Fairy Tale - 8. rész: Spion Írta: T&M

Beldor kötelesség tudóan elfutott a sikoly irányába. Seila, szomorúan követte őt a tekintetével.

Azura egy oszlopnak támaszkodva, remegve segítségéért kiáltozott. Az előtte ácsorgó sötét tünde férfi próbálta megnyugtatni:
- Kérlek, nyugodj meg. Én vagyok az, Arion! Nem tudom mi történt, de én vagyok az egyetlen aki ezt... - még be se fejezte, amikor az érkező katonák  leteperték. Beldor a vörös hajú lányhoz lépett:
- Már minden rendben. Biztonságban vagy.
- Arion... - hebegte a lány ereszkedve – Arion ivott abból a borból... - mutatott az üvegre. A félvér beleszimatolt, s türelmesen meghallgatta a lányt.
- Én is ittam belőle, de velem nem történt semmi.
- Tényleg ő az... - nézte meg jobban a földre tepert sötét tündét - Biztos vagy benne, hogy a bortól változott át?
- Igen... máshoz egyikünk se nyúlt.

***

A katonák az átváltozott tünde férfit bezárták a börtönbe. Beldor felkapta a gyanús üvegeket és a korsókat, és csatlakozott Kélához és a testőreihez. A katonák a kérésére összegyűjtötték a többit is, az ünnepség helyszínéről.
- Te hiszel annak a lánynak? - hangzott el a kérdés Kéla szájából. Tirza meg se várta a választ:
- Mi van, ha a bort ő és a barátnője hozta be? Én azóta nem bízom bennük, amióta betették ide a lábukat!
- Egész végig Seilával voltam, ő biztos nem tehette. Azura nem elég bátor ahhoz, hogy ilyesmit tegyen.
- Igaza van. A lányok biztos nem tehették. Talán egy spion lehet köztünk... - gondolkozott hangosan Perla.

- Rendben, tegyük fel, hogy van valaki köztünk aki szabadon ki-be mászkál. De az már abszurd, hogy mindketten ittak a borból, de csak Arion változott át sötét tündévé. A lány miért nem?
Beldor töltött magának a borból, hogy választ adhasson Kéla kérdésere:
- Van egy elméletem...
- Mit csinálsz? - Kérdezte döbbenten Kéla. Beldor egy mozdulattal felhörpintette az italt. Körülötte a tünde nők, nem bírták nézni, ezért elfordították a fejüket. Percekig se szó, se egy pisszenés nem hallatszott el. Majd Beldor így szólt:
- Úgy érzem, rám nincs hatással. - sóhajtott egyet megkönnyebülten – Ami azt jelenti, hogy bármi legyen benne, az a félvérekre nem hat. Kizárásos alapon, a lány félvér.

A lányok kint az ablak alatt hallgatóztak.
- Szóval, csak apa vagy anya lehet tünde. Valamelyikük ember...
- Te ezt elhiszed?
- Seila, mi mást lehetne mondani egy ilyen helyzetben?
- Igaz, érjük be ennyivel – bólintott Seila - Talán nekem is innom kellene abból a borból...
- Eszedbe ne jusson! - suttogta a vöröshajú – Mi van, ha a te szüleid tündék? Arion nem tehet róla, de mégis bezárták. Mintha ellenség lenne.

A lányok tovább füleltek. Újra Kéla hangjára lettek figyelmesek:
- Látom, tényleg nincs rád hatással. Biztos, hogy abból ivott a lány?
- Igen. Ő maga mondta nekem.
- Rossz belegondolni abba, hogy valaki sötét tündévé változtatja az itt élőket. Beldor, kérlek, gyűjtsétek össze az összes bort! - majd a testőreihez fordult – Van hír Arion bátyjáról?
- Szerintem  még keresik őt, úrnőm. - Válaszolt Tirza. Beldor félszemmel a testőrre tekintett:
- Denton ma sietősen távozott... - fordult vissza Kélához – Engedje meg, hogy megkeressem. Mindenképp értesítenünk kell őt a történtekről.
- Megadom az engedélyt.

Kint a lányoknak nem volt elég idejük elmenniük onnék, ahogy elrejtőzniük sem. Az épület előtt ácsorogtak, mintha várnának valakire.
- Hallgatóztatok? - nézett végig gyanakodva a lányokon – Azt hittem, a szobátokban vagyok.
- Segíteni szeretnénk... – ajánlotta fel, Seila. Beldort nem hatotta meg:
- Ezt most bízzátok rám és a többiekre. Holnap beszélünk.
A lányok engedelmeskedtek a félvérnek, s felmentek a szobájukba.

Nem sokat tétlenkedtek. Seila rögvest előállt az ötletével:
- Azura, menjünk haza!
- Úgy érted, használjuk ki ezt az alkalmat?
- Ha nem megyünk, nem biztos, hogy lesz legközelebb. Főleg azután ami történt...
Azura nyomban a cuccai felé vette az irányt:
- Rendben, összekészülök!
- Így menjünk. Ha látják, hogy cipekedünk, azzal csak gyanút keltenénk bennük. - kihúzott egy fiókot - Csak a kristályos nyakláncainkat vigyük, hogy otthon megtudjuk mutatni őket.
- Jó ötlet, akkor biztos hinni fognak nekünk - markolta fel ő is a sajátját, s eszébe jutott még valami – Arion...
- Mi van vele?
- Tudom, hogy sose volt kedves velünk, de azért mégse hagyhatjuk a börtönben...
- Le fogunk bukni... - mérgelődött Seila.
- Gondolj bele, ő jobban kiismeri magát itt, mint mi. Lehet, most az egyszer hálás lesz nekünk.
- Oké... legyen.

A lányok halkan, észrevétlenül lopakodtak a kastélyban. Az őrök többnyire kint tartózkodtak, így könnyebb volt a dolguk, mint hitték. Arion a sötét cellában kuporgott.
- Hé, Arion! - suttogott Azura – Azért jöttük, hogy kivigyünk.
- Kedves tőletek... de mégis miért tennétek? - hamar leesett neki, mi lehet a lányok hátsó szándéka – Aha... szóval, megakartok szökni és kéne hozzá a segítségem...
- Ezt nem hiszem el! Nem csak gonosz, hanem még gondolatolvasó is! - támaszkodott a rácsnak Seila.
- Igen, épp ezért vagyunk itt. Cserébe kiviszünk innen – ismerte be Azura.
- Ha akartok, menjetek. Mostantól otthon nagyobb biztonságban vagytok, mint itt.
- Nem akarsz friss levegőt szívni? - nézett rá mereven Seila.
- Szeretnék... de ha én elmegyek, akkor ki fog nekik segíteni? - kérdezte és kíváncsian megakadt a tekintete Azurán:
- Te is ittál abból a borból, igaz?
- Igen...
- Tudtad, hogy félvér vagy? Olyan, mint Beldor?
- Rájöttünk, amint Beldor szóba hozta és mindenki előtt ivott belőle....
- Tényleg? Nem hittem volna, hogy annak az izomagynak még esze is van...
- Mi meg azt, hogy képes vagy a barátodról ilyet mondani...
- Jól van, Seila. Menjünk - Csitította el a barátnőjét. Arion intet nekik, jelezve, hogy van még mit mondania nekik. Búcsúzóul beavatta őket, hogy hogyan tudnának észrevétlenül kijutni a kastélyból. Ahogy azt is, hogy titkos kijárat azért készült, amint az itteniek élete veszélybe kerül eltudjanak menekülni. Kélán kívül, csak nagyon kevesen ismerik. A lányok megköszönték a segítségét, s már majdnem átlépték a küszöböt, amikor Seila gyanakvóan visszatekintet Arionra:
- Megesküszöl, hogy nem jár el a szád?
- Nyugi... eszembe se jutott... – bólintott felé, majd a kezeivel hessegetni kezdett - Na, menjetek már! Látni se akarlak titeket!

***

Az elmúlt heteknek köszönhetően, most már jobban kiismerték magukat az erdőben. Messzebb kiszúrták Zeldon házának fényeit.
- Ki van ott? - Kiáltott feléjük valaki.
- Ez Zeldon hangja. Most mit tegyünk? - Pislogott aggódó tekintettel Azura. Seila megnyugtatta:
- Semmi vész... Zeldon rendes fickó. Bármit mondunk neki, azt elfogja hinni.
A lányok megvárták amíg az idős tünde odament hozzájuk:
- Mit kerestek ti itt? Nem az ünnepségen kellene lennetek?
- Dentont keressük. - válaszolta Seila. Zeldon halkan sóhajtott, majd így szólt:
- Nem rég erre járt Beldor és egy csapat katona. Ők is Dentont keresték.
Azura arcocskája hirtelen elsápadt. Seila se tűnt már magabiztosnak. Zeldon leolvasta a lányok tekintetéről a jeleket:
- Tudok az első szökési kísérletetekről. Ha nem bukkanok rátok, már rég otthon lennétek...
Seila és Azura elszégyellték magukat, amiért hazudtak neki. Egyedül Seila volt az akinek még volt mit hozzáfűznie a dologhoz:
- Akkor csak eddig jutottunk...
Zeldon megveregette Seila vállát:
- Nagyon bátor hölgyek vagytok és lehet, hihetetlenül fog hangzani... de én annyira büszke vagyok rátok. A legjobb pillanatban határoztátok el magatokat.
- Ezt, nem értem...
- Elhiheted Seila, hogy én sem...
- Ne húzzátok tovább az időt, menjetek! Itt már semmi se lesz olyan, mint volt. Mától minden megfog változni. Én nem akarom, hogy ennek a  változásnak ti is a részesei legyetek.
A lányok percekig csak álltak, alig akarták elhinni, amit az öreg Zeldon mondott nekik.
- Most tényleg elengedsz minket? Legutóbb Arionnal találkoztunk. furcsa volt, hogy ő is segített nekünk – mondta el Azura.
- Beldor még a közelben lehet, ha találkozom vele és katonákkal feltartom őket. Egy teljes napig nem hozlak szóba titeket. Annyi időtök van hazajutnotok.
- Köszönjük! Vigyázz magadra! - hálálkodtak a lányok, s futva folytatták tovább az útjukat.

Lihegve értek ki a tengerpartra, ahol megálltak egy kicsit pihenni. Azzal az erdővel néztek farkasszemet, ahonnét „érkeztek”. Seila kézen fogta a barátnőjét, s ezzel jelezte felé, hogy már nem kell sokat talpalniuk. Bementek a sötét erdőbe, ahol megpróbáltak egyenesen előre haladni. Azura kezdett elfáradni és kételkedni:
- Szerinted sikerült vagy még mennünk kell?
- Pszt! - csitította el Seila – Hallok valamit! Azt hiszem ez egy menőautó hangja! Ilyen a tündér világban biztos, hogy nincs!
- Igazad van, én is hallom!
Most már lassabban meneteltek tovább. Azurának eszébe jutott, hogy mennyi idő telt el:
- Te mit fogsz mondani otthon? Be kell látnunk, bő másfél hónapig nem láttak minket a szüleink...
- Nincs ötletem... De most, hogy végre itthon vagyunk, nem is érdekel... Felőlem, jöhet az a szobafogság!

- Vége -