Helló!

Akik régebb óta ismerik, követik Kyrát, számukra a Heritage – Örökség sorozat nem idegen.
A szerencsésebbek biztos tudják, hogy misztikus, romantikus és krimi műfajban íródott.
Kyra néhány évvel ezelőtt újra nekiállt megvalósítani a sorozatot. Sajnos vagy sem, csupán négy epizódot illusztrált le. Ebben az interjúban igyekszem a legtöbbet megtudakolni az említett alkotásról.

Mi ihlette a történetet? Hány éves lehettél, amikor írtad?

Gyerekkoromban írtam. Kollégista voltam amikor a folytatáson dolgoztam. Volt egy időszakom, amikor a halál és a halál utáni élet foglalkoztatott. Elképzeltem egy ilyen világot, hogy milyen lenne a napjainkban.

A videó sorozat ha jól emlékszem tíz epizódos volt. De már az első részben is érezhettük, hogy valaminek a közepébe csöppentünk bele. A sorozat előtörténete ezért készült? Esetleg van benne olyan rész, amit úgy érzel, kimaradt?

Én is úgy emlékszem, hogy annyi készült el belőle. Valamikor a napokban akadtam rá. Az a sorozat egy in medias res kezdéssel indult. Kimarad az előzménye a történetnek. A videó sorozat után döntöttem úgy, hogy elkészítem képváltozatban, több leírással is. Úgy jobban ki tudom fejezni magam. A négy részben nincs benne minden, ami a videóból kimaradt. Egy-két fejezet hiányzik belőle. Szerintem nem fogom Sims 2-ben folytatni.

A videó sorozat régen folytatódott egy második „évaddal”. Sajnos, azt már nem folytattad, nem fejezted be. Miért hagytad abba?

Igen volt. Sajnos arra már nem emlékszem. Lehet, megadta magát a gépem. De magáról a történetről nem mondtam le. Lehet ezért is kezdtem el képekkel leillusztrálni.

Összesen hány „évados” maga a történet?

Három, az első kettő biztos elkészült. A harmadiknak szerintem csak a vázlata van meg.

Sims 2-vel fogod folytatni vagy ennél is áttérsz a Sims 3-ra?

Szerintem áttérek a Sims 3-ra, abban több lehetőséget látok. Az is egy jó pont, hogy több kiegészítő megvan belőle mint a második szériából. Ebből arra következtetek: kétlem, hogy akadályokba fogok ütközni az illusztráláskor.

Hogy érzed, mikor tudnád megvalósítani a Heritage – Örökség sorozatot a Sims 3-ban?

Ebben az évben biztos nem. Jövőre, kétes. Az írott szöveg bármikor a rendelkezésemre áll.
A meglévő terveim mellett majd meglátom, mikor tudom belezsúfolni ezt a sorozatot.

Köszönöm szépen Kyra, hogy válaszoltál a kérdéseimre!
Remélem, az olvasók is elégedettek és várják, hogy idővel milyen Heritage sorozattal drukkolsz elő.

Kérdezett: Jack
Válaszolt: Kyra
Készült: 2017. 03.18




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése