Curse of the Kiss 4. rész: Galatea titka Írta: *Kyra*

Két évvel később.

Galatea a kastélyban sétált. Hirtelen szembekerült egy az egyik diákkal, Ernestus-al. Az úrfi udvariasan üdvözölte, de a hölgy hirtelen menekülőre fogta.

Egyenesen Xaveriusba botlott. Ernestus amint meglátta őket, máris tudta kicsoda a hölgy:

– Szóval e szépség lenne a menyasszonyod.

– Igen... Ő itt Galatea.

Galatea a vőlegényére pillantott:

– Apám megtiltotta, hogy kapcsolatba lépjek más diákokkal.

– Nyugodj meg, nem lesz baj. Ernestus jó barátom, és teljes mértékben megbízom benne.

– A nevem Ernestus, üdvözöllek.

– Galatea, örvendek.

A hölgy a bemutatkozás után, hamar magukra hagyta őket.

A végzős diákok körében egy megbotránkoztató esemény történt: A tanárnő lebuktatott egy baráti kört, akik tiltott varázsitalt főztek és fogyasztottak. Xaverius és társasága volt az. Azonban a tanárok, csak egy diákot utasítottak az igazgató úr elé.

Galatea ez időben, épp apjára várt a szobája előtt, amikor a diákkal találkozott:

– Ernestus, téged mi szél hozott ide?

– A büntetés szele.

– Mi bűne lehet egy ilyen jóképű és megbízható úriembernek.

– Bevallom, cseppet sem vagyok ártatlan az ügyben. A tiltott főzethez én csempésztem be a hozzávalókat.

– Csak nem jókedv növelő főzetet kotyvasztattatok?

– Fején találtad a szöget. Szerencsétlenségünkre túl jóra sikerült. Végig nevettük az egész éjszakát. Ennek következményeképp magunkra haragítottuk a fél iskolát, amiért nem tudtak miattunk aludni.

Galatea majdnem a falnak dőlt a nevetéstől.

– Látom neked ilyen főzetre nincs szükséged. – Mosolyodott el Ernestus.

– Nos, az már biztos, hogy nem én vagyok a legbénább kotyvasztó…

– Egy jó barátunké, Lisanderé ez az elismerés.

– Add át neki üdvözletem és a gratulációm.

– Úgy lesz, csak legyek már végre túl ezen...

– Ernestus, kérem, fáradjon be! – Hallatszott ki egy hang.

– Amúgy miért csak te jöttél?

– Mert annyira jó fej vagyok, hogy mindent magamra vállalok. Ha segítségre lenne szükséged, bár isten adja, hogy ne legyen ilyen lakalom... Nyugodtan fordulj hozzám bizalommal, szívesen segítek.

– Köszönöm, nagyon kedves tőled.

***

Alig egy év telt el. Galatea és Xaverius nagykorúak lettek. Szerelmük változatlanul erős és megtörhetetlen.

Egymás mellett várakoztak odakint a folyosón, Galatea édesapjára várva:

– Mit gondolsz, az após jelölt még ma fogad?

– Nyugodj meg, kérlek… Kicsit elfoglalt.

– Pont a vizsga időszakot fogtam ki, mi?

– Pontosan…

Hadrianus befejezte a vizsgadolgozatok javítását:

– Fáradj beljebb Xaver, bocsáss meg a megvárakoztatásért.

– Semmi gond.

Hadrianus elkényelmesedett a székében:

– Hallgatlak fiam, mit szeretnél?

– Galatea kezét kérném és az áldásodat reánk.

Hadrianus arcára mosoly derült. Büszke volt lányára, amiért ilyen jól választott magának férjjelöltet:

– A lányom keze a tiéd, áldásom rátok.

– Köszönöm.

Hadrianusnak eszébe jutott egy dolog, melyet nem akart tovább elhallgatni. Megköszörülte torkát és belekezdett:

– Azonban van még valami. Amiről úgy gondolom, tudnod kell.

Xaverius figyelmesen hallgatta a nagy varázslót.

– Családunkat réges-régen megátkozták. Bővebben, a családunk nő tagjait. A lányom is érintett. Idén töltötte be a huszonegyedik életévét, és ha nem tévedek te is, fiam.

– Igen, így van.

– Ha most feleségül veszed őt. Mindössze öt évig lehetne veled.

Xaverius elsápadt:

– Hogy lehetséges ez, miféle átokról van szó?

– A családunkban a nők, mindössze huszonhat évig élnek. Hirtelen hagynak itt minket, élőket. Minden előjel és gyanakvás nélkül. Ellenátkot, varázslatot, a mai napig sem sikerült találni rá. Galatea édesanyját is ez az átok vitte el. De találtam rá egy megoldást. Szerencsére a lányomnak van lehetősége élni vele. Hallottam, amikor a lányom azt mondta neked: „Én nem tanulhatok együtt a többi gyerekkel.”

– Emlékszem rá. Azon a napon mondta, amikor először találkoztam vele. Sosem értettem miért kell külön órákon részt vennie, ha neki semmi szüksége rá.

– Pedig igen is szüksége volt rá. Vannak nagy varázslók, boszorkányok, akik az életüket tették fel egy komoly feladat elvégzéséhez. Százévente választanak egy gyermeket és tanítanak. Galatea száz évig is élhet evvel a lehetőséggel. Csak így lehet hosszabb az élete.

Xaverius megértette Hadrianus mondanivalóját.

Az igazgató így folytatta:

– Galatea nem csak hosszú életet kap, hanem sokáig tartó ifjúságot is. De ennek az ajándéknak ára van. Az elődje átadja minden erejét, mely egy időre legyengítheti. Azt mondták Galatea erős, és a kapott tudással túl fogja élni a beavatást. Amint újra lábra tud állni, megtarthatjátok az esküvőt. Persze, ha még mindig szeretnéd őt elvenni.

– A történet elején, majdnem elkeseredtem. Most már meg vagyok könnyebbülve. De idebent változatlanul nagyon aggódom érte.

– Ez természetes fiam.

– Nem mondtam le róla egy percig sem. Csupán annyit szeretnék még tudni, mit kell neki cserébe adnia ezért?

– Élete végéig végrehajtóként kell szolgálnia. Részletesen sajnos nem tudok beszámolni erről. Remélem a munkája, nem fog hatást gyakorolni a közös életetekre.

Xavierus megköszönte a vendéglátást és az őszinte beszélgetést. A folyosóra érve, szorosan átölte Galateát s megcsókolta.

5. rész: A beavatás és annak mellékhatásai

Curse of the Kiss 3. rész: Ellentétek és a bimbózó szerelemek Írta: *Kyra*

Egy esztendő elteltével, Palmer évfolyamához egy új diák csatlakozott.

Xaverius ez idő előtt külön órákat vett, mivel erejét nehezen tudta irányítani. Ernestus szívesen látta a bandájában, azonban Xavierus inkább magának való volt. Páratlan varázstehetségével hamar kiemelkedett. A különc Lisanderrel eleinte csak néha-néha állt szóba. Rövidesen össze is barátkoztak. Idővel már Ernestus és a barátja, Remus is csatlakozott e körhöz.

Palmer, Victor és Samuel nem barátkoztak velük. Köszönni is csak ritkán, leginkább akkor, amikor egy tanár vagy éppen egy barátnő jelölt is jelen volt. Kizárólag azért, hogy jó benyomást keltsenek náluk. Ha tehették, Ernesztus csapatát bölcsen elkerülték. 

Néhány hónap elteltével Joannes Palmer az iskolaudvaron találkozott Lisander barátnőjével, Stellával. Meglepődött amikor a lány spontán a barátja furcsa társaságáról panaszkodott neki:

– Xavierus olyan fura, nem értem Lisander miért barátkozik vele. Ő is pont olyan rejtélyes lett, mint ő. Hiába kérdezem meg mit csinálnak amikor együtt vannak, nem válaszol. Attól tartok olyasmit, ami az iskola szabályaiba ütközik.

Palmer próbált megértő lenni a lánnyal, reménykedve, hátha a bizalmába fogadja őt. Élvezte minden percét amit Stellával tölthetett.

Xavierusnak a tudomására jutott. Nem nézte jó szemmel, hogy Palmer és Stella találkozgatnak. Palmer egyszer csak vele találta szembe magát:

– Mit akarsz?

– A kérdés az, hogy te mit akarsz Stellától?

– Nem tartozik rád.

– Jóban vagyok Lisanderrel, az ő dolgai rám is tartoznak. Hagyd békén a barátnőjét.

– Miért bánt, ha beszél velem?

– Úgy érzem, rosszban sántikálsz.

– Ahogy te is... – Morogta.

Rövidesen ellenséges tekintettel, más-más irányba távoztak.

Lisander bízott a barátnőjében. Úgy érzete, Palmer csak barátkozik szándékozik vele. Esze ágában se volt azt feltételezni, hogy ki akar kezdeni a lánnyal. Ahogy abba se, valamilyen oknál fogva a barátja ellen akarja hangolni.

Xaverus gyanúja, sajnos beigazodott. Stella szakított a barátjával. Néhány héttel később, már Palmer barátnője lett. Lisander ennek hatására összetört. Olykor kihagyott néhány órát, és egy ideig még a barátait is kerülte.

Azonban Lisandert még más meglepetések is érték: Palmer és a cinkosai olykor a nyakára jártak. Megesett, hogy nyilvánosan is megalázták. Lisander nem akart szólni a barátainak. Egyedül Stella volt az, akivel megosztotta a történteket.

A lány nem hitt neki. Azt feltételezte, csak azért mond neki ilyeneket, hogy visszaszerezze. Stella ezután már nem állt többet szóba vele. A fiúnak be kellett látnia, a barátain kívül az iskolában nincs senki akire számíthat.

Xaverius ezen a napon is Galateával tanult. A tanárnőt hallgatva, a fiú minden egyes szót mélyen elraktározott magában.

– A következő lecke: a csókmágia. Régen sokan alkalmazták.

A két ifjú mosolyogva tekintett egymásra. A tanárnő pedig felnevetett:

– Azért nem kell zavarba jönniük. Folytatom: Sok varázslatot lehet elsajátítani egyetlen csókkal. Például, itt van a felejtés csókja, a rabszolgaság csókja. No, meg hadd említsek meg egy ritka és szinte már felejtésbe merült varázslatot: A varázserő, hatalom elnyerő csókot. A boszorkánymestereknek nagyon régen, főként a középkorban és a tizenhetedik században volt a legkedveltebb varázslatuk. Egy csók ártalmatlannak tűnhet, de el kell ismerni, ez a legveszedelmesebb varázslatok egyike.

Rövidesen eljött a diákok életében az a pillanat, amikor el kell dönteniük hova tovább. Ki miként akar elhelyezkedni a varázsló társadalomban.

Az udvaron Xaverius köre gyülekezett:

– Lisander, te mit választasz?

– Szerintem tanár leszek.

– Normális vagy? Az a legabnormálisabb foglalkozás, ami létezik. Tiszta elmebeteg leszel tőle.

– Ha elég elszánt vagyok és kitartó, akkor nem. A diákokra ráfér a szigorú nevelés. Úgy érzem, a jelenlegi tanárok nem szakítanak rájuk elég figyelmet.

– Mire célzol ezzel? – Háborodott fel Ernestus.

– Nem érdekes…

– Ernestus?

– Érdekel a bűnügy. A gyilkossági rejtélyek megoldása.

– Az izgalmas és felettébb félelmetes. – Ismerete el Xaverius.

– Xaverius, veled mi a helyzet?

– Még nem döntöttem el. Egy valamiben biztos vagyok, meg akarom kérni a barátnőm kezét.

– Az komoly, és mikor mutatod be őt nekünk?

– Azért hogy elcsavarjátok a fejét?

– De vicces vagy mondhatom... De most komolyan!

– Az esküvőnkön.

– Ez kedves... De a hölgyet valamiből el is kellene tartani, a porontyaitokkal együtt.

– Úgy tervezem, belekóstolok pár dologba, és úgy döntöm el.

– Logikus.

4. rész: Galatea titka

Curse of the Kiss 2. rész: Élet a kastélyban Írta: *Kyra*

Új tanév kezdődött, s ez azt jelenti, hogy új diákok is érkeztek. Csak úgy hemzsegett a zöldfülűektől az udvar. Az ablakban Galatea irigyelte őket. Minden vágya az volt, hogy közöttük lehessen: beszélgessen, viccelődjön és játsszon velük.

Az egyik fiú odalentről megpillantotta őt. Galatea pedig gyorsan elbújt a függöny mögé.

– Hé Palmer, mit lesel ennyire?

Palmer a barátjára tekintet:

– Egy pillanatra, mintha láttam volna ott valakit. – Mutatott fel az egyik ablakra.

– Csak képzelődsz Palmer. Én ugyan nem látok semmit.

– Pedig Samuel odabent a kastélyban, sok rémség van. Főleg szellemek. – Csatlakozott hozzájuk egy harmadik fiú is.

–...és még micsodák? – Kérdezte Samuel félénken.

–...van néhány rém ronda tanár is, persze.

– Halkabban Victor, nem lenne jó, ha mások is hallanák. – Szólt rá Palmer.

Samuel pedig helyeselt:

– Igazad van Palmer. A bátyádnak elment a józan esze... – sóhajtott egy jó nagyot – A tanárok alapjában is félelmetesek, de a szellemek és a szörnyek, szerintem még náluk is rosszabbak.

– Lehet, paráznak tőlük. – Vigyorgott Palmer.

– Vagy egymástól. – Viccelődött tovább Victor. A nevetést és a jó kedvedet, pedig játék váltotta fel. 

Majd percekkel később egy rossz társaság jelent meg.

– Mi van Victor, a kicsiket babusgatod?

Victor gondolkodás nélkül visszavágott:

– Fogd be Ernestus. Bár, ahogy elnézem, a barátod a friss husikra bukik. 

Ernestus megfordult és az arca hirtelen falfehérré változott, amikor a legjobb barátját meglátta egy elsős kislánnyal:

– Lisander, ez most komoly?

Lisander fittyet hányt barátjára, és a barátnőjével kéz a kézben haladt tovább. Galatea is jól szórakozott a látottakon. A fák dús lobjaitól, sajnos nem látott mindenkit. Abban reménykedett, valahol csak ráakad a barátjára. 

– Ebbe meg mi ütött? – Háborodott fel Ernestus.

– Lehet, már nincs az a pénz, amiért veled barátkozna. – Gúnyolódott Victor.

– Ezt hogy érted? – Kérdezte halkan Palmer.

– Ernestus gazdag családból való. Csak azért barátkozik vele a fél suli, mert olykor drága ajándékokat osztogat. Aminek pedig nem régiben a tanúi voltatok, hogy ráadásul még marha nagy pofája is van.

– Még mindig olyan érzésem van, mintha valaki figyelne onnét. – Pillantott vissza arra a bizonyos ablakra Palmer, s teljesen kirázta a hideg.

3. rész: Ellentétek és a bimbózó szerelmek

Curse of the Kiss 1. rész: Egy barátság kezdete Írta: *Kyra*

Demetrius kimagasló képességekkel bír a többi varázsló társaihoz képest. Akár csak az öccse, Hadrianus. Mindketten oktatók a világ első varázsló- és boszorkányképző iskolában, melyet ők alapítottak. 

Jelenleg még kevés diákkal dicsekednek. Hadrianus szeretne több tehetséges gyermeknek is otthon adni, és lehetőséget. Hosszas tanakodás után, elment a kastélyban az egyik rejtett szobához, ahova rögvest bekopogott:

– Galatea, kislányom, készen állsz?

A gyermek odabentről kiáltott ki édesapjának:

– Igen, apa!

Az arany szőke hajú kislány, rövidesen kilépett a szobából. Útjuk, a komor másik világba vezetett. Mégpedig egy állítólagos, beteg fiúhoz mentek látogatóba. Az ottaniak szerint, szokatlanul furán viselkedik. Hadrianus tudta jól, a fiú nem abba a világba való. Az egyik ott dolgozó szerint, a fiút az ördög szállta meg. Minden áldott nap életveszélynek teszi ki a gondozókat. Árva, a szülei hirtelen halált haltak. Az árvaházba ahova került, ott figyeltek fel rá.

Hadrianus veszélyesnek vélte a fiút, ezért úgy döntött, helyesebb volna, ha a lányát küldi be hozzá:

– Galatea, azért hoztalak el ide, hogy a magad szemével lásd e világot. A fiú egykorú veled. Most láthatod, hogy az itteniek hogyan bánnak vele, mert más mint ők. Ha minden jól alakul, sikerül a bizalmába férkőznöd, akkor számára egy szebb életet tudunk biztosítani. 

A kislány a helyet nagyon nyomasztónak érezte. Belül jól tudta, mit kell tennie a fiú érdekéért. Ezért bátran, határozottan ment be a fiú szobájába, aki az egyik sarokban kucorgott. Egy érmével játszott, ami megállás nélkül forgott a peremén. Galatea nem tétovázott, belekezdett az ismerkedésbe:

– Szia! Hogy hívnak?

– Xaverius vagyok, és te?

– Én Galatea.

– Fura neved van. Mit jelent?

Galatea arcára kedves mosoly derült:

– A jelentése: tejfehér arcú.

Xaverius értette miért kaphatta a lány, a nevét:

– Nos, neked tényleg fehér az arcod.

– Mit játszol?

– Fej vagy írást... – Válaszolta unottan a fiú.

A lány leült kicsit távolabb a fiúval szemben, és várt. Amikor már úgy érezte, hogy az érme nem fog állást foglalni, ráeszmélt: a fiú fiatal kora ellenére, nagyon tehetséges:

– A játéknak sose lesz vége?

– Nem. – Vágta rá.

– Miért?

– Mert nem tudom, melyiket válasszam.

Galatea kitalált egy másik játékot:

– Hát akkor dobd fel az érmét, amikor a földre esik takard le, és találd ki melyik van felül.

A fiú felnézett a lányra:

– Ez jó ötlet! Neked aztán jól vág az eszed.

Galatea belepirult a dicséretbe. A fiú kis idő után gyanakodni kezdett a vendég kilétében:

– Mondd, miért jöttél ide azzal az emberrel?

– Az aki odakint várakozik, az apukám. Kiszeretnénk hozni innen.

Xaverius nem akart hinni a fülének:

– Ez most komoly? Nekem nincs hova mennem.

– Van egy iskola, ahova járok. Sőt, én ott is lakom, mivel az apukám és a nagybácsim ott tanítanak.

Xaverius rázta a fejét:

– Nekem nincs mit tanulnom.

– Szerintem meg ártani nem árt, ha tudod uralni az erőd. Azt mondták, felgyújtottad a fénylő szemeiddel az árva házat, ahonnan idehoztak.

A fiú már unott hangon folytatta:

– Mondanak ők sok mindent. Semmit se tudnak rólam. Azt se, hogy mit érzek. Csak félnek és átkoznak engem, mert más vagyok mint ők.

– Én is más vagyok. Pontosan olyan, mint te.

– Tudsz mutatni valamit?

– Itt nekem nem szabad. De ahova apukámmal vinnénk téged, ott nekem megengedik.

Xaverius még mindig kételkedett:

– …és ott nem adnak nekem gyógyszereket és injekciókat? 

A lány próbálta megnyugtatni:

– Persze, hogy nem. Csak akkor, ha tényleg beteg vagy.

– Ígérd meg.

– Ígérem, nem fognak bántani, sem pedig bezárni.

A fiú végre elmosolyodott:

– De azt is ígérd meg, hogy nem hagysz magamra. Nekem nincsenek barátaim.

Galateának eszébe jutott, hogy mennyire magányos, amikor az apja dolgozik:

– Nekem sincsenek. De most, hogy találkoztunk, megígérem.

– Ezt hogy érted? – Kíváncsiskodott a fiú.

– Én nem tanulhatok együtt a többi gyerekkel.

– Beteg vagy?

Galatea elszomorodott:

– Nem, ez egy kicsit bonyolult. Még magam se értem igazán.

A fiú odamászott a lányhoz, megfogta a kezét, és így szólt hozzá:

– Mától barátok vagyunk, és együtt tanulunk.

Hadrianus sejtette, hogy így lesz. A lányát örökké nem tarthatja a négy fal közé bezárva.

2. rész: Élet a kastélyban

Simnovella: Peter Black & Black Cat Írta: Jack

Mit is lehetne mondani az éjszaka kellős közepén, egyedül egy sötét szobában? Fáj a magány? Hiányzik a szülői szeretet? Netán egy szerető nő? Peter élete lehet, nem irigylésre méltó. De a szakadék szélén állva, még soha nem ugrott le önként bele a mélybe. Miért? Kitudja...

Alig hét éves volt azon a bizonyos éjszakán, amikor két lövés hangzott el a sötétben. A következő pillanatban a vöröslő vér, és két holttest az, ami a mai napig is kísérti a rémálmaiban. Peter akkor árvult meg. Azóta napról-napra él, szeretetért és törődésért sóvárogva. Bő húsz év után se leli örömét az életben. Hiába gazdag. Ő biztosan állíthatja, hogy a pénz nem boldogít. Megvehet belőle bármit, de szeretet, törődést... soha. A pénz nem tesz csodát, nem hozza vissza azokat, akiket elvesztett. Igaz, azóta se nyugodott bele az elvesztésükbe. De mit tehet? Bosszút áll? Azt se tudja él-e még a gyilkosuk. Az évek telnek, a ráncok pedig szépen elszaporodnak az arcán, és egy nap arra eszmél, hogy már az utolsó napjait éli. Nem és nem, ez a történet nem így ér véget! Peter nem adja fel ily könnyen. Nem nyújtja azonnal a konyhakésért a kezét, vagy akasztja fel magát, amint lehetősége adódik rá...

Ami minden este elhangzik az ő szájából, az csupán egy megválaszolatlan kérdés:

– Mi értelme így az életemnek?

A szekrényében sorakoznak a fekete ruhadarabok. Minden egyes nap, feketében jár. Gyászolja a szüleit, a lelkét, az életét, mely lassan úgy szárad ki, mint egy gondozatlan cserepes virág.

– Uram, biztos benne, hogy ma is feketében mutatkozzon? Fontos tárgyalása lesz. Nem tartom alkalomhoz illőnek. – Hangzott el a komornyik hangja az ajtóban.

– Ne fárassza magát feleslegesen. Tudja jól mennyire makacs vagyok, ha az öltözködésről és az illemről van szó.

– De hát uram... Élete végéig, azért mégse gyászolhat. Javaslom, ismerjen meg valakit.

A férfi hirtelen elhallgatott. Mi mást is tehetett volna, ha épp csendre intik? Közbe vág? Netán ő is megmakacsolja magát, hogy meggyőzze? Azért ennyire nem bátor és tiszteletlen. Nem erre nevelték.

Most kicsit ugorjunk az időben. Tételezzük fel, a tárgyalás jól alakult. Peter öltözete nem befolyásolt semmit. De bizonyára megtette a hatását. A sikert persze meg kell ünnepelni. Vajon milyen színű ruhát fog felvenni? Hát persze hogy feketét! Lássuk, milyen hatást gyakorol a hölgyek körében:

Mindenütt öltönyök, drága ékszerek és a kezekben pezsgős poharak. Azért valljuk be, ahol van pénz, ott nem számít semmi. Petertől soha egyetlen egy nő sem kérdezte meg: Gyászol? Elvesztett valakit a múltjában? Csak a bájolgás és a flört... Majd hallhatjuk a nagy koppanást, miután a hölgyeket faképnél hagyja. Hiába csúsztatják a hotelszoba számaikat és a telefonszámaikat a zsebébe. Félreértés ne essék, természetesen a nőkhöz vonzódik. De ezt egyelőre tegyük idéző jelbe. Mivel a tény, még nem bizonyított. 

Kérlek benneteket, higgyétek el, hogy szeretetre éhes. Peter egy igényes férfi. Nem olyan, aki egyik melegágyból a másikba mászik. Mit is várhatnánk ettől az estétől, hát még a történet főszereplője, Peter...

A hölgyek koppantak, a barátunk pedig egyedül tért vissza a hűvös hotelszobájába. Amint lehunyta a szemeit, ugyanaz a rideg, vérrel teli álom fogadta. Hosszasan forgolódott az ágyában, a testét pedig kiverte a víz. Amint visszatért a valóságba, arra eszmélt, hogy a szíve erőteljesen dobog és nem képes megnyugodni. Olyan valósághű volt az álma, mintha a szörnyű múltját újra átélte volna. Azonnal kereset valamit, amivel szárazra törölhetné magát. 

Amíg fel-alá járkált a szobában, egy sötét, hajlékony forma odakint garázdálkodott. Peter egy pillanatra csípte el, s megállt az egyik ablak előtt. Ahogy jobban szemügyre vette az alakot, látta, hogy eszméletlenül vékony és hajlékony. A feszes, fekete ruhás, művészien mászott ki a résnyire nyitott ablakon. A nyakában pedig valami megcsillant:

– Jó drága zsákmány lehet... – Vélte Peter, és gyorsan előbányászott a bőröndjéből néhány ruhadarabot, amit felhúzhat. Megfordult a fejében felhívni a rendőrséget, de az alak nagyon gyorsan haladt lefelé a tűzlépcsőn.

Peter, termesztésen talpig feketében futott ki a szobából. Egyenesen ki az utcára, ahol még épphogy látta elfutni a tolvajnak feltételezett egyént. Úgy eredt utána, mint egy szuperhős, aki valami megmagyarázhatatlan módon, éppen otthon felejtette az álruháját. A legközelebbi szűk utcáig rohant utána, ahol sikerült beszorítania:

– Zsákutca! Nincs menekvés! Kérem forduljon meg, vagy hívom a rendőrséget!

Az illető lassan haladt felé, ki a világosba, ahol a külső utca fénye valamelyest megvilágította. Peter pedig ledöbbent. Az alak, egy karcsú, szőke nő volt, feszes fekete ruházatban. Szegecses maszk fedte az arca felső részét. Az ajka pedig rúzstól vöröslött. Maga a látvány tetőfoka, a macska fülek voltak:

– Ilyen nincs... mintha egy Batman képregényből mászott volna elő...

A macskának álcázott nő pedig magabiztosan kerülte ki, a mi majdnem hősünket. Ezzel meg is lépett a drága zsákmányával együtt...

Alig félórán belül, kiérkezett két járőr. Peter ekkor már fentről leskelődött ki az ablakon. 

Nem tudta kiverni a fejéből a nem hétköznapi ékszertolvajt. Már elég későre járt. Nem bírt tovább ébren maradni. Ruhástól esett be az ágyba. Meglepő, hogy nem a múltjával kapcsolatban, hanem a cicusról álmodott. Aki folyton ezt hajtogatta:

„- Nem vagyok bűnöző, csak visszalopom azt, amit erőszakkal a családomtól eltulajdonítottak.”

Reggel, csendesen, az ágyon üldögélve azon törte a fejét: helyesen cselekedett amikor a cicus után futott? Lehet, jobb lett volna hagyni a francba, hadd fusson avval a nyavalyás nyaklánccal... 

Gyorsan lebonyolított egy telefon hívást. Amíg a kocsira várt, addig úgy tervezte, lemegy a recepcióhoz elfogyasztani egy kávét. Már féllábbal kint volt a küszöbön, amikor a szomszéd szobánál, egy hosszú combú szőkeségen akadt meg a tekintete. A nyakában pedig felcsillantak azok a bizonyos függő drágakövek. Peter hosszasan szobrozott a tárva hagyott ajtó előtt. Egészen biztos volt abban, hogy újra a tolvaj áll vele szemben. A nő bájosan rámosolygott és elindult a lifthez. 

A hősünk mit sem törődve az ajtóval és a csomagjával, utána eredt. A liftben kettesben, egymás mellett türelmesen ácsorogtak. Peter kivételesen nem tanúsított udvariasságot. Egy vadidegen szemében úgy tűnne, mint akire nagy hatást gyakorol a nő dekoltázsa. Magyarázkodni kár lenne. Tényleg szemre való... De kivételesen, most az ékszeren van a hangsúly.

– Az este volt a születés napom. – Szólalt meg a szőke nő, aki egyáltalán nem érezte magát kellemetlenül. Peter elfordította a fejét, s gúnyosan mosolygott:

– Nagyon szép. Születésnapi ajándék? – Tudakozott gyanakodva. A nő rögtön rávágta:

– Igen, ahogy a ruha is, ami éppen rajtam van. 

Peter érezte, hogy valami nagyon sántít a nő körül. Ha tovább kérdezősködne, a nő egyértelműen folytatná a hazudozást. Most már meggyőződött arról, hogy ugyanezt az ékszert látta az éjszaka. Még a nő macska zöld szemeit is ismerősnek vélte.

– Nem hívja a rendőrséget?

Peter meghökkent a nő mellett, majd arra eszmélt, hogy a lift megállt. Innentől már csak pillanatok kérdése: meglóg-e a nő vagy sem?

– Szóval, ismét futni hagy... Köszönöm szépen és minden jót kívánok!

A „hősünk” vett egy mély sóhajt, s a szemeivel követte a távozó nőt:

– Viszont önnek is...

- Vége -