Simnovella: Árva Rózsa Írta: *Marcsy (+12)

Posted by Amazon Sims On 2018. június 27., szerda 0 megjegyzés


Azt mondták szép tavaszi nap volt. Egy árva felhő se vonult el az égen. Kellemes virág illatú szellő járta át a helyet. A kerben mindenütt rózsák tündököltek.
Ilyennek írták le nekem a napot, amikor az árvaházba kerültem. Alig egy napos lehettem és nagyon éhes. A kertben nyíló, illatos virágokról kereszteltek el. Nem is adhattak nekem szebb nevet annál, mint a Rózsa.


Gyermekként a természetem szúrós volt, akár a tövis. De az ottani kemény nevelés megtette a hatását. Meg kellett válnom a tüskéktől. A szigorú nevelés engedelmessé és erőssé tett. Ennek köszönhetően életem meg a felnőtt kort. Egy árvának ez az egyik álma. A másik, hogy elszabaduljon az árvaházból.
Nevelőnő lettem... és kiszolgáltatott a külvilágnak.

***


- Az ön neve tényleg Árva Rózsa? - Kérdezte tőlem a birtok ura a kandalló előtt ülve, miután alaposan végig mért. Én ez idő alatt múltamon merengtem. Remélve, az életem most már jobb lesz:
- Igen uram. Tényleg így hívnak.
Azon az estén több kérdése nem volt hozzám.

***


Másnap a felesége járt engem körbe és arról faggatott, mit fogok tanítania gyermekeinek. Mrs. Harmsworth egy gyönyörű, csinos hölgy volt. Nehezen tudtam levenni róla a tekintetemet. Vajon a következő életemben egy hozzá hasonló nő leszek?


Minden kezdet nehéz... A gyerekek nem hallgattak rám. Nem akartak tanulni. Csak a játék...
Elkeseredtem. Egyedül a házvezető nő tartotta bennem a lelket:
- Ne aggódjon gyermekem. Én örülök, hogy itt van.
Már az első pillanattól tudtam, ő az egyetlen aki megért engem. Amíg William és Emma játszottak, addig én igyekeztem jobban megismerni őt. De az idős hölgy, csak a családról mesélt nekem:
- Ne féljen az úrtól. Ő egy jó ember. Szüksége van önre gyermekem. Legfőképpen a tudására és a bölcsességére.
Akkor még nem értettem a szavait.


Az első nehéz napom után betekintettem egy nyitott szoba ajtaján. Ahol Mrs. Harmsworth egy idegen férfival csókolózott. Miért is csodálkoztam volna el ezen... A ház ura amikor itthon tartózkodott, egyszer se hagyta el azt a bizonyos szobát. Mindig a kandalló előtt ült és ivott. Nem értettem mi történik ebben a házban. Nem állt szándékomban senki felett ítélkezni. Csak az én és a gyerekek jövője járt a fejemben. Mi lesz velünk, ha ez így folytatódik? 

***


Egyik éjjel Mr. Harmsworth részegen gurult le a lépcsőről. Jómagam siettem a segítségére. A férfi őrjöngött:
- Az ördögöt vettem el! Átkozott nőszemély!
- Hallkabban kérem, felébreszti a gyermekeit... - csitítgattam. A fájdalomtól nem tudott lábra állni, ezért orvost kellett hívnom hozzá.
Amíg én lóháton a szomszéd birtokra lovagoltam, addig az urat a házvezető nő gondjaira bíztam. Eleredt az eső. A lelkem mélyén mindig is éreztem, hogy az égiek valamiért nem kedvelnek engem. Bőrig ázva kopogtattam be a ház ajtaján. Az orvos nyomban mindent megtett, hogy átmelegedjek. Tiszta, száraz ruhát kaptam és betakarva a kandalló mellett hagyott.


Csak az azt követő napon tudtam vissaztérni a birtokra. A nagyuram már nem a fesége miatt kiabált, hanem a fájdalom miatt. Reméltem, tanult az esetből...

Rossz helyre születtem... A sors a poklot kínálta fel, amikor a szüleim megváltak tőlem.
Az elmúlt napok sok fáradozással és gyötrelemmel teltek. Fogalmam se volt arról, mi lesz velem ha Mr. Harmsworth és a felesége külön útra térnek. Úgy érzem mindent megtettem azért, hogy kibéküljenek. Bőségesen kivettem a részem a munkából. Azonban ez kevés volt...

***


Képzelem milyen arcot vághattam, amikor a jövőmért aggódva csatlakoztam Mr. Harmsworth-hoz. Együtt néztük a kandallóban az égő papír lapokat. Melyek szépen lassan a lángok mardalékává lettek. Szerényen így szólt hozzám:
- Rózsa, ön hisz a szerelemben?
- Nem tudom mi az. Nem volt benne részem.
Talán a válaszom meglephette, mert sokáig nem szólt hozzám. Kint szakadt az eső. A mellettünk lévő szobából hangok jöttek át a falon. Hallottuk, ahogy Mrs. Harmsworth és a szeretője beszélgetnek. Felálltam és az ablaknál elhúztam a függönyt, hogy jobban lássam mi történik.
- Ilyen időben veszélyes útrakellni... - szólalt meg ismét  Mr. Harmsworth. Visszapillantottam az ablakon át lovaskocsira, ami rövidesen elintult. Mr. Harmsworth hallkan így szólt hozzám:
- Nem jönnek vissza. Hiába reménykedik.
Nem mintha azt tettem volna. Csupán elszomorított a tény, hogy Mrs. Harmsworth örökre elhagy minket. Visszaültem és az orromat lógatva figyeltem a táncoló lángcsóvákat a kandallóban. Azon estén, ez a bölcs gondolat hagyta el utoljára a nagyuram ajkát:
- Ha megfogad egy jó tanácsot, soha ne házasodjon érdekből. Ha a választottja szíve másé, hiába áll az oltár elé és fogad örök hűséget. A szíve örökké másé lesz.

***


Napok teltek el  Mrs. Harmsworth távozása óta. Az idő kivirult. A nagy esőzés után a kertben előrekaptak a virágok. Nem győztük kigyomlálni a virágágyásokat. A nagyúr ez időben alig evett valamit. Én és a házvezetőnő gondoskodtunk róla és a gyerekekről.
- Kérem, ne hagyjon el minket. Tudom, hogy Mr. Harmsworth is ezt szeretné.
Azok után ami történt, nehezemre esett elhinni az idős hölgy szavait. Kedvesen mosolyogtam rá, egy szó se jött ki a számon. Talán az elkeseredettségem miatt.


Az orvos javaslatára, megpróbáltam meggyőzni a nagyurat, hogy jöjjön ki velem a kertbe. Mr. Harmsworth a kanapén feküdt és aludt. Nem volt bátorságom felébreszteni.
- Rózsa, ön az?
- Igen, Mr. Harmsworth, én vagyok.
- Itt hagy minket?
- Attól tartok uram, nincs más választásom. Itt már kilátástalan a jövőm.
Éreztem, ahogy megragad. Rövidesen már az ölében tartott. Olyan hirtelen történt.
- Kérem, ne hagyjon el. Ön nélkül nem boldogulnék – mélyen a szemembe nézett. Még nem láttam az érzelmes oldalát. Amióta megismertem, mindig az a rideg, zárkózott, megtört ember fogadott. Legtöbbször szótlanul és spiccesen.

***


Végre boldog idő köszöntött be a birtokon. Mr. Harmsworth sok idő után visszatért a csodálatos kertjéhez. Az örömöm pillanatait egy szörnyű tragédia árnyékolta be: Mrs. Harmsworth és a szeretője azon az esős éjjelen balesetet szenvedtek. Egy földcsuszamlás okozta a vesztüket.

Egy esztendő elteltével én már Mrs. Harmsworth-ként jártam-keltem a birtokon. William és Emma túl kicsik voltak, hogy megértsék min ment keresztül az apjuk. Időbe telt mire elfogadtak engem mostohájukként.
Gyermek koromban se voltam szép, nem tudtam mi a divat... Edward úgy fogadott el és szeretett, amilyen voltam.




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése