Benjamin Wolsey - Simnovella

Ez a történet nem mostanában történt, hanem a közel múltban. Benjamin Wolsey hosszú időre készült ideiglenesen elhagyni házastársát, Alice-t. A férfi napközben bevásárolt, gondosan odafigyelt az alapanyagok kiválasztására, melyekből egy romantikus vacsorát szánt elkészíteni. Alice és Ben másfél éve voltak már házasok.

***

Még a gimnáziumban ismerték meg egymást, s azóta egy párt alkottak. Amint figyelmesen összeállította gondolataiban a menüt, a tálalást, s dekorációt, boldogan idézte vissza e régi szép időket:

Alice-t, amint két barátnőjével beszélget. Ő pedig messzebb tétován ácsorgott, s azon törte magát, miképp szólítsa meg a kiszemelt lányt.

Az első randevújukon pizzát ettek, s megnéztek egy filmet a moziban. Benjamin a randevú után, igazi úriember módjára hazakísérte a lányt. Jutalma nem maradt el. Az első csók, mely Alice-hez fűzi. Kevesen mondhatják el, hogy az első kapcsolatukat rögtön házassággal pecsételik meg, egy és ugyanazon a személlyel.

***

Alice-t ebben a pillanatban is irigyelték barátnői: Rachel és Clair.

– Alice, még mindig kínzod magad? – kérdezte aggódva Rachel. Alice csak ült, s némán nézett maga elé. Clair legszívesebben oldalba bökte volna Alice-t, de rájött, ez most nem a legjobb megoldás. Itt, ebben a helyzetben, valami mást kell alkalmaznia:

– Alice, tudom, mennyire nyomaszt. De egy házasságban az őszinteség nélkülözhetetlen. Titkoknak nincs helye, mindent meg kell beszélni. Nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani. Főleg a ti kapcsolatotokban.

– Így van – bólintott Rachel.

Clair pedig folytatta:

– Ben azóta szerelmes beléd, amióta először meglátott. Ti voltatok a gimiben a legszebb pár. Még a bálon is mindenki irigyelt benneteket. Főleg téged, amiért a suli legszemrevalóbb fiúja pont téged választott.

Alice arcára halovány mosoly derült, s amint barátnőire nézett, ismét lehajtotta a fejét:

– Félek, ez már nem tart sokáig.

A hosszú barna hajába belekapott a szél, mely az ajtónyílásnál beszökött. Úgy simította le kusza fürtjeit. A két nő összenézett, egymástól vártak vigasztaló szavakat a barátnőjüknek. Clair sóhajtott, s ismét tett egy próbát:

– Ben a tenyerén hordoz. Én még ilyen türelmes, kitartó férfit, mint ő, még nem láttam. Dehogy lesz vége ennek a házasságnak. Ne beszélj butaságokat. Csak mondd el neki. Tisztelni fog az őszinteségedért.

– Hidd el Alice, jobban jársz, ha nem titkolózol – bátorította Rachel.

Alice sóhajtott, megpróbált megnyugodni barátnői társaságában. Majd beavatta őket:

– Képzeljétek, ma elzavart otthonról. Nem úgy, hanem azért mert meg szeretne lepni. Képzelem, miket művel férfi létére. Takarít, bevásárol, főz.

– De aranyos... – tette össze a két kezét Rachel.

– Látod mekkora mázlista vagy? – köhintett Clair, s mesélni kezdett:

– Az én házasságomban, ez sose fog megtörténni. Az én férjem még a tepsit a serpenyőtől se képes megkülönböztetni. A rántotta pedig vagy a földön vagy saját magán landol. Bár ez minden ételre igaz, mert folyton leeszi magát.

Alice és Rachel ezen jót derültek. Már teljesen beleélték magukat a gondolatba, ahogy Clair négykézláb kúszik az asztal alatt, egy kis seprűvel és lapáttal, mérgében pedig nem tudja megállni, hogy ne csípjen bele a férfiba.

– Bárcsak olyan férfihoz mentem volna hozzá, mint Ben! Az enyém pocakot eresztett ez alatt a négy és fél év alatt – sóhajtotta, majd észbe kapott:

– Tényleg Alice, mi is Ben foglalkozása? A gimi óta még mindig szívdöglesztő.

– Katona – felelte halkan. Clair és Rachel ismét összenéztek.

– Hát Alice, abban biztos vagyok, hogy nem könnyű katona feleségnek lenni. De a titkodat akkor is el kell mondanod neki – állt fel Clair, a barátnői pedig követték példáját.

***

Szótlanul járták a várost, melynek utcáin a csendet mindössze csak az autók törték meg. Gyalogossal alig találkoztak:

– Látszik, hogy hétköznap van. Hétvégén ilyenkor úgy kell átverekednünk magunkat a kocsmák és a szórakozóhelyek előtt – jegyezte meg Clair.

Jó pár üzlet, bolt mellett elhaladtak, amikor Rachel barátnőjére nézett:

– Ebben a ruhában szeretnél vacsorázni vele?

Alice magára nézett:

– Sajnos sebtében, csak ezt találtam. Tudom, nem túl szexi.

– Gyere, nézzünk neked valami alkalomhoz illőt – karolt bele Rachel, s a három feleség elindult vásárolni.

***

Benjamin a lakásban elégedetten nézett körül. A vacsora elkészült, a teríték és a dekoráció már mind a helyére került. Ehhez a romantikus estéhez már csak a gyönyörű felesége hiányzott. Teltek a percek. Ben úgy érezte, Alice valami oknál fogva késik. Okát azonban nem értette:

– Lehet, ő is tartogat számomra egy meglepetést?

Újabb percek teltek el. A zárban kattogott az elfordított kulcs, s az ajtó kitárult. Ben felpattant a kanapéról, s kihúzott a vázából egy szál vörös rózsát. A kidolgozott, csupasz felsőtestével, csábos mosolyával teljesen levette Alice-t a lábáról. A nő belépett a megvilágított szobába, ahol a férfi jobban szemügyre vehette feleségét. Ben már értette a késés okát.

Alice kivette a virágot a férfi szájából, s elhajította a szoba másik végébe.

– Most biztos nyakát törte a virágod.

– A szádban úgy is megfulladt volna – suttogta, s megcsókolta a férfit. Az ízletes vacsora elfogyasztása után letelepedtek a kanapéra.

Alice áradozott:

– Köszönöm a finom a vacsorát. Tudod, miért szégyellem magam?

– Miért?

– Úgy érzem, jobban főzöl, mint én. Szégyenbe hozol.

Ben rázta a fejét, s folytatta a felesége cirógatását.

– Gyönyörűek a rózsák.

– Igen? Már féltem, engem is el akarsz hajítani.

A nő felnevetett:

– Ne bolondozz... semmi bajom a rózsákkal, csak az egy szál volt útban.

Ismét elcsattant egy hosszas, szenvedélyes csók.

– Milyen fehérnemű van rajtad? – vizsgálódott a férfi.

Alice felült:

– Sajnos olyan újdonsággal nem szolgálhatok.

– Alice – szólította a feleségét a nevén –, boldog vagy mellettem?

A nő kissé elsápadt, s a lábait letette a parkettára. Ben szemmel követte minden mozdulatát, s a felesége szótlansága gyanakvásra sarkallta. Már mellette ült, s várta, a nő miképp értékeli a házasságukat.

– Szeretnék mondani valamit – csuklott el a nő hangja. – Valamit, amit már egyre nehezebb magamban tartani.

Ben türelmesen ült, a búslakodó nő mellett, várva, mi az a dolog, amin változtatnia kellene. Alice mély levegőket vett, evvel próbálta nyugtatni magát, hogy végre elmondhassa, mi nyomasztja őt az utóbbi időben. Végül rászánta magát:

– Van egy titkom, melyet úgy érzem, el kell mondanom neked. Jó ideje gyötör – mondta, s néhány perc után így folytatta:

– Viszonyom volt a főnökömmel.

Ben tartotta magát. Társai, bajtársai, sok ilyen, és ehhez hasonló személyes élménnyel árasztották el őt. Lelkileg felkészítve rá, lehet a házasságának nem lesz jövője.

– Csak egyszer történt, és nagyon megbántam – szólalt meg mellette Alice.

A férfi az elképzelt távoli jövőből, visszatért a jelenbe:

– Értem.

– Aggódom kettőnkért. Ez az állandó jövés-menés mellett, hogy lesz családunk? Hogy fognak felnőni a gyerekeink?

Ben megsimogatta a tarkóját:

– Kedvesem, nekem ez az életem. A gimnázium óta együtt vagyunk, már akkor tudtad, mik a terveim. Amikor megkértem a kezed, reménykedtem abban, elég erős a kapcsolatunk egy közös jövő felépítéséhez.

Alice igazat adott a férfinak:

– Igen, így volt.

– Akkor jól emlékeztem. Alice, amíg távol leszünk egymástól, addig van időnk gondolkodni a jövőnkön. Ha visszatérésemkor válási papírokkal vársz, én elengedlek. Mert fontos nekem a boldogságod. De bevallom, jobban örülnék, ha olyan szenvedélyes tűzzel a szemedben várnál rám, mint a gimnazista éveinkben – nézett mélyen felesége szemébe, s felállt.

Lassú léptekkel pedig elindult a hálószoba felé.

– Indulás előtt azért még elbúcsúzol tőlem? – kérdezte Alice.

Ben felé fordult, arcán a már megszokott érzelem mentességgel:

– Most búcsúztam el.

- Vége -