Infernal Princess: 12. rész: Köszönöm, hogy megmentett

Posted by Amazon Sims On 2016. december 27., kedd 0 megjegyzés


A győzelem napján, minden virágba borult. Mindenki Erhardot ünnepelte. Egyedül én voltam az illetlen, aki a szobájában kuksolt. Úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha haza megyek. Karion herceghez nem fűz olyan mély érzés, mint Erhardhoz, aki nem lehet az enyém. Most már tudom, ez nem az a hely, ahol megtalálom a boldogságom. Haza megyek, és hagyom, hogy Erhard boldog legyen. Felhívtam a nagymamámat, hogy jöjjön értem. Mirella mama szűkszavúan megígérte, eljön. Rögvest összecsomagoltam a holmimat holnapra. 


Az azt követő napon, reggel, a nagymamám ébresztett. Amint megláttam, könnyekkel a szemeimben ugrottam ki az ágyból, s megöleltem:
Annyira örülök, hogy itt vagy!
Mi a baj Lizbeth, miért vagy ilyen megtört?
Az ujjaim hegyével, finoman szárazra töröltem a szemeimet:
Hiányoztál. Most már tudom, milyen életre vágytam, de belátom, nem nekem való. 


Mirella mama helyet foglalt a legközelebbi fotelben:
Hogy érted kincsem?
Szerelmes vagyok. De akit szeretek, egy másik nőt fog elvenni.
Nagymama felállt, s csak ennyit mondott:
Értelek. Sajnálom, hogy így alakult. Ha nem haragszol, elmegyek, meglátogatom egy régi jó barátomat.


Amint becsukta maga mögött az ajtót, én felöltöztem s összekészültem. A cuccaim szépen egymás mellett sorakoztak. Arra várva, hogy amikor eljön az idő, a személyzet érte jöjjön. Túl szép volt az idő ahhoz, hogy a szobában várakozzak. 


Kimentem a kertbe. Elsétáltam ahhoz a helyhez, ahol tegnap Erhard és Karion párbajozott. Ahogy haladtam, úgy búcsúztam el minden virágtól és fűszáltól.
Itt az idő. Nekem már nincs miért itt maradnom. Ideje távozni – törődtem bele a tényekbe. Valaki azonban megzavart:
Hallom, elhagy minket, kedves Lizbeth. Vagy inkább hívjam Pokoli hercegnőnek?


Percekig nem mozdultam. Felismertem Erhard hangját:
Igen, elmegyek – fordultam felé:
Köszönöm, hogy megmentett.
Erhard szokatlanul kedves volt hozzám:
Tudtommal mindig is tegeződtünk. Hisz barátok vagyunk. Igaz?
Milyen igaz. Bár csak ennél több lenne köztünk.


Igen, barátok vagyunk lintottam, s eszembe jutott valami:
Tudod, sokat gondolkodtam azon, hogy befessem-e a hajam szőkére.
Ne fesd be. Nekem tetszik a hosszú barna hajad.
A párbaj óta ő is megváltozott. Sokat tartózkodik a szobáján kívül. Folytattam a sétát, Erhard pedig csatlakozott hozzám.


Alig lettem egy lépést, amint feltűnt nekem valami:
Nagymama? – csodálkoztam, amint megláttam odafent, őt, és a királyt. Olyanok voltak egymás mellett, mint egy pár.
Örülök, hogy annyi év után még mindig ragaszkodnak egymáshoz.
Tessék? Úgy érted, tényleg van köztük valami? – kérdeztem. Erhard nevetett:
Szeretik egymást. Nem tudtad?
Sose áradozott nekem róla – néztem fel ismét az erkélyre, ahol már egymás kezét fogták.


Erhard beavatott:
Szép, és egyben szívszorító történet az övék. Egy bálon ismerték meg egymást. De az apám már jegyben járt. A nagymamád kezét pedig más hercegnek ígérték. A többit tudod. Idővel mindketten megözvegyültek. Az utóbbi időben pedig újra egymásra találtak.
Végre elmosolyodtam. Annyira örültem Mirella mama boldogságának.
Őket látva, megfogadtam, mindent meg fogok tenni a boldogságomért. Mindent megteszek azért, hogy azzal a nővel lehessek, akit szeretek. Szeretném, ha te is boldog lennél – folytatta, s mélyen a szemembe nézett. 


Sikerült ismét zavarba hoznia:
Kérlek, fejezd be.
Erhard tekintete komollyá vált:
Mondd, mit kell tennem azért, hogy velünk maradj?
Sajnálom Erhard, nem maradhatok – hajtottam le a fejem, szomorúan. Erhard sóhajtott:
Rendben, akkor utánad megyek, és úgy könyörgök neked, hogy gyere vissza. Kérlek, legyél a feleségem. Ha kell, térden állva könyörgök.


Nem értettem, sőt, már teljesen elvesztettem a fonalat:
Én úgy tudom, Sibilla hercegnőt szándékozod elvenni.
Erhard egy pillanatra felnézett az apjára:
Ki mondta ezt neked? Az óta szeretlek, amióta először megláttalak. Bár, idő közben elbizonytalanodtam. De azért próbálkoztam, hát ha... érted?
Nem igazán – ráztam a fejem, s folytattam:
Pedig fogadni mertem volna, hogy a szőkék a gyengéid.


Erhard kedvesen, mosollyal az arcán világosított fel:
Nem csípem a szőkéket. De ezt Sibillának ne mond. Én a hosszú barna hajú nőkért vagyok oda. A feleségem is barna hajú volt. Igaz, ő barna szemű. De a zöld szemeid, engem rabul ejtettek. Azon az estén, amikor beléptél, tudtam, hogy meg fogsz menteni. Sibillától és minden mástól.
Pedig tényleg olyan voltál mellette, mint aki szereti.
Mellette nem könnyű úriembernek maradni. De inkább váltsunk témát. Hozzám jössz, vagy udvaroljak neked még egy hónapig? Kérlek, ne kínozz tovább.


A válaszom egyértelmű volt. De ezekben a percekben se jutott el a tudatomig, hogy végre azé a férfié vagyok, akit szeretek:
Eszemben sincs kínozni téged. Persze, hogy hozzád megyek.
A király és a nagymamám osztozott az örömünkben. Ki tudja, mióta szurkoltak nekünk odafent. 


Az esküvőnk napján mindenki osztozott az örömünkben, egyedül Karion állt távolabb, elkülönülve a többi vendégtől. Az arca oly sok mindenről árulkodott. Bízom benne, egy nap megbocsájt nekem azért, amiért a szívemre hallgattam.
Állítólag, Emilyt, a szobalányt, és Ericet, a cinkosát, valaki megbízta az elrablásommal. Még pénzt is kaptak érte. Sajnos az illető nyomára, az esküvőnk napjáig sem akadtak. Ha lenne gyanúsított az ügyben, bizonyíték hiányában úgy se tartóztatnák le. 


Épp, hogy egymás ujjára húztuk a gyűrűket, amikor mögöttünk Mirella mama elkiáltotta magát:
Segítség! Loren szülni fog! Jön a baba!
Felejthetetlen élmény volt. Mi nem zavartattuk magunkat. Erhard és én egymásra mosolyogtunk. Elcsattant az első hitvesi csók.


A csók után, mi is kifutottunk a templomból. Erhard és én, boldogan, optimistán tekintünk előre a jövőre. A koronázást későbbre tartogatjuk a családdal, ami persze sok feladattal, s kötelességgel jár. Erhard mellett éreztem, sőt tudtam: A Pokoli hercegnő már a múlté.





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése