Elektra, Luciana és Véreb időben visszatértek. Luciana amint meglátta Katot, azonnal a nyakába ugrott. A dámpírnő mozdulatlanul állt, s reménykedett:
- Remélem, időben sikerült menedéket találnia.
Véreb kételkedett:
- Ne reménykedj…
***
Teltek az órák, már lassan beesteledett. Shadow még ennyi idő elteltével se adott magáról életjelet. Elektra már gyászolt. Könnyeivel küszködött.
Katonak már az első nap után feltűnt, hogy valami nincs rendben a dámpírnővel:
- Mi a baja Elektrának?
Luciana nem kerülte tovább a témát:
- Shadow is mellénk állt... Nagyon megsérült, ezért kint kellett hagynunk, csak hogy mi Vérebbel megmeneküljünk a napsugaraitól.
- Meghalt?
- Attól tartok...
Luciana próbálta jó kedvre deríteni a mélyen merengő vámpírt. De Kato ellökte magától, s otthagyta a nőt. A vámpírnő szótlanul nézett utána:
„- Miért ilyen durva velem? Már nem szeret?”
Kato meg se állt Véreb szobájáig, ahol majdnem rátörte az ajtót:
- Mond csak, féltékenységből áldoztad fel oly könnyedén Wanda szerelmét?
Véreb elé lépett:
- Mindannyian sérülten, fáradtan tértünk vissza. Ne feled, én és ő indultunk el. Nem számítottunk rá, hogy Luciana és Shadow mellénk fognak állni. Shadow feláldozta magát értem és Lucianáért. Különben csak a dámpírnő jött volna vissza.
Kato nem tudta elfogadni a tényeket:
- Ez jól jött neked?
Véreb válaszra se méltatta. Megfordult, s becsukta Kato orra előtt az ajtót.
Véreb sokat merengett a történteken. Visszaemlékezett Elektra szavaira, hogy mennyire megbizík abban a vámpírban, aki a bátyját szolgálta. Shadow döntése a mai napig kellemes meglepetéssel töltötte el. Shadow és Luciana nélkül lehet, nem lett volna esélyük a visszatérésre. A halál elkerülhetetlen volt.
A dámpírnő azóta nem hagyta el a szobáját. Úgy döntött beszél vele. Tartozik neki ennyivel.
- Véreb?
- Ne haragudj, elfelejtettem, hogy te nem vagy vámpír...
- Semmi baj. Nem aludtam... mit szeretnél?
- Bocsánatot kérni.
Elektra a vámpír szemébe nézett:
- Meglepő tőled ilyesmit hallani...
- Komolyan gondolom.
- Van még valami, amit mondani szeretnél?
- Sajnálom, hogy úgy kezeltelek mint egy gyereket. Shadow-val kapcsolatban igazad volt. Ő egy rendes vámpír, aki vigyázz rád. Függetlenül attól, hogy melyik oldalon áll.
- Shadow sokat segített. Mellettem volt, amikor a legjobban szükségem volt rá.... amikor tartottam Alister gróftól... - hajtotta le a fejét nosztalgiázva – Voltak jó pillanatok és olyanok is, melyek bár ne történtek volna meg... Miért nem lehetünk boldogok? Itt miért nem élhet mindenki békében?
Véreb közelebb lépett hozzá:
- A bátyám miatt. Sajnálom, ami Shadow-al történt. Bevallom, kellemesen csalódtam benne. Tudom, azt kívánod, bár csak én haltam volna meg. De ha jobban bele gondolsz, belátod, sajnos ez nem...
Eleketra a szemeit törölgette:
- Tudom. Láttam a sérüléseit. Szerinted tényleg meghalt?
- Már kettő nap telt el... Ha élne, már itt lenne. Sajnálom Wanda...
Végül a síró dámpírnőt látva, bölcsebbnek látta, ha magára hagyja.
***
Kato kerülte Lucianát. Amióta szembesült Shadow haláláról, azóta csak Elektra járt a fejében. Sajnálta a nőt, s nem igen tudta miként tudná enyhíteni a gyászát. Végül újra meglátogatta őt szobájában.
- Szia! Zavarok?
- Te soha... gyere beljebb!
Kato helyet foglalt, s látta ahogy Eleketra letörölte az arcáról a könnyeit:
- Már jobban vagyok. Kérlek, ne nézz így rám...
- Csak akkor lehet téged látni, ha bejönnek hozzád.
- Hiányzik Shadow…
- Nekünk te is hiányzol. Örülhet, hogy Azu és Vany, valójában Vanessa és Azumi voltak... ők kedvelték, szerettték őt. Különben nem lettek volna kíméletesek.
- Nem is értem, hogyan jöhetett össze Shadow, Vanessával...
- Én se értem. Az a bolond mindvégig téged szeretet…
Elektra arcára végre mosoly derült:
- Ahogy mondod. Bolond. Veletek mi a helyezet?
- Velünk?
Wanda pontosított:
- Veled és Lucianával.
Kato nyelt egyet. Még túl korainak tartotta, hogy végre szerelmet valljon Elektrának. Majd így felelt:
- Elvagyunk, mint a befőtt. De jobban éreznénk magunkat, ha Alister végre eltűnne a föld színéről.
- Nyugalom. Már úgy érzem, készen állok megküzdeni Alisterrel. Jobb lenne, ha ti Lucianával itt maradnátok.
Kato ellenkezett:
- Verd ki a fejedből! Nem engedlek el egyedül!
- Ahogy Vérebet ismerem, biztos velem tartana... A bátyja már jó ideje a begyében van...
- Így azért már jobban hangzik...
Amint Kato távozott, nem sokkal Véreb látogatta meg. Eleketra már az ágyában aludt. Véreb sóhajtott. Már megint rosszul időzített. Épp távozni készült, amikor meghallotta a hangját:
- Kérlek, maradj.
Véreb meglepődött, s odament hozzá.
Eleketra kimászott az ágyból s máris átölelte a vámpírt:
- Annyi mindent tettél értem és a szüleimért, és én még meg se köszöntem. Köszönöm az ő nevükben is!
- Ne hálálkodj. Nem tartozol semmivel. Amit tettem, szívesen tettem. Most feküdj vissza az ágyba, mert nagyon hideg van.
- Ne beszélj úgy velem, mint egy gyerekkel…
Véreb, Elektra arcáról a csalódottság jeleit olvasta le:
- Ne haragudj, nem akartalak megbántani...
- Lehet, társak vagyunk. De amikor beszélsz hozzám olyan érzésem van, mintha az apám szerepébe bújnál. Teljesen úgy kezelsz, mintha lányod lennék. Pedig már jó ideje nagykorú vagyok… Miért nem kezelsz nőként? Partnerként?
Véreb zavarba jött. Rövest rá ébredt, a dámpírnőnek igaza van:
- Talán jobb lenne, ha hagynálak pihenni...
- És mi lesz Alisterrel?
- Őt bízd rám. Ígérem, nem okozok csalódást.
Elektra megcsókolta a vámpír ajkát:
- Eddig sem csalódtam benned.
Véreb tartotta magát, nem engedet a csábításnak:
- Amit mondtam, azt nem viccnek szántam... Nem szeretném, ha megfáznál. Szép álmokat.
Amint Véreb kilépett az ajtón, Elektra egy jó nagyot sóhajtott:
- Már megint kezdi… Néha meglep, hogy az igazi nevemen szólít...
Elektra amint lehajtotta a fejét, nyomban elaludt. Nem is sejtette, miben mesterkedik Véreb egyedül. Ahogy a többiek sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése