyunk. A kapcsolatunk
baráti, sem pedig plátói – hajolt meg Leyra tisztelettudóan, s
távozott.
Imayra
megvárta, míg a tünde nő eltűnik a látókörből:
– Karel
herceg máris megnősül?
Selrond
meglepődött:
– Igen,
illetve még a héten menyasszonyt választ magának. Az esküvő
ráér.
– Leyra
szép és erős nő – ismerte el Imayra, majd rákérdezett – Mi
az akadálya frigynek?
– Leyra
nem nemes családból való. Tudom, hisz magamhoz vettem. A szüleit
akkor vesztette el, amikor én a feleségem.
Imayra
ekkor értette meg, miért ennyire kölcsönös Leyrával a
rokonszenvük.
– Csupán
a rang miatt?
Selrond
magyarázkodott:
– Népünknél
ez fontos. De bizonyára hallottad, Karel fiam és Leyra csupán
barátok.
– Szerinted,
Karel herceg képes lesz szeretni azt a hercegnőt, akit kiválaszt?
– Az
már nem az én gondom. Az ilyen házasságoknál ez lényegtelen.
– Te
és a feleséged, szerettétek egymást?
Selrond
mélyen elgondolkozott:
– Ő
engem igen. De én őt nem. Mást szerettem. Őt azonban nem vehettem
el.
A nőt nagyon meglepte Selrond őszinte válasza. A király így folytatta:
– Ezért
is született csak Karel.
A beszélgetésüket este a vacsoránál folytatták. Imayra a rejtélyes nőről érdeklődött:
– A nő, akit nem vehettél el, még él?
– Igen, és a mai napig is szeretem.
– A rangja miatt nem veheted el, nem beszélsz vele?
Selrond a nőre mosolygott:
– Biztos szeretnél róla tudni?
– Igen, érdekel.
Végül a király beavatta:
– A népünk törvényben tiltja a fajunk keveredését.
Imayra így már mindent értett.
Selrond
ahogy minden éjjel, most is a szobájáig kísérte el.
– Tudd
róla, mit érzel iránta?
– Lehet.
De ha nem, akkor a tudat az, ami vigasztal – válaszolta a tünde
király.
– Mi
van, ha mégis? Van utódod a trónra, miért ne lehetne valaki
melletted, ha asszony nem is, de legalább egy lelki társ.
Selrond
mélyen elmerengett Imayra szavain:
– Mit
szólna hozzá a népem? Össze kellene hívnom a nemességet, hogy
ezt megvitassam velük.
A
nő biztatta:
– Egy
próbát megér. De előtte bizonyosodj meg róla, viszont szeret-e
téged.
Imayra
a búcsú után, az ágyára feküdt. A csillagokhoz fohászkodott.
Selrond és a fia boldogságáért imádkozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése