Infernal Princess - 2. rész: Férjhez kell mennem, mert azt mondták

Mirella mama a napokban az újságot olvasta. Mint az már megszokott, ismét egy rólam szóló cikken akadt meg a tekintete:

– Lizbeth, kérlek, gyere ide gyermekem.

Mi mást tehettem volna, szót fogadtam. Nem volt kellemes ott állni, a szoba kellős közepén:

– Itt vagyok nagymama.

Mirella mama sóhajtott:

– Ez így nem mehet tovább. Meg kellene komolyodnod. Én már öreg vagyok. A szüleid folyton utaznak. Ha egyedül, magadtól nem vagy képes megváltozni, akkor csak is egy férfi segíthet rajtad. Kell valaki, aki példát mutat neked.

Fel se fogtam, pontosan mit akart ezzel mondani. Bár akadt egy tippem:

– Tanárt fogadnál mellém?

Mirella mama rázta a fejét:

– Nem, kislányom. Egy férfiról beszélek, aki egy nap majd feleségül vesz téged. Nem gondoltál arra, hogy ismerkedj?

A válaszom a kérdésre egyértelmű:

– Nem.

Mirella mama hölgyhöz méltóan grimaszolt, s folytatta az olvasást:

– Szomorúan hallom.

Megsajnáltam, majd eszembe jutott a nagy szerelmem. Úgy éreztem, itt az idő:

– De ismerek valakit, akivel szívesen összekötném az életem. Kölcsönösen szeretjük egymást.

Mirella mama rögvest gyanakodni kezdett:

– Ki volna az a szerencsés férj jelölt?

Kimentem, majd alig egy percen belül kézen fogva vezettem be a szobába Eduardot. Nagymama mosolygott, de lassan a mosolygós arca aggódóvá változott:

– Eduard nem csak szemre való fiatalember, de még kellemes társaság is. Szép pár lennétek. De ahogy a szüleidet ismerem, és a családunk hagyományait, szokásait, e frigyet rajtam kívül senki se fogja támogatni. Hallgass rám, leányom, keress egy herceget. Hagyj fel végre a botrányok gyártásával. A világ így is sokat csámcsog rajtunk.

Nagymamát hallgatva, legszívesebben elsírtam volna magam. Annyira rosszul érintett hogy ő így vélekedik. Eduard szemében ott láttam a megértést. Ha rákérdezek, neki mi a véleménye erről, biztosan azt mondja, lemond rólam, csak hogy végre úgy éljek, ahogy az egy hercegnőhöz illik. Tudom, ennyire már ismerem. Eduard meghajolt a nagymamám előtt:

– Sajnálattal hallom felség, de higgye el, én Lizbeth hercegnőt boldoggá tettem volna.

Mirella mama egyetértően bólintott:

– Tudom, fiam. Én csak jót akarok.

Eduard elköszönt:

– Nem is zavarom tovább a hölgyeket.

Amint kilépett a szobából, én az elhangzottakat nem tudtam szó nélkül hagyni:

– De miért? Egy énekesnő is feleségül ment a testőréhez.

Mirella mama rátért a lényegre:

– Azért, mert ő megtehette. Énekesnő és nem pedig hercegnő. A kettő nem egy, gyermekem. Kérlek, tartsd tiszteletben a családunk hagyományait. Annyi fiatal, komoly, kötelességtudó herceg van. Amikor én voltam ennyire fiatal, én nem válogathattam. Szerencsémre, a nagyapád nagyszerű férfi volt. Idővel meg tudtam szeretni. Kérlek gyermekem, hadd vezesselek be a társasági életbe.

Leültem, próbáltam megnyugodni, de hiába:

– Eduardot szeretem. Belehalnék, ha kötelességből egy olyan férfihoz mennék hozzá, akit nem is szeretek. Tartok a boldogtalan élettől. – Felálltam, s kimentem Eduardhoz. 

Szerelmem a folyosón állt. Szerintem engem várt, reménykedve:

– Mindent hallottam. Köszönöm, hogy kiállsz mellettem.

Átöleltem, s bizakodtam:

– Szeretlek, és ha kitartunk egymás mellett, lehet beleegyeznek, hogy együtt lehessünk. Meg kell győznünk a nagymamát és a szüleimet.

Eduard a szemembe nézett:

– Állok elébe. Ne hidd, hogy megfutamodok. Most, hogy tudom, komolyak a szándékaid. 

Alig pár nap telt el. Mirella mama úgy döntött, tesz egy próbát:

– Ma este lesz egy bál. Elmegyünk rá, mi ketten.

Ellenkeztem:

– Sajnálom nagymama, de eszem ágában sincs bálba menni.

Mirella mama leállt velem egyezkedni:

– Csak egy bál, nem a világ vége. Elmegyünk, s jól érezzük magunkat. Ha egy férfi se tud rád hatással lenni ezen az estén, akkor én nem próbálkozom tovább. Ígérem.

Meglepődtem. Belegondolva, tényleg csak egy bál. Csupán néhány óráról lenne szó. Annyit simán kibírok:

– Rendben, és mi lesz utána?

Mirella mama rám mosolygott:

– Megpróbálom megpuhítani a szüleidet.

A válasz hallatán megkönnyebbültem. Már látom is a fényt, mely a boldogságom felé vezet:

– Köszönöm, nagymama!

A bálra a ruhaválasztás eléggé vicces jelenet volt. Már majdnem kivettem a szekrényből a fekete estélyit, amikor a nagymamám köhintett:

– A vöröset, légy oly kedves.

Persze, nekem egyáltalán nem tetszett:

– Ilyen nincs... Most tényleg csábítani megyek oda?

Mirella mama olyan komolyan nézett rám, mint eddig még soha:

– Megegyeztünk.

Magamra öltöttem a hosszú vörös ruhát. Amint minden apróságon túl lettem, meg sem álltam odakint a folyosóig. Eduard szorosan átölelt:

– Jó szórakozást, szerelmem. Visszavárlak.

A búcsúcsók után elindultunk a nagymamámmal.

Egész úton nyugodt voltam. Tudtam, én és Eduard egymásnak lettünk teremtve. Még akkor is, ha ő nem királyi családból származik. A bál messze nem olyan, mint amit a filmekben láttam. Klasszikusra és modern zenére is táncoltak az ottaniak. Mirella mama a korához képest egész jól viselte a diszkós hangulatot. Férfiak szemei követték minden egyes lépésemet. Próbáltam szorosan Mirella mama közelében maradni, aki meg is szólt ezért:

– Tudtommal ismerkedni jöttél. Hát láss hozzá! Tedd próbára a szíved!

Nem reagáltam semmit, csak mentem előre szépen lassan.

 

– Jó estét hölgyem, felkérhetem egy táncra? – Szólt hozzám valaki. Nem tehettem mást, megtiszteltem a figyelmemmel:

– Igen, köszönöm.

Amint a lassú dal a végéhez ért, úgy maradt annyiban a táncunk. A férfi itallal kínált. 

Helyet foglaltam, s hagytam, hadd szórakoztasson:

– Bocsásson meg szépségem, a nevem Daniel.

Már majdnem belekortyoltam az italomba:

– Az én nevem pedig Lizbeth.

A férfi áradozott:

– Milyen gyönyörű név! Nagyon illik kegyedhez. A ruhája pedig még jobban felkelti az érdeklődésemet. Amint láttam, nincs gavallérja. Ezért is bátorkodtam közeledni önhöz.

 

Igen, a ruha a nagymamám érdeme. Ha nem vörösben lennék, talán sikerült volna elvegyülnöm a „tömegben”.

– Ön herceg? – érdeklődtem. A férfi arca meg se rezzent:

– Nem, de nem is bánom. Annyi pénzem van, hogy bárkit és bármit megkaphassak, amire csak vágyom.

Remélem, nem rám célzott. Na, erre innom kell. Már nem bírom tovább ezt a süketelést józanul. Ahogy kortyolgattam az italom, valami szokatlan ízt éreztem a számban. Ez pezsgő? Lehet, csak képzelődtem. Daniel megint felkért egy táncra. Nem is értem miért nem álltam ellen. Majd minden elsötétült körülöttem. Mi történik velem?

Másnap lehetett. Egy idegen ágyban, idegen szobában ébredtem. Ami számomra nagyon szokatlan volt, az a tenger illata. Ahogy felültem az ágyban, s az ablak felé fordítottam fejem, láttam a hullámzó tengert. Mit keresek én itt? Hogy kerültem ide?

Az ajtó kinyílt. Daniel jött be hozzám:

– Jó reggelt kedvesem.

Percekig azt se tudtam, hogyan reagáljak:

– Kedvesem? Van valami, amiről tudnom kellene?

Daniel kedvesen mosolygott, mintha ez oly természetes lenne:

– Nem emlékszel a csókra? Rögvest le is kapták. Mindenki azt hiszi, sokáig jegyben jártunk. Az eltűnésünk után titokban egybekeltünk. Jelenleg pedig nászúton vagyunk.

– Tessék? – másztam volna ki az ágyból, ha nem lettem volna alul öltözve. Daniel pedig lelkesen folytatta:

– Igen, én öltöztettelek át. Abban a hosszú anyagban csak nem aludhat egy ilyen gyönyörű nő.

Nagyon mérgesen néztem rá. Ha a szikrázó szemekkel ölni lehetne, lehet kis időn belül, Danielből már a cápák lakmároznának. A férfi nyelt egyet:

– Nyugi, nem fogdostalak. Nem használtam ki az alkalmat.

Nagyon nem is foglalkoztam azzal, amit Daniel mondott nekem. Próbáltam megtalálni a ruhám. Majd megakadt a tekintetem egy újságon. Hát igen, az a bizonyos címlap. Én és ő csókolóztunk. Szóval az a bizonyos csók tényleg megtörtént. Mirella mama nagyon fog haragudni rám.

 

Daniel gondoskodott rólam. Kaptam reggelit, és még ruhát is. Egymással szemben ültünk s beszélgettünk. Jobban mondva, inkább én hallgattam őt, órákig:

– Figyelj, én nagyon gazdag vagyok. Gondolom te is. Nem csak szemrevaló. Nagyon élvezem a társaságod. A lapok most úgy is rólunk pletykálnak. Fűszerezzük meg, gyere hozzám feleségül!

Gazdag, az meglehet. De vajon tudja, hogy hercegnő vagyok? Finoman megpróbálom felvilágosítani:

– Daniel, ha már itt tartunk, nem ártana néhány apróságot tisztázni. Látod ott azt az újságot?

Daniel bólintott:

– Igen, látom.

Majd a kezébe vette. Bele se telt egy percbe, máris kiszúrta a lényeget:

– „Az este folyamán, a sármos és gazdag Daniel West, szó szerint levette a lábáról a Pokoli hercegnőt.”

Daniel az első mondat után rám nézet:

– Te vagy a „Pokoli” hercegnő?

Úgy mosolyogtam rá, akár egy ördög:

– Igen, én vagyok.

Daniel elsápadt:

– Akkor te egy hercegnő vagy.

Igen, a képemen még mindig ott volt az a pokoli mosoly:

– Igen, hercegnő vagyok. A családom pedig bizonyára kerestet. Ha elkapnak téged, annak nem lesz jó vége. Ráadásul az italomba csempészett randi drogot is értékelni fogják.

Daniel érezte, ebből csoda, ha kimászik valahogy:

– Tudja mit, hölgyem? Hívja fel azt, akit kell, és felejtsük el az egészet.

Legszívesebben elröhögtem volna magam, de visszafogottan csak ennyit tudtam kinyögni:

– Oké.

Felhívtam Mirella mamát, aki mindent megszervezett. A sajtó már így is felkapta a csókos esetet, ezért úgy döntött, nem veri nagydobra. Daniel fellélegezhet. Helikopterrel utaztam haza. Amint megérkeztem, Harold és Eduard fogadott a folyosón. Siettem is a szerelmem felé, de amint láttam, hogy mérgesen néz rám, lassítottam a tempóból:

– Szerelmem, megérkeztem. Annyira… – már majdnem befejeztem, amikor a szavamba vágott:

– Bár csak ott maradtál volna. Csalódtam benned. Azt hittem, tényleg szeretsz. Lizbeth, köztünk mindennek vége. Soha többé nem akarok hallani rólad.

Ott álltam földbe gyökerezett lábakkal, mozdulatlanul. Eduard gyorsan megfordult s elviharzott. Harold csak állt és a szokásos fapofával nézett maga elé.

 

Hetek teltek el. Fel se akartam kelni, annyira magam alatt voltam. Átkoztam Daniel nevét, amiért lehet, örökre elveszítettem miatta a szerelmemet. Mirella mama jött be hozzám a szobába:

– Jobban vagy gyermekem? Még mindig fáj a szíved a fiatalember miatt?

Kimásztam az ágyból, s leültem Mirella mama mellé, a kanapéra:

– Hol van Eduard?

Mirella mama a szemembe nézett:

– Még azon az estén felmondott. Attól tartok, gyermekem, nem látjuk viszont. Tudom, hogy az a ficsúr tehet a boldogtalanságotokról. De a szüleid akaratát még így se szabadna figyelmen kívül hagynod. Lizbeth, férjhez kell menned.

3.rész: Férjjelölt vadászat

The Hunter - 01

Madarak lepték el az eget, hangjuk harsog, alig-alig szünetel. Félve bújik ki üregéből a nyúl. Fülel, valamit hall a távolban...

– Solomon, várj! Ez a gyerek már megint lemaradt – kiáltott társának előre egy nagydarab kopasz, körszakállas alak.

– Jared úrfi, jól tenné, ha megerősödne…- morgott a kopasz.

– Arnnak igaza van – bólintott egy hosszú vörös hajú fickó, s társalgást hazaértéig be is fejezték.

A faluba érve, betértek egy fogadóba.

– Három korsó sört. A gyereknek meg adj tejet – csapott az asztalra Solomon. A vörös hajú a fogadóst faggatta:

– Itt van a pap?

– Itt.

– Merre?

– Odafent.

– Szólj neki – majd leült társai közé.

A fogadós asszony hozott sült vadhúst, bort és kenyeret. Már végeztek is a vacsorával, amikor egy ismerős hang így szólt hozzájuk:

– Késtetek.

– Elnézését kérjük atyám, de a fiú folyton feltartott bennünket – magyarázkodott Arn.

– Legközelebb Kay megy veletek és Jared marad itt velem.

– Benne vagyok. – vigyorgott Solomon.

Jared képességei közel se haladják meg a másik gyerekét.

Nincs nap, amikor a fiú ne ezt gondolná:

"- Kay fiatalabb nálam, de mégis ő az erősebb."

– Kay tényleg ügyes kölyök. Hol van most? – érdeklődött Arn.

– Otthon. Holnap ismét eljön hozzám tanulni. – foglalt helyet köztük, a pap.

Az éjszakát a fogadóban töltötték.

Jared hiába kelt fel olyan korán, a templomudvarban senkit se talált.

Egy óra is eltelt, mire a pap elé jött:

– Ünnepség lesz ma a nap végén, ezért téged sem szándékozom tanítani. Legyen energiád bőven a mulatságra. Kay apja járt nálam nemrég. Ne haragudj, amiért csak most érkeztem.

Jared nem haragudott. A pap volt az ő példaképe, az apja helyett az apja.

Elérkezett a várva várt este.

A faluban már égtek a fáklyák, szólt a muzsika. Jared úgy határozott, elballag Kay házához.

Amikor meglátta, fel se akarta ismerni, annyira más volt:

– Kay, te úgy nézel ki, mint egy lány.

– Persze hogy úgy, hisz lány vagyok – mosolygott, s elindult. Jared pedig utána. Egész úton le se tudta venni a lányról a szemeit.

A többiek tárt karokkal várták őket:

– Jared! Kaylin! Nélkületek nem mulatság a mulatság! – emelte fel korsóját Arn. Solomon máris felpattant, hogy felkérhesse az ifjú hölgyet táncolni.

Kainan atya egy fa tövében állt. Ha látni nem látta a mulatozókat, de érezte, ki épp hol tartózkodik, és mit tesz.

Ketten üdvözölték őt: Az egyik Eldor, Kaylin apja. A másik férfi pedig Melrik.

Eldor és a pap kettesben maradtak.

– Köszönöm, hogy vigyáztál a lányomra, amíg én távol voltam.

– Nem tesz semmit. Jó tanítványom volt eddig.

– Csak óvatosan a mágiával. Ahol most legutóbb jártunk Zortekkel, ott majdnem az egész falut elevenen elégették.

– Tudok magamra vigyázni. Ha eddig nem égettek el, akkor a jövőben se lesz rá példa.

– Féltem a lányom.

– Ha vigyázni kell rá, számíthatsz rám és az embereimre.

– Hálás is vagyok érte. Tudom, képtelenség. De szeretném, ha te és ő egyek lennétek.

– Nősüljek meg? – kérdezett vissza komoran, Kainan.

– Áldásomat adom. Persze, ha ez lehetséges.

A pap percekig csak hallgatott, majd így szólt:

– Lehetséges. Bár nem értem miért pont rám esett a választásod.

– Az adósod vagyok.

– Legyen hát, ha a lányod is úgy akarja.

– Biztosan beleegyezne. Rajtad kívül senkihez se ragaszkodik.

Kainan eleinte kételkedett ebben, de ha jobban belegondol, Kaylinnal, akár boldog is lehet.

The Hunter - 02

Infernal Princess - 1. rész: A Pokoli hercegnő

Hahó! Bocsi, de épp megint hozom a formám. Mire készülök? Most dobtam ki az ablakon egy csinos holmit. Miért? Pillanat, mindjárt megtudjátok. Lassan kisompolygok a folyosóra, és szólok a kedvenc testőrömnek, Haroldnak:

– Szép jó napot, hogy van?

A középkorú férfi semmit se gyanított:

– Szép jó napot önnek is, hercegnő. Köszönöm a kérdést, jól vagyok, mert minden rendben van. Segíthetek?

Próbáltam visszafogni magam, csak hogy el ne röhögjem magam:

– Történt egy kis baleset. Megtenné, hogy kimenne az ablakom alá, és felhozna nekem valamit? Biztos szemet fog szúrni önnek, élénk színe van...

Harold komoran válaszolt:

– Természetesen, máris megyek.

Amint megfordult, én rögvest visszamentem a szobámba s becsuktam magam mögött az ajtót:

– Imádom szívatni!

Alig élveztem ki e vidám pillanatot, rögvest valaki kopogtatott a szobám ajtaján.

Kinyitottam, a látvány nem lepett meg:

– Szia, mama…

Mirella mama szépen lassan elsétált az ablakhoz:

– A fotósok már megint lelkesen fényképeznek odakint. Tudsz valamiről?

Ártatlanul ráztam a fejem:

– Én, az égvilágon semmit…

Ciki vagy sem, a testőr pont ekkor tért vissza a kezében azzal a bizonyos holmival.

– Lizbeth hercegnő, itt a tangája.

Nagymama szemei majd kiestek a helyükről, amint megpillantotta a fehérneműt:

– Most már mindent értek. Na, adja ide nekem azt a bugyit, mivel az nem egy férfi kezébe való…

Majd a nagymamám egyenesen az én tenyerembe nyomta:

– Tessék, máskor ne az ablakban szárítsd.

Lehajtottam a fejem:

– De hát, nem is az enyém. Én ilyet soha nem hordanék…

Mama rám mordult:

– Tudom, de jelenleg és még egy jó darabig, nem fog rámenni a nővéred fenekére. Hagyd Loren szekrényében. Majd bele fogy.

Mirella mama nagyon jó fej. Ő az egyetlen, aki tök lazán fogja fel a hülyeségeimet. Na meg persze ez a gyökér testőr. 

Azonban nekem van a kastélyban egy szerelmem. Nagyon helyes, szuperül csókol, és egy szép napon, feleségül megyek hozzá. A neve Eduard, és testőrként tevékenykedik nálunk. Szerencsémre ő volt a következő, aki kopogott. Ahogy kinyitottam az ajtót s megláttam, nem tudtam ellenállni a kísértésnek:

– Szia Ed, mizujs? – kacsintottam rá.

Eduard csóválta a fejét:

– Ennyire unatkozol? Láss csodát, itt vagyok.

Elpirultam, annyira zavarba ejtő a mosolya:

– Édes vagy – simultam hozzá, akár egy kiscica.

Szenvedélyesen átölelt, s megcsókolt:

– Sokáig már nem titkolózhatunk – mondta majd feltette a következő kérdést:

– Nem gyanakodnak? Nem is faggatnak, miért nem mész férjhez?

Belegondolva, Ednek igaza van. Számomra ő az igazi, de még egyszer se hozta fel, hogy feleségül venne engem. Csupán én álmodozom már jó ideje az esküvőről:

– Fogalmam sincs, mit gondolnak. De egy biztos, kezd elegük lenni belőlem.

Eduard megköszörülte a torkát:

– Ne haragudj, hogy ezt mondom. Szerintem részükről érthető – Majd a lényegre tért:

– Mikor álljunk eléjük? Én felkészültem rá.

Milyen lovagias! Igen, ő az igazi számomra. A megérzéseim azt súgják, a kettőnk kapcsolata egyáltalán nem lehetetlen a jövőre nézve. Hisz egy énekesnő a testőréhez ment feleségül. Azóta is boldogok, azt hiszem...

Eduard kezdett aggódni a hallgatásom miatt:

– Nos, kedves Pokoli hercegnőm? Mikor óhajtja bevallani velem a kapcsolatát?

Elmosolyodtam, s határozottam így feleltem:

– Természetesen, amint úgy érzem, itt van az ideje.

Férjhez kell mennem, mert azt mondták