Arra emlékszem, az este
Karion herceggel beszélgettem. Megkérte a kezem? Ily könnyen
odaadtam volna magam neki? Miért érdekel jobban az a másik férfi?
Felkeltem az ágyamból, s felhúztam egy kényelmes ruhát. A
reggeli elfogyasztása után kint, a folyosón sétáltam.
Olyan kihalt lett a
kastély az este óta. Haroldot sehol se látom.
– Engem keresel? –
kérdezte mögöttem valaki, mire én ijedten fordultam meg. Amint
megpillantottam Kariont, megnyugodott a szívem.
Megfogta a kezem, és meg
se álltunk,
míg egy szobaajtó elé nem értünk. Karion rám nézet:
–
A nagyapám odabent
van. Majd én beszélek. Bízd rám magad.
Kicsit
féltem a találkozástól, mivel szégyelltem
magam, amiért ily könnyen, ily rövid időn belül elkeltem.
A saját érdekemben
megtettem azt, amit meg kellett. Beléptem az ajtón.
– Karion, fiam. Szép jó
reggelt. Miért jöttél? – Amint megpillantott engem, mosolyogva
hozzá tette:
– Milyen szép hölgy. Ő
lenne a barátnőd?
Karion nem hallgatott
tovább:
– Nagyapa, hadd mutassam
be neked Lizbeth hercegnőt. A menyasszonyomat.
A király csendben
hátradőlt a karosszékében. Percekig azon elmélkedett, miképp
fogadja a váratlan bejelentést:
– Egy pillanat –
emelte fel a telefonkagylót, s tárcsázni kezdett. Máris
intézkedik? Ez gyors volt. Mozdulatlanul álltam, s vártam, mi lesz
a folytatás.
A király beleszólt a
telefonba:
– Kérlek, gyere be
hozzám.
Karion felháborodott:
– Muszáj őt is
bevonnod ebbe? Semmi kedvem hallgatni az okoskodását.
– Szerintem inkább
attól félsz, hogy a kislány meggondolja magát – mosolygott a
király.
– Dehogy fogja... –
dünnyögött Karion herceg. E közben valaki belépett az ajtón. A
figyelme azonnal reám terelődött. Igen, ő volt az. Az a férfi,
aki tegnap a bálon folyton zavarba hozott. Mélyen a szemembe
nézett, én pedig képtelen voltam elfordítani a fejem. Ó, ezek a
pillantások, ezek
a szenvedélyes a pillantások! De
álljon meg a menet! Én már Karion menyasszonya vagyok! Erhardnak
pedig ott van az a szőke nő. Nem értem ezt a férfit. Miért
csinálja ezt? Úgy viselkedik, mint ha Karion a riválisa lenne.
Karion unottan köszörülte
meg a torkát:
– Zavarok?
– Bocsánat... –
hajtottam le a fejem. Erhard mit sem foglalkozott
Karionnal. Éreztem, várja, hogy újra szemezhessen velem. Majd
feladta:
–
Nos, miért kellett
ide jönnöm?
–
A fiad nősülni
szándékozik – jelentette be a király.
Én
nagyon elsápadtam a döbbenettől. A fia? Hány éves
ez a férfi? Nagyon jól tartja magát! Akkor az a nő bizonyára
Karion anyukája. Ő nem csatlakozik hozzánk?
– Értem. Szóval a
gyerek nősül. Inkább nekem kellene – mondta Erhard, amire az
apja egyetértően rábólintott:
– Így van. Ebben
reménykedtem.
– Nagyapa, te az ő
pártját fogod? – kérdezte csalódottan Karion. A király
megnyugtatta:
– Én a kettőtök
harcából nem kérek. Csak a véleményemet osztottam meg veletek.
– Értékeljük –
tette hozzá Erhard, s odalépett hozzám:
– Gyere hozzám
feleségül – nézett ismét a szemembe. Ha van bátorsága ilyen
kérdést feltenni nekem
két ember előtt, akkor ahhoz a
szőkéhez talán még sincs semmi köze. Szemeiben láttam, mennyire
reménykedik. Bele se merek gondolni, milyen vörös lehet az arcom.
– Értékeljük –
tette hozzá Erhard, s odalépett hozzám:
– Gyere hozzám
feleségül – nézett ismét a szemembe. Ha van bátorsága ilyen
kérdést feltenni nekem
két ember előtt, akkor ahhoz a
szőkéhez talán még sincs semmi köze. Szemeiben láttam, mennyire
reménykedik. Bele se merek gondolni, milyen vörös lehet az arcom.
– Most már fejezd be –
morgott rá apjára Karion. A király nem reménykedett tovább:
– Jól van. Felveszem a
kapcsolatot a hercegnő családjával. Mától nálunk lakik. A
testőrére nem lesz szüksége. A biztonságáról mi gondoskodunk.
– Értem, köszönöm –
sóhajtottam. Harold gyerekkorom óta mellettem van. Furcsa lesz a
továbbiakban nélküle.
Erhard szemében láttam,
nem adja fel:
– Szereted a fiamat?
– Nem – válaszoltam
határozottan. Erhard felkapta a fejét:
– Képes vagy így hozzá
menni? Lehet, mégis csak egymásra találtatok.
– Erhard, hagyd azt a
lányt. Ha most nem szereti, lehet később meg fogja szeretni. Be
kell látnunk fiam, Karionból király lesz. Bízzunk a legjobbakban
– intett a király a fiának. Igaza van. Itt végeztünk is.
Karion a szobájába
vezetett. Nagyon ki volt akadva:
– Mit képzel ez
magáról? Mit számít, hogy szeretsz-e engem?
– Szerintem számít –
mondtam halkan. Karion közelebb lépett hozzám:
– Kinek az oldalán
állsz? A célunk ugyanaz, te idióta...
A kijelentése meglepett.
El se akartam hinni, hogy leidiótázott. Valami rosszat mondtam? A
herceg megfordult, csak a hátát láttam:
– Ugye nem gondoltad meg
magad? Apámnak ne dőlj be. Megölte az anyámat.
Leültem. Nem bírtam
tovább állni. Már nem csak a döntésemben kételkedtem, hanem
abban is, vajon jó helyre kerültem-e. Egy gyerekes vőlegény, meg
egy haláleset? Na, még ez hiányzott... Biztos Erhard volt a
gyilkos?
– Kérlek, gyere velem –
szólt hozzám szomorúan, és gyengéden megfogta a kezem.
Elvezetett egy másik szobába. Odabent friss virágok tündököltek
mindenhol. Még az illat is arról árulkodott, e szoba, egy nő
szobája. Nem tévedtem.
– Ez a szoba anyámé
volt. Itt találtam rá gyerekként holtan. Apám karjaiban –
mesélte.
Nem ismerem eléggé
Erhardot, így fogalmam sincs arról, tényleg ő ölhette-e meg:
– Mi van, ha tévedsz?
– Kételkedsz bennem?
Csak tudom, mit láttam. Kerüld el az apámat. Nagyon nem tetszik,
ahogy közeledik feléd – figyelmeztetett. Erhard közeledése
tényleg fura. Olyan rámenős. Lehet jobb, ha tartom a tisztes
távolságot tőle. Amennyire csak lehet. Előbb-utóbb úgyis
kiderül az igazság.
Visszaballagtunk Karion
szobájába. Már épp aludni készültem, amikor befeküdt mellém
az ágyba:
– Mit nézel? Hamarosan
házasok leszünk. Szokj hozzá – nézett rám mereven, s lehunyta
szemeit. Sokáig ébren voltam. Azon elmélkedtem, vajon meddig tudom
elviselni ezt a stílust. Bár, az édesanyja elvesztése miatt
nagyon megsajnáltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése