2017. február 19., vasárnap

Amit tudni kell a Police Story Simnovellákról (interjú)

Helló mindenkinek!

Jack vagyok, az Amazon Sims oldal egyik írója. Kyra oldalát az alapítása óta aktívan követem. Nincs olyan hónap amikor ne érdeklődnék egy-egy premierről, és annak a folytatásáról.
2016. decemberében jelent meg a Police Story első simnovellája.
Előtte pedig évekig ígérgette a premiert. Én nagyon boldog voltam,
amikor evvel a történettel lepte meg az oldal látogatóit karácsonykor.
Még ha ez csak egy nyúlfarknyi részlet belőle :)
Örülök, hogy az írónő mindig nyitott kapukkal áll előttem is.
Most ismét eljött az idő, hogy egy új formában megválaszolja a neki szánt kérdéseimet:

A felkérésem óta, már megjelent a Valentine's Day is. Számomra így már jobban átláthatóvá vállt a történeted. Emlékszel még arra, hány éves lehettél, amikor megírtad a Police Story-t?

Talán nyolc vagy tíz éves. Nem vagyok benne biztos.

Összesen hány epizódos?

Fogalmam sincs. A legtöbb gyerekkorban írt történetemet egybe írtam. Úgy kell epizódokra bontanom.
A mai napig is vannak ilyen legépeléseim. Mennyiségben, másfél sorozat van készen. De így utólag, felnőtt szemmel látok benne komoly szakmai hibákat.

Elhanyagolt történetről van szó, vagy időközönként újra előveszed, és javítgatod?

Nagyon elhanyagoltam a történetet. 2004-ben gépeltem le az első részt, egy évvel később pedig a félig elkészült folytatását. Azóta biztos nem dolgoztam vele.

A San Francisco's Bogey novella megjelenése után, azt írtad nehézségeid vannak. Emiatt késik a történet megjelenése. Most őszintén, hány éve ígérgeted? Milyen akadályokba ütköztél?

Igen ez az oka. Ezért kezdtem el írni a novellákat, előzménytörténetekként. Néhány történetemet nem könnyű leillusztrálni. A Ghost in the Body sorozatnál is voltak nehézségeim, az egyedi ruhák miatt. Itt leginkább a megfelelő egyenruha hiánya okoz nekem fejtörést. Az egyedi elképzelésű, megálmodott történeteket van, hogy évekbe telnek, mire összeszedem vagy megalkotom a hozzá szükséges dolgokat. Sims 2-ben vannak jó cuccok, ott van lehetőségem akár Body Shop-al elkészíteni a szükséges ruhákat. De mivel akció sorozatról van szó, ezért a Sims 3-ban, a városban jobban el tudnám képzelni magát a történetet. 2013-ban harangoztam be, hogy „hamarosan várható”. Bevallom, azóta évekig nem foglalkoztam vele. Készítettem pár karaktert és röviden ennyi volt. Úgy éreztem túl nagy fába vágtam a fejszém. Amikor a harmadik szériára váltottam, láttam benne fantáziát. De jelenleg, sajnos még nem áll össze minden a sorozat leillusztrálásához. A szükséges dolgok összegyűjtésében nem állok rosszul, azonban egy illusztrálásra a felkészülés is lehet időigényes. Már csak egy-két dolog szükséges, és persze a szereplők a harmadik szériával is megalkotva.

Ki a történet főszereplője és pontosan melyik műfajt/műfajokat fogja képviselni a sorozat? Én Sophie-ra tippelek.

Konkrétan többszereplős a történet. Egy csapatról szól. Mivel folyamatban van a történet átolvasása, így lehetséges, hogy Sophie magánéletére jobban ki fogok térni. Az eredeti elképzelésem szerint: akció sorozat, idősebb korosztály részére. A javítás, módosítás után, elképzelhető, hogy több műfajt is képviselni fog.

Sajnálom, hogy így áll a történet, de bízok a legjobbakban. Készítesz még Police Story Simnovellát a sorozat előtt? Idén várható még?

Vannak még novella ötleteim. A San Francisco's Bogey írása közben, még írtam két vázlatot. Abban egy-két férfi kapott főszerepet. Ők a jövőbeli csapat tagjai lesznek. Lehet, ebből csak egyet fogok elkészíteni. A Valentine's Day illusztrálása után, pedig egy másik rendőrnőről is írtam egy történet vázlatot. Összesen eddig három vázlatom van. A meglévő ötleteim, terveim mellett, nem vagyok benne biztos, hogy idén lesz több Police Story Simnovella publikálásom.

Értem, sajnálattal olvasom. Azonban nekem jó ötletnek tűnik amit meséltél, hogy a sorozat előtt bemutatod az előzményeket, a történeted hőseit. Szerintem folytasd.

Még csak február vége van, vannak tervben más novella ötleteim, főleg előzménytörténeteim, szóval azért bármi lehetséges. Attól függ mennyi szabadidő áll a rendelkezésemre. Mi mindent tudok megvalósítani ebben az évben.

Én úgy láttam sokan rákaptak a Police Story-ra. Nekem is elnyerte a tetszésem, és nagyon érdekel a folytatás. Javaslom, gondold meg. További jó munkát és sok szabadidőt kívánok neked!

Kérdezett: Jack
Válaszolt: *Kyra*

Készült: 2016. 02. 19.  

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése